BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megingás a tőzsdén, pánikszerű forintgyengülés - ezt történt a héten

Komoly megingást okozott a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elmúlt héten, hogy az előző hétvégén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió küldöttsége váratlanul felfüggesztette a Magyarországgal folytatott hitel felülvizsgálati tárgyalásokat.

A tőzsde részvényindexe, a BUX 554 pontos, 2,46 százalékos csökkenéssel, 21.942,87 ponton zárt pénteken. Az index a 2009. december végi 21.227,01 pontos értékénél jelenleg 715,86 ponttal, 3,37 százalékkal magasabban áll. Az IMF-EU tárgyalások kudarca után eladói nyomással indult a hét.

A BUX hétfőn közel ezer pontos csökkenéssel nyitott, majd zárásra 653 pontra mérsékelte veszteségét.

A forint piacán szintén pánikszerű gyengülést okozott a tárgyalások megszakadásának híre: tíz forinttal, 281 forintról 291 forintra gyengült a forint az euróhoz képest. Pénteken ismét 288 forint felett zárt az euró.

A hét további napjain korrigált a részvénypiac - ezt támogatta a pozitív nemzetközi hangulat is -, de jóval alacsonyabb forgalom mellett, mint amilyen korábban az eséshez társult. Erősítették a bizalmat a kormány részéről megjelent nyilatkozatok is, miszerint az ország mindenképpen tartja az idén a 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycélt.

A szakértők szerint ugyanakkor továbbra is kockázatot jelent a megállapodás elnapolása a nemzetközi hitelezőkkel, és emiatt a forint eszközök sérülékennyé válhatnak a következő időszakban. Ennek jele pénteken már meg is mutatkozott, amikor is negatív hitelminősítői lépések hatására a BUX mínuszba fordult, alulteljesítve az európai tőzsdeindexeket, a forint pedig ismét elvesztette azt a nyereségét, amit a hétfőn elszenvedett veszteség óta gyűjtögetett.

Pénteken a Moody''s leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Magyarország befektetői adósbesorolását, a másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor''s pedig az eddigi stabilról negatívra rontotta Magyarország államadósi besorolásainak kilátását.

Nézze meg Orbán Viktor miniszterelnök parlamenti felszólalását a bankadóról és az EU-IMF tárgyalásokról

A héten az Országgyűlés elfogadta a pénzügyi törvényekhez kapcsolódó módosításokat, köztük a bankadót. Az OTP saját számításai szerint a bankadó az OTP adózott eredményét csoportszinten várhatóan 29 milliárd forinttal csökkenti 2010-ben.

Nézze meg, hogy vélekedik Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója az IMF-EU-tárgyalásokról és a bankadóról

value="http://www.youtube.com/v/gFU-Wp1oOAc&hl=hu&fs=1">

name="allowFullScreen" value="true">

type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always"

allowfullscreen="true" width="350" height="344">

A héten olyan sajtóhírek is felröppentek, hogy jövőre az energia- és a telekommunikációs szektorra is különadót vetnének ki, bár a kormányzat részéről ezt igyekeztek cáfolni. A híresztelés mindenesetre nem kedvezett a Mol és a Magyar Telekom részvényeinek.

A BÉT forgalma 99,2 milliárd forintot ért el az elmúlt héten, míg az előző hét összforgalma 93,25 milliárd forint volt. Az összforgalomból az OTP részvények adásvétele 79 százalékot tett ki, a Mol 11 százalékkal, a Magyar Telekom 3,7 százalékkal, a Richter pedig 2,8 százalékkal részesedett. A vezető részvények közül a gyógyszergyártók erősödtek, míg a többi blue chip árfolyama csökkent az elmúlt héten.

Az OTP árfolyama 2,12 százalékkal csökkent, 5.031 forintra. A Mol részvények ára 5,32 százalékkal 19.500 forintra esett. A Magyar Telekom 3,34 százalékot veszített értékéből, 665 forintot ért pénteken záráskor. A Richter 0,68 százalékkal 44.600 forintra erősödött. Az Egis 2,70 százalékos nyereséggel, 20.950 forinton zárta a hetet. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 10 ponttal, 0,50 százalékkal 2.006,34 pontra csökkent.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.