BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Quantis: új értékesítési csatornák

Tovább diverzifikálta értékesítési csatornáit a Quantis Investment Management Zrt., az alapkezelő konstrukciói ugyanis szeptembertől az Erste Bank privát banki ügyfelei és az online platformot használók számára is elérhetők. Az ősz azon a téren is újdonságot hozott – emelte ki Sárándi Ákos, az alapkezelő vezérigazgatója –, hogy megjelentek az országhatárokon túl is, elsőként Szlovákiában, s hamarosan három új eszközalappal rukkolnak elő.

A Quantis Investment Management Zrt. fennállása óta több olyan újdonsággal is szolgált a piac számára, amellyel mondhatni „szembement” a hazai trendekkel. Ezek egyike az értékesítési csatorna, amely elsősorban a Brokernet-csoport tanácsadói hálózatára épül, illetve a biztosítókkal való együttműködésre. Ez év szeptemberében azonban bővült a kör: az alapkezelő megjelent az online piacon, illetve a privát banki ügyfélszegmensben is. Mivel magyarázható a lépésük?

Tény, a tanácsadói hálózatos értékesítés korábban nem volt jelen a hazai piacon, ám az idő eddig minket igazolt. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a hagyományosan életbiztosítások értékesítésére szakosodott tanácsadók is el tudnak adni befektetési alapokat. Szeptembertől ugyanakkor tovább diverzifikáltuk az értékesítési csatornáinkat, miután a Quantis befektetési alapjai az Erste Private Banking ügyfelei, valamint az Erste Befektetési Zrt. által üzemeltetett Hozamplaza.hu online befektetési platformot használók számára is elérhetővé váltak. Ez a lépés nagyban növeli a Brokernet Csoport részvényesi értékét, mert így a cégcsoport még több ügyfelet tud elérni. A külső értékesítési csatornák felé történő nyitást az is magyarázza, hogy találtunk egy piaci rést, amely vonzó növekedési potenciállal kecsegtet. Ez pedig nem más, mint a tartós befektetési számla (TBSZ), illetve a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) iránt érdeklődők köre, akik számára a forintban denominált befektetési alapjaink kedvező megtakarítási lehetőséget jelentenek. Az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis a forintban elérhető befektetési alapok köre – különösen a részvényeké – meglehetősen szűkös. Bár a hazai befektetésialap-kínálat igen sokrétű, számos régiót, ágazatot, piacot lefed, ám zömük euró-, illetve dolláralapú, így a TBSZ-ben, illetve NYESZ-ben gondolkodók számára nem érdekesek. Több Quantis-alapnak ugyanakkor olyan speciális a befektetési célterülete, amelynek nincs alternatívája a forintos részvényalapok között. Ilyenek a kizárólag Indiába, Kínába vagy Dél-Amerikába fektető alapok, melyek indulásuk óta kiemelkedő teljesítményt is nyújtanak. Megjegyzem egyébként, az alapkezelő nem a TBSZ nyomán hívta életre forintban denominált alapjait, hanem már eleve az indításuknál úgy döntöttünk, hogy egy forintsorozatot is létrehozunk a konstrukciókból, hiszen a hazai befektetők valójában ez alapján tudják mérni a hozamukat.


A Quantis abból a szempontból is új színt hozott a hazai befektetésialap-piacra, hogy bevezette a multi-manager rendszert, azaz nem egyedi részvények kiválasztásával foglalkozik, hanem különböző befektetési alapokat vizsgál meg a saját fejlesztésű Q-Select módszer alapján, s a kínálatból az alapkezelő állítja össze az alapok alapja konstrukciót. Mi a tapasztalat, mennyiben bizonyult sikeresnek a multi-manager módszer a hazai piacon?

Ez a módszer rendkívül népszerű mind a tanácsadói, mind a privát banki szegmensben, mivel levesszük a vállukról az alap kiválasztásával kapcsolatos terheket. Nemcsak az egyes részvényalapok múltbéli teljesítményét vizsgáljuk meg, hanem igyekszünk közelebbről is megnézni az egyes alapkezelőket, kérdőív segítségével információkat gyűjtünk be a portfóliómenedzserektől, s ha szükségesnek látjuk, Londonba is ellátogatunk, hogy személyesen beszélhessünk a szakemberekkel. A Quantis szerepe ráadásul az alapok kiválasztásával nem ér véget: folyamatosan figyeljük az egyes konstrukciókat, s ha úgy ítéljük meg, változtatunk is az összetételen. A befektetési alapjaink közül egyébként jelenleg a dél-amerikai, illetve az indiai részvényalap számít a „slágernek”, ez véleményem szerint vonzó teljesítményt hozhat 2010-ben, s Oroszországgal kapcsolatban is optimisták vagyunk.


Az értékesítési csatorna további diverzifikálására milyen hangsúlyt kívánnak a jövőben fektetni? Azaz várható-e, hogy további privát banki ügyfelek számára is elérhetővé válnak a Quantis-alapok?

A privát banki szegmens egy olyan új ügyfélkör elérését teszi lehetővé számunkra, amely korábban nem került az alapkezelő látókörébe, éppen ezért ezt a kört mindenképpen bővíteni szeretnénk a jövőben. Főként, hogy a tapasztalatok szerint a TBSZ miatt ezen befektetői kör is nagyobb érdeklődéssel fordul a forintban elérhető befektetési alapok felé. Ami az online értékesítési csatornát illeti, kedvező elem, hogy a Hozamplázán keresztül a nap 24 órájában el lehet érni az alapjainkat, függetlenül a lakóhelytől vagy a vagyon nagyságától; s olyan befektetői réteget is meg tudunk célozni, amely egyébként nem tanácsadóhoz fordul befektetéseivel kapcsolatban. Az online piacon is komoly növekedési potenciált látok, s ebben a TBSZ is szerepet játszhat. Megjegyzem egyébként, a Quantis a Hozamplázával közösen kampányt indított, amelynek keretében november végéig kedvezményesen lehet megvásárolni az alapjainkat.


A Quantis ez évi célkitűzései között fogalmazta meg az országhatáron kívüli megjelenést is. Az ősz ezen a téren is újdonságot hozott…

Úgy látom, az alapkiválasztási módszerünk nem csupán Magyarországon, hanem a szomszédos országokban is egyedülállónak számít, éppen ezért érdekes lehet a befektetők számára. Elsőként Szlovákiában jelentünk meg, szeptembertől az Aviva és a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. portfóliójában találhatók meg a Quantis alapjai. A két biztosító életbiztosításhoz kötött befektetési konstrukció keretében értékesíti az alapokat, s az első visszajelzések pozitívak, komoly érdeklődés tapasztalható. Az ősz egyébként termékfronton is újdonsággal szolgál: a CIG-vel közösen létrehoztuk Oroszországba fektető eszközalapunkat, amely unit-linked biztosításon keresztül érhető el. Az Uniqa Biztosítóval közösen pedig egy új eszköz-alapcsaládot, a Quantis Fine Selectiont indítjuk útjára, melynek első eleme a fejlett, a másik a fejlődő piacokat fedi le.


A Quantis az elmúlt évben komoly növekedést könyvelhetett el a kezelt vagyon nagyságát illetően. Ez év végén milyen eredménnyel lenne elégedett?

A Quantis jelenleg 10 befektetési alappal rendelkezik, kezelt eszközállománya pedig eléri a 90 milliárd forintot. Az év hátralévő része számottevő bővülést hozhat, s elérhetjük a 100 milliárd forintos határt. Ebben érdemi szerepet játszhat a TBSZ, hiszen már most is érezni lehet, hogy megdobta a befektetési alapok értékesítését. A tartós befektetési számlával egyébként mérsékelni, illetve ki lehet kerülni a kamatadót: a megtakarítások hozamait három év után a 20 helyett csak 10 százalék adó terheli, míg öt év után a befektetés teljesen mentesül az adókötelezettség alól. A TBSZ befektetési időhorizontja ráadásul segíti a befektetőket abban, hogy nyitottabbak legyenek a részvényalapok iránt. Emellett a csökkenő kamatkörnyezet is jótékonyan hatott a befektetési alapok piacára, a kamatok lemorzsolódását látva ugyanis a befektetők egyre nagyobb számban néznek alternatív megtakarítási formák után, s a bankbetétek jelentős átvándorlása figyelhető meg. Ezen tényezők pedig összességében egy nagyobb keresleti hullámot generálhatnak a hazai befektetési alapok piacán, s akár több százmilliárd forintos vagyon is áramolhat a konstrukciókba.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.