BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nap nyertese eddig az Econet

A BUX 1,61 százalékos, 339,92 pontos emelkedés után 21 460,42 ponton állt délután négy óra előtt pár perccel. Az index rögtön a piac nyitása után 1,5 százalékot emelkedett, az aktívumot kisebb ingadozásokkal egész nap tartani tudta. A forgalom délután 4-ig 9,8 milliárd forint volt, így a teljes napi forgalom várhatóan alatta marad az éves átlagnak számító 21,4 milliárd forintnak.

A nap nyertese az Econet volt. A rádiótender egyik nyertese, az FM1 konzorcium mögött álló vállalat papírjai 13 százalékkal 113 forintra emelkedtek.

A két gyógyszergyártó papírja is jól teljesített. A Richter papírjai 2,07 százalékos emelkedés után 42 155 forintot értek délután 4 előtt pár perccel, míg az Egis papírjaival 0,05 százalékos erősödés után 19 210 forinton kereskedtek ugyanekkor.


Az OTP és a Mol papírjai is jól muzsikáltak. A bankrészvények 2,3 százalékos drágulás után 5760 forinton, míg az olajcég papírjai 1,25 százalékos erősödés után 16 505 forinton cseréltek gazdát.

 

A vezető részvények közül egyedül a Magyar Telekom árfolyama csökkent. A telekommunikációs cég papírjaiért 0,13 százalékkal kevesebbet, 755 forintot adtak délután 4 előtt pár perccel.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.