BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érintés nélkül bővülhet a bankkártyapiac

Egyre élénkül a bankkártyapiac: a Visa és a MasterCard egyaránt az érintés nélküli plasztikokban látja a jövőt

Számottevően élénkült tavaly az európai bankkártyapiac – derül ki a két legnagyobb kártyatársaság, a Visa és a MasterCard közelmúltban közölt eredményeiből.

A Visa Europe éves jelentése szerint a 2009. szeptember végétől a következő esztendő azonos időszakáig számított pénzügyi évben a Visa kártyás költések volumene 16 százalékkal bővült Európában – ezzel a társaság az adott időszakban több mint 1000 milliárd eurós forgalmat generált. „Az elmúlt tíz évben több mint duplájára – 5,6-ről 12,5 százalékra – nőtt a Visa Europe részesedése a fogyasztói költésekben” – mondta Joerg Metzelaers, a cég regionális területi vezetője.

Kis Ede, a társaság hazánkért felelős vezetője szerint Magyarországon a kártyás vásárlások száma 10 százalékkal, 68,54 millióra növekedett, értéke pedig 11,2 százalékkal, 62,66 millió euróra nőtt. Az egy kártyára eső tranzakciók száma 9,8, a költés 9,6 százalékkal nőtt.

A Visához hasonlóan pozitív 2010. évi teljesítményről számolt be a MasterCard is: a társaság éves bankkártyaforgalma az európai régióban 809 milliárd dollár volt, ez 13,5 százalékkal több a 2009-es adatnál. „Az elmúlt esztendő eredménye megmutatja, hogy az európai kártyapiacon újra két számjegyű a bővülés: ez a mutató 2009-ben, a gazdasági válság legnehezebb évében mindössze 6,9 százalék volt” – nyilatkozott az eredmények kapcsán Gauder Milán, a MasterCard Europe regionális vezetője. Egyúttal azt is elmondta, hogy alig egy év alatt a kártyák száma is jelentős mértékben, közel 7 százalékkal bővült: 2010 végére már 212 millió MasterCard márkájú plasztikot használtak az európai kártyabirtokosok.

Ami pedig ez évet illeti, a végeredmény alakulásában mindkét cég szerint jelentős szerepe lehet majd az érintés nélküli fizetési megoldások terjedésének. Joerg Metzelaers szerint 2011 az érintés nélküli kártyák felfutásának éve lesz Európában, így az idén a vállalat arra összpontosít majd, hogy minél több európai számára preferált fizetési rendszerré válhasson. A MasterCard beszámolója szerint pedig a társaság érintés nélküli fizetést lehetővé tevő kártyáit – illetve más eszközeit – egyre szélesebb körben alkalmazzák: jelenleg világszerte 88 millió PayPass kártya és eszköz van forgalomban, míg az elfogadóhelyek száma összesen 276 ezer.

A hazai piacon pedig a MasterCard PayPass után még ebben az évben megjelenhetnek a konkurens Visa érintés nélküli PayVave kártyái, hiszen az elmúlt időszakban a Visa Europe számos innovatív technológiai beruházást hajtott végre, közel egymilliárd euró értékben. Azonban a contactless kártyák igazi felfutásához az szükséges, hogy a hazai elfogadói hálózat legalább tizede – mintegy 5-10 ezer terminál – alkalmassá váljon az érintés nélküli plasztikok fogadására – vélik a Visa szakemberei.

Kezdeti biztató jelek Magyarországon is

Bár a magyarországi bankkártyaforgalomra vonatkozó statisztikákat csak a jövő hónapban teszik közzé, az első féléves számok alapján már arra lehet számítani, hogy nem lesz újabb, nagyobb visszaesés a hazai piacon.

A jegybank adatai szerint ugyanis – bár 2009 decemberétől tavaly június végéig újabb százezer darabbal, 8,68 millióra csökkent a forgalomban lévő kártyák száma – mind a tranzakciószám, mind a forgalom időarányosan megfelel a 2009-es szintnek: összesen 159,3 millió tranzakciót regisztráltak 3443,3 milliárd forint értékben.

Tavalyelőtt viszont érezhető volt a visszaesés: a kártyákkal történő, vásárlással és készpénzfelvétellel felhasznált teljes összeg 2,9 százalékkal, 6900 milliárd forintra csökkent.

A mérséklődésért elsősorban a készpénzfelvételi műveletek okolhatók, amelyek száma 3,3 százalékkal, 126,36 millióra csökkent, értékük pedig 4,5 százalékkal, 5464 milliárd forintra olvadt.




A jegybank adatai szerint ugyanis – bár 2009 decemberétől tavaly június végéig újabb százezer darabbal, 8,68 millióra csökkent a forgalomban lévő kártyák száma – mind a tranzakciószám, mind a forgalom időarányosan megfelel a 2009-es szintnek: összesen 159,3 millió tranzakciót regisztráltak 3443,3 milliárd forint értékben.

Tavalyelőtt viszont érezhető volt a visszaesés: a kártyákkal történő, vásárlással és készpénzfelvétellel felhasznált teljes összeg 2,9 százalékkal, 6900 milliárd forintra csökkent.

A mérséklődésért elsősorban a készpénzfelvételi műveletek okolhatók, amelyek száma 3,3 százalékkal, 126,36 millióra csökkent, értékük pedig 4,5 százalékkal, 5464 milliárd forintra olvadt. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.