BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Befektetési céget alapított Demján Sándor

Egymilliárd forint jegyzett tőkével, Magyar Tőketársaság (MT) Zrt. néven új céget hozott létre Demján Sándor – írja a Népszabadság a legfrissebb Cégközlöny alapján.

A vállalkozás igazgatósági tagjai között a nagyvállalkozó régi üzlettársai vannak. A társaság vezérigazgatója Mécs Imre, aki többek között vezérigazgatóként irányítja a Demján orosz lottóüzletét felügyelő Orglot Zrt.-t. Mellette a grémium tagja még Völker Zsolt, a milliárdos több befektetését összefogó Euroinvenst Zrt. vezérigazgatója, valamint Bartha Ferenc, a TriGránit Zrt. alelnöke. A november elején bejegyzett MT egyedüli részvényese azonban ezzel együtt Demján.

Az üzletember a Népszabadság érdeklődésére elmondta: a társaságot kizárólag magyar befektetések finanszírozására alapította. Olyan cégeket szeretnének idővel felkutatni és azokba befektetni, amelyek ígéretesek, ám a tőkehiány miatt nem a legjobban működnek.

– Tudomásul kell venni, hogy forráshiány van a gazdaságban, s ezen szeretnének javítani – fogalmazott. Demján szerint nem kockázatitőke-befektető társaságként kívánják működtetni a vállalkozást.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.