BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pluszban nyitott a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 150,56 pontos emelkedéssel, 22.276,97 ponton nyitott hétfőn. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,68 százalékkal erősödött.

A legfrissebb piaci adatokért kattintson ide!

Gabler Gergely, az Erste Bank elemzője azt mondta: folytatódhat az emelkedés, ám ez nem tart sokáig, a következő napokban inkább csökkenés várható. Hozzátette, hogy hétfőn a nemzetközi piacokon is enyhén pozitív hangulat uralkodik.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője szintén úgy véli, hétfőn "már a világban is megnyugodni látszanak a kedélyek", így a budapesti piac is emelkedhet.

Gabler Gergely elmondta, hogy délután két piacbefolyásoló makrogazdasági adatot is közölnek az Egyesült Államokban: a kiskereskedelmi forgalomról, valamint a New York-i feldolgozóipari teljesítményről tesznek közzé adatokat.

Vegyesen, többségében eséssel zártak hétfőn az ázsiai tőzsdék.

A tokiói tőzsde vezető részvényeit követő Nikkei225 index 102,70 ponttal, 1,06 százalékkal 9.827,51 pontra erősödött, a tőzsde első szekcióján jegyzett összes részvényt követő Topix index pedig 4,58 ponttal, 0,54 százalékkal 851,56 pontra.

Tokióban elsősorban az exportőr vállalatok részvényei erősödtek: a Sony 2,7 százalékkal, a Kyocera 2,7 százalékkal, a Honda Motor Co. 1,7 százalékkal.

  Tokióval ellentétben az ázsiai tőzsdék többsége veszteséggel zárt hétfőn. A tőzsdéket a kínai monetáris szigorítás kilátásai, illetve az európai tőzsdéken megingott befektetői bizalom terheli meg. Ugyanakkor a kínai monetáris szigorítás kilátásai miatt már a múlt hét végén bekövetkezett árfolyam esések miatt már nagy tételekben vásárolták vissza az olcsó papírokat is. Ennek köszönhetően a kereskedés kezdetén az indexek többsége még pozitív tartományban mozgott.

Veszteséges tőzsdenyitás Európában

Csökkenő indexekkel nyitottak hétfőn a főbb európai tőzsdék.  A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,42 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,48 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,60 százalékos veszteségben állt.

Pénteken az európai indexek vegyesen zártak: az FTSE-100 index 0,32 százalékos gyengüléssel 5.796,87 ponton, a DAX-30 index 0,17 százalékos erősödéssel 6.734,61 ponton, a CAC-40 index 0,94 százalékos gyengüléssel 3.831,12 ponton zárt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.