BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aktív lakossági befektetők

Bár a januári lendület némileg csökkent, februárban így is kiugró, az előző év végihez hasonló mértékű friss tőke érkezett az alapokba, amelyek összvagyona 3161 milliárd forintra nőtt, és alig 50 milliárddal maradt már csak el a történelmi rekordtól.

Magyarországi Szövetsége (Bamosz) legfrissebb, februári jelentése szerint az 53 milliárd forint friss tőkebeáramlás nagyrészt ismét a lakossági befektetőknek volt köszönhető, akik az intézményiek átmeneti szerényebb aktivitása ellenére is kitartottak. „A nagyarányú tőkebeáramláshoz a kamatcsökkentések mellett az alapok közelmúltbeli magas hozamai is hozzájárultak” – magyarázza az okokat Temmel András, a Bamosz főtitkára.
Még nem egyértelmű, hogy valódi trendfordulónak vagyunk-e a tanúi, de a múlt hónapban a legérdekesebbnek a garantált alapok piaca mutatkozott. Tavaly decemberben egy teljes év csökkenése után már növekedés látszott, és a januári tőkekivonást követően ismét úgy tűnik, a nyilvános garantált alapok visszanyerhetik népszerűségüket. Az alapok vagyona 2,6 százalékkal, 408 milliárd forintra nőtt, ez elsősorban 9,5 milliárd forint friss tőke hatása. (Ezek az adatok még nem tartalmazzák a jegyzés alatt lévő alapok adatait.) Az ingatlanalapok vagyona is gyorsan nőtt. Ezek a termékek a hónapban az előző havit is meghaladó, 9,8 milliárd forint friss tőkét vonzottak, és további 1,6 milliárdos hozamot is termeltek. Ennek köszönhetően a 21 ingatlanalap vagyona a hónap végén 309 milliárd forint volt. A közvetlenül befektető ingatlanalapok mellett érkezett friss tőke a hazai ingatlanalapok alapjaiba is.
A pénzpiaci alapok arányaiban véve ennél valamivel szerényebben bővültek februárban. Összesen 28 milliárd forint friss befektetést vonzottak és 4,8 milliárdnyi hozamot termeltek, ennek köszönhetően a hónap végén 1240 milliárd forint volt bennük. A legnépszerűbbek a magyar likviditási, illetve pénzpiaci alapok voltak, de jelentős érdeklődés mutatkozott az euróövezeti és a dollárpénzpiaci alapok iránt is. A nem forintos likviditási alapokból ezzel szemben februárban pénzt vontak ki a befektetők.
A kötvényalapok közepes hónapot zártak februárban. Ezek a konstrukciók 3,8 milliárd forint friss tőkét vonzottak, és 2,8 milliárdnyi hozamot értek el. Közülük a legnépszerűbbek a rövid kötvényalapok voltak, amelyek vagyona 4,2 százalékkal gyarapodott. (Ez 4,7 milliárd forint friss tőkéből és mintegy 1,1 milliárd forint hozamból jött össze). A hosszú kötvényalapok vagyona is nőtt, ám csak azért, mert a hozamaik felülmúlták a tőkekivonás mértékét.
A szélesebb gazdasági környezetre kitekintve, az elmúlt időszakot a görög válság hatásai sem kerülték el. A tőkepiac lassulására a befektetők úgy reagáltak, hogy a januári jelentős tőkebeáramlás után februárban tőkét vontak ki a részvényalapokból.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.