„Egyetlen adófillérbe sem került az adófizetőknek a bankrendszer a válság alatt”

– A jegybank váratlanul állt elő saját javaslatcsomagjával a lakossági hitelezésről. A Bankszövetség is letesz majd egy szöveges ellenjavaslatot?
– Nincs szó javaslatok és ellenjavaslatok összecsapásáról. A jegybank és a Bankszövetség egyaránt az abszolút szakmai alapokon nyugvó kompromisszumban érdekelt. Olyan megoldásban, amely elsősorban az ügyfelek érdekeit szolgálja, de elfogadható a Magyar Nemzeti Bank és a kereskedelmi bankok számára is. Ugyanakkor nem állítom, hogy az elképzelés ne ért volna meglepetésként, miután több hónapos csend követte az ebben a tárgyban tartott első egyeztetési kezdeményezést.

– Ön első nyilatkozataiban azt mondta a tervről, hogy az az igénylők jelentős része számára lehetetlenné tenné a hitelhez jutást. Miért?
– Engedje meg, hogy pontosítsak: azt mondtam, az eredeti tervezet a lakosság tekintélyes részét zárná el attól a lehetőségtől, hogy elfogadható méretű lakáshoz elfogadható mértékű hitelt vehessen fel. Ennek alapvető oka, hogy az MNB az ügyfél igazolt jövedelméhez igazítaná a hitelfelvételt, azaz nem venne figyelembe pótfedezeteket, teljesen életszerű helyzeteket. Olyasmire gondolok itt, mint a szülők vagy a nagyszülők készfizető kezessége egy pályakezdő számára, esetleg egy pótlólagos biztosítékként felajánlott ingatlan. Abban sem látok kivetnivalót, ha egy bank alacsony indulótörlesztésű hitelt nyújt egy fiatal diplomás párnak, annak tudatában, hogy visszafogottabb jövedelemszerző képességük gyorsan és dinamikusan fog nőni. Ezen kockázatok mérlegelését rá kell hagyni a bankokra, hiszen a pénzügyi felügyelet azért őrködik a piac felett, hogy megítélje: jól végzik-e a dolgukat a szereplők vagy sem. Nem láttam ugyan feltűnni a szalagcímekben, de a magyar pénzügyi rendszer a válság legnehezebb időszakában is remekül helytállt: a Felügyelet kifogástalanul működött, és a bankok sem kerültek egyetlen fillérjébe sem az adófizetőknek.

– Egyetért azzal a jegybanki érveléssel, hogy a háztartások túlzott eladósodottsága, a devizahitelek nagyfokú árfolyam-érzékenysége növeli az ország sérülékenységét? Tavaly a háztartások által felvett hitelek 80 százaléka már devizahitel volt…
– A legutóbbi statisztikák már a forinthitelek előretörését mutatják. És ahogyan a magyar kamatszint közelíti majd az európait, egyre nagyobb hányaduk lesz forintalapú. Ugyanakkor én az euróban sem látok semmi kivetnivalót, különös tekintettel arra, hogy néhány év múlva már a közös európai fizetőeszközt fogjuk nap mint nap használni. Az egyéb devizákban történő finanszírozások esetében egyetértek a Jegybank érveivel: a pénzügyi stabilitás is azt kívánja, hogy az ügyfelek lehetőleg elkerüljék a túlzott árfolyamkockázatokat.

– A válság kirobbanása utáni jóslatokhoz képest kevesebb adós került bajba. Minek köszönhető ez? Milyen szerepet tulajdonít a kormány lépéseinek, és milyet az IMF-hitelcsomagnak?
– A helyzet precíz kiértékelését a gazdaságpolitika szakértőire, a későbbiekben pedig a gazdaságtörténészekre bíznám. A bankpiac egyik meghatározó szereplőjének vezetőjeként úgy látom, több komoly és sikeres lépés történt annak érdekében, hogy visszaszerezzük a befektetői bizalmat, amelyet az elmúlt évek laza fiskális politikája teljesen aláásott. Az, hogy az utóbbi esztendőkben lényegesen tovább nyújtózkodtunk annál, ameddig a takarónk ért, oda vezetett, hogy a gazdasági válság a kelleténél nagyobb csapást mért az országra. Ezért volt az IMF-hitelcsomag jelentőségét tekintve egyike a legfontosabbaknak a válságkezelő intézkedések közül.

A cikk a következő oldalon folytatódik

– Mind a kormányoldal, mind pedig az ellenzék részéről gyakran felmerülő kifogás a bankok ellen, hogy lakásokat árvereznek, miközben kiemelkedő a nyereségük.
– Az állítás mindkét része sántít. Ami a végrehajtásokat illeti, az efféle eljárások több mint 90 százalékát nem a bank, hanem jellemzően az a közműszolgáltató kezdeményezi, amely már kezelhetetlennek ítéli a felgyülemlett díjhátralékot. A képhez hozzátartozik az is, hogy az ügyfelek túlnyomó része a nehezebbé vált körülmények ellenére is rendben törleszti a hitelét. Egy kisebb hányaduk az, amelyik hajlandó ugyan eleget tenni kötelezettségeinek, de kénytelen enyhítésért folyamodni. Ezekhez a gondokhoz lehet megfelelő megoldást találni a bankok eszköztárában, a hitelképességüket teljesen elvesztőkön azonban – és szerencsére ők vannak a legkevesebben – kizárólag szociálpolitikai módszerekkel lehet segíteni. Ez pedig már nem a kereskedelmi bankok hatásköre. Ami a nyereségességet illeti, kiemelkedő nyereségekről már az idén sem volt szó, és jó darabig búcsút inthetünk a magas profitoknak. Várakozásaim szerint a bankszektor a tavalyinál rosszabb évet zár: pozitív eredményre számítok ugyan, de azon sem csodálkoznék, ha veszteséges szereplők is akadnának. Arról se feledkezzünk meg, hogy most épp azért, az elmúlt években képződött nyereségért kárhoztatják a bankokat, amely egyfelől lehetővé tette, hogy a pénzügyi szolgáltatások terén megközelítsük a fejlett országok színvonalát. Másfelől pedig nagyban hozzájárult annak elkerüléséhez is, hogy a magyarországi bankok bármifajta állami segítségre szoruljanak, szemben számos nyugati társukkal. Ott egyébként – egy-két kivételtől eltekintve – kötelező volt a kormányzati mentőöv, miután általánosan elfogadott tény: az egészséges, jól működő pénzügyi rendszer a gazdaság egyik alappillére. Ezért tartok károsnak minden olyat cselekedetet és kijelentést, amely megingathatja a pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat. A képlet egyszerű: nekünk akkor megy jól, ha az ügyfeleinknek is jól megy.

– Miért nem lett törvény, hanem „csak” kódex a banki magatartást szabályozó dokumentumból?
– Az ok elég prózai: a korábbi törvény nem bizonyult eredményesnek. Mivel azonban az egyoldalú szerződésmódosításokra megfelelő szabályok kellenek, jó ötletnek tartom a Magatartási kódexet. Biztos vagyok benne, megfelelő fogódzót ad a bank és a lakossági ügyfelek kapcsolatának rendezéséhez. Szeretnék ugyanakkor eloszlatni egy közkeletű félreértést: az egyoldalú szerződésmódosítást egyfajta üzleti kényszernek mondanám. Miközben ugyanis teljesen természetesnek vesszük, hogy valaki 30 évre vesz fel lakáshitelt, nem lenne könnyű olyan ügyfelet találni, aki ennyi időre hajlandó lenne betenni a pénzét a bankba. Ezzel azt akarom mondani, hogy irreális azt elvárni, hogy míg a betétek vagy az egyéb befektetések piaci alapon, legfeljebb hónapokban mérhető időtávokon árazódnak át, addig hiteloldalon legalább három évtizedre véssük kőbe a feltételeket. Ugyanakkor elfogadom azt, hogy a bankok világos, nyilvános és számon kérhető szabályok szerint tegyék a dolgukat: ez a piaci szereplők zöménél jellemzően eddig is így működött, és ezért is tartom jónak, hogy a Magatartási kódexszel általánossá váljon ez a fajta hozzáállás.

-->