BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akár csúcsokat is dönthetnek ma egyes papírok a BÉT-en

Emelkedést várnak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők, a külföldi piacokon szintén kedvező a befektetői hangulat.

Mindenhol folytatódni látszik a jó hangulat, így a BÉT-en is emelkedés várható, sőt akár új lokális csúcsokat érhet el egyes papírok árfolyama. A támaszszintek áttörése pedig ismét új vevőket hozhat a piacra - mondta Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.



Hozzátette, hogy leginkább a forint mutatja az irányt, a magyar fizetőeszköz továbbra is erős az euróval szemben. Kora reggel 266,52 forint volt az euró jegyzése a londoni bankközi piacon, míg kedd este 266,45 forint. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője szintén emelkedést vár, véleménye szerint a nyitásban mindenképpen folytatódik az optimizmus.

A nap vége ugyan már kérdéses, de nem valószínű, hogy a megjelenő vállalati eredmények elrontanák a hangulatot - tette hozzá. Kifejtette, hogy a piac egy hosszabb ideje tartó emelkedésben van, amelyet a kisebb korrekciók egyelőre nem tudnak megszakítani. A BUX 501,56 pontos, 2,54 százalékos emelkedéssel, 20.286,04 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 23,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 680 forinttal, 4,66 százalékkal 15.280 forintra erősödött, az OTP részvények ára 234 forinttal, 4,56 százalékkal 5.360 forintra nőtt.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,37 százalékkal 811 forintra csökkent. A Richter papírok árfolyama 5 forinttal, 0,01 százalékkal 37.705 forintra emelkedett, a másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 360 forinttal, 1,86 százalékkal 19.700 forintra nőtt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.