BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy hete zuhan a pesti tőzsde

A görög válság hatására az egy hete tapasztalt emelkedés után zuhanásba ment át a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), a BUX értéke minden nap csökkent, a forgalom viszont megugrott, pénteken már a hétszerese volt a hétfőinek.

A BUX a héten 3.341,1 pontot, 13,49 százalékot gyengült, így pénteken 21.423,66 ponton zárt, míg egy héttel korábban 24.764,76 volt a BUX záróértéke.

Az index a 2009. december végi 21.227,01 pontos értékénél jelenleg 196,65 ponttal, csaknem 1 százalékkal magasabban áll.

A közepes kapitalizációjú részvények indexe, a BUMIX egy hét alatt 7,38 százalékot, 159,67 pontot veszített értékéből és pénteken záráskor 2.003,89 ponton állt.

Hétfőn a londoni piacok zárva tartása miatt a BÉT-en is alacsonyabb forgalom volt az átlagosnál. A tengerentúli piacok előző hétvégi jelentős gyengülése és a Görögországnak szánt támogatás jóváhagyásának hatása hétfőre kioltotta egymást. A alacsony forgalom mellett gyengült a BUX, annak ellenére, hogy a kedvező nemzetközi makroadatok hatására a magyar piacon is kisebb emelkedés indult el.

    Kedden már nőtt a forgalom, s a BUX a régióval együtt esett. A görög hírek, illetve a görög csomag bizonytalansága borzolták a kedélyeket, de más - magas költségvetési hiánnyal rendelkező - uniós országok miatt is aggódni lehetett. Kedden több amerikai makroadat is napvilágot látott, ezek megfeleltek az elemzői várakozásoknak, így nem hatottak a tőzsdei kereskedésre.

    Szerdán is folytatódott az áresés a továbbra is intézményi eladók által uralt részvénypiacon, a csökkenés mértéke is hasonló volt a keddihez, növekvő forgalom mellett. A magyar indexhez nagyjából hasonló szinten zártak a régiós mutatók.

A görögországi helyzet miatt - szerdán már halálos áldozatai is voltak a görög kormány által tervezett megszorítások elleni demonstrációknak - az európai piacokon nagyobb volt az esés, mint a tengerentúlon. A forint is sokat gyengült, de nem tért el a többi régiós deviza árfolyamának alakulásától.

    A görög válság hatása csütörtökön is érződött, tovább folytatódott az esés a részvénypiacon, főként intézményi eladókkal, bár a csökkenés mértéke kisebb volt a szerdainál. Csak a Mol részvényei zártak pozitívan, minden más vezető papír veszített értékéből, leginkább az OTP esett.

    Pénteken reggel érződött a bizonytalanság a BÉT-en is amiatt, mert csütörtökön magyar idő szerint kora este, évtizedek óta nem látott mértékben zuhantak az amerikai indexek. Hiába lett jobb az amerikai makroadat a vártnál, ezt követően - a nap közbeni jó hírek után - esni kezdtek az európai vezető tőzsdeindexek, a nyugat-európai részvénypiacok mínusszal zártak, a magyar piac 6,4 százalékos mínusszal végzett.

    A részvénypiac forgalma 189,77 milliárd forintot ért el, szemben az előző heti 130,52 milliárd forinttal, ami 45 százalékos növekedés.

    A heti forgalom túlnyomó részét, 74,83 százalékát az OTP adta 142,01 milliárd forint értékben. A Mol 18,29 milliárd forint forgalmat ért el, míg a Magyar Telekommal 11,96 milliárd forint értékben kereskedtek a héten. A Richter forgalma 10,60 milliárd forintot tett ki.

    A hét vesztese az OTP volt, mivel a társaság részvényeinek értéke 18,52 százalékkal gyengült egy hét alatt, így pénteken 5.850 forinton fejezte be a kereskedést. A többi vezető papír is kivétel nélkül csökkent az elmúlt héten.

    A Synergon árfolyama például 17,24 százalékkal, 125 forinttal 600 forintra, a Magyar Telekomé 13,19 százalékkal, 95 forinttal 625 forintra esett a múlt héten. A Mol papír értéke 12,65 százalékkal 17.950 forintra, míg a Richteré 9,28 százalékkal 39.000 forintra csökkent egy hét alatt.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.