BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokat nyert, aki nem forintban takarékoskodott

Az árfolyamra játszó hazai devizabetétesek igen sokat nyerhettek ebben az évben, hiszen a forint jelentősen gyengült minden meghatározó pénznemmel szemben.

A legtöbbet a dollárban utazó lakossági befektetők nyerhették az árfolyamon: a zöldhasú egységéért tegnap délután 225,2 forintot adtak a bankközi devizapiacon, ez 19,1 százalékkal magasabb az év végi árfolyamnál. A mostani árfolyam ugyanakkor igen messze áll az éves csúcstól: akkor 241 forintot is adtak egy dollárért, ami csaknem 28 százalékkal magasabb az év végi záró árfolyamnál.

Szintén sokat nyerhettek a svájci frankban takarékoskodó banki ügyfelek: ők az év eleje óta több mint tíz százalékot realizálhattak pusztán az árfolyam mozgása miatt, hiszen jelenleg 202-203 forint környékén mozog az alpesi deviza kurzusa.

Az itthon domináns euróval szemben ugyanakkor viszonylag stabilnak mutatkozott az első fél évben a hazai fizetőeszköz, hiszen a mostani, 278 forint környéki árfolyam mindössze 2,8 százalékkal magasabb az év véginél. A néhány héttel ezelőtti, az államcsőd meglebegtetéséhez köthető kilengés is kisebb volt az eurót tekintve: az idei csúcsot eddig a 288,4 forintos záróár jelentette, amely 6,6 százalékkal magasabb az év véginél.

Bár a bankok mindegyike érvényben tart akciós kamatokat a devizabetéteknél, az elérhető kondíciókat tekintve az árfolyamnyereség rá is fér az ügyfelekre. A nulla közelében lehorgonyzott irányadó ráták miatt ugyanis évi 2-3 százaléknál többet még az akciós – és többnyire valamilyen feltételhez kötött – euróbetétekért sem lehet kapni, s ebből még a kamatadót is le kell vonniuk a hitelintézeteknek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.