BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felfüggeszti a kilakoltatásokat a Citi

A Citigroup 30 napra felfüggeszti a kilakoltatásokat és a hitelszerződések törlését mintegy 4 ezer amerikai ügyfél számára a karácsonyi időszakban.

A New York-i székhelyű bank mai közlése szerint a moratórium péntektől január 17-ig tart majd. "Azt szeretnénk, ha az ügyfeleink nyugodtan tölthetnék a karácsonyt, anélkül, hogy az otthonaik miatt kelljen aggódniuk" – magyarázta az AP-nek Sanjiv Das, a Citi jelzálog részlegének vezetője.

A moratórium eredményeként ebben az időszakban nem kerül sor kilakoltatásra is a hitelek bedőléséből adódó árverésre. Das emellett közölte: hosszú távú megoldáson is gondolkoznak a gondban lévő hitelesek számára, de ennek részletei egyelőre nem ismertek.

Az Obama-kormány a múlt évben vezette be a hitelkondíciók módosítására vonatkozó szabályokat. Ennek keretében a Citi mintegy 100 ezer ügyfelének szerződését változtatta meg, de ezek közül a Pénzügyminisztérium adatai szerint mindössze 270 esetben vezettek be végleges hitelmódosítást. A menedzser ugyanakkor azt mondta, az alacsony szám csak statisztikai hiba és az év végére az újratárgyalt kölcsönök száma erőteljesen emelkedik majd.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.