BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Unalmas egy hét volt - Ennyi történt a részvénypiacon!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,99 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 21.371 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Unalmas, eseménytelen kereskedéssel zárta a hetet a tőzsde, mondták az MTI által megkérdezett üzletkötők.

Varjú Péter, az Erste Bank üzletkötője megjegyezte, hogy a nap eleji optimizmus zárásra elolvadt. A szakértő szerint hasonló szinteken fejezték be a kereskedést a régió más tőzsdéi is.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint a stabilizálódás jelei látszanak, a folytatásban nagyobb esélyt adott az emelkedésnek.

Mindkét üzletkötő kiemelte a Mol-t, amely egész héten jól teljesített.

Sőre Balázs elmondta, hogy pozitívan befolyásolta az Egis árfolyamát az a hír, amely szerint a Morgan Stanley 27.400 forintos célárat határozott meg a gyógyszeripari vállalat papírjaira.

A Mol 10 forinttal, 0,05 százalékkal 18.610 forintra erősödött, 3,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 10 forinttal, 0,20 százalékkal 5.100 forintra nőtt, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,10 százalékkal 642 forintra emelkedett, forgalma 1,9 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 800 forinttal, 1,82 százalékkal 43.050 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.

Szektortársa, az Egis 1,2 milliárd forintos forgalom mellett 460 forinttal, 2,48 százalékkal 19.000 forintra növelte értékét.

A BUMIX 1.959,98 ponton zárt pénteken, ez 6,47 pontos, 0,33 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.