BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar dizájnsiker Szingapúrban

Asztalos Gabriella „ölelő” széke lesz a jelentős nemzetközi bútorvásár egyik idei fődíjasa

Hug Chair, azaz „ölelő” szék névre hallgat az a szokatlan formájú kétszemélyes ülőbútor, amelynek magyar tervezője az idei Singapore International Furniture Design Award egyik fődíját veheti át május 8-án. Asztalos Gabriellát három másik fiatal bútortervezővel együtt több mint ezer versenyző közül válogatta be a zsűri a verseny döntőjébe. A négy döntős kreációt már nem rangsorolják a bírálók, hanem az egyiket például a leginkább környezetbarát, a másikat a leginnovatívabb stb. jelzővel ismerik el. A díjazott alkotások egy héten át lesznek láthatók a szingapúri vásár kiemelt standján, ahol a világ legnagyobb dizájnbútorgyártó cégeinek vezetői vehetik őket szemügyre. Ennek eredményeként alighanem sínre kerül korlátozott példányszámú gyártásuk egy elit lakberendezői, gyűjtői kör számára. A bútor neve természetesen védett, külön honlap (www.hugchair.com) mutatja be, és bármelyik céggel állapodnak is meg a gyártásról, a tervező neve is szerepel majd annak későbbi elnevezésében.

Asztalos Gabriella a Hug Chair mintapéldányának gyártása kapcsán járt januárban Budapesten, ekkor adott interjút a Világgazdaságnak. A fiatal tervező a londoni St. Martin’s College-ben és a barcelonai Istituto Europeo di Designban (IED) tanult formatervezést, de munkája során korábbi táncművészeti képzettsége és tapasztalatai is segítették. Elmondása szerint ennek köszönhető, hogy a kortárs dizájnban markánsan jelen lévő, a bútorok funkcionális követelményeit másodlagosan kezelő „szobrászi” megközelítés helyett nála egyértelműen az emberi test és mozdulatok jelentik az inspiráció forrását. A Hug Chair egy nagyméretű, spirálszerűen hajlított hengeridom, amelyen két ember ülhet egymással szemben, mégis szorosan egymás mellett. Intim teret hoz létre a benne ülők számára, és a fejük felett egymásba ívelő üléstámlák optikailag is az összetartozásukat sugallják, elősegítve gondolataik, érzelmeik áramlását – fogalmaz Asztalos Gabriella.

A bútort mérete miatt elsősorban luxusszállodák társalgóiba, dizájnbárokba, másodsorban nagy belső terű lakóházakba, penthouse-okba, illetve nívós irodaházak fogadócsarnokaiba szánja a tervező. A dizájnszakmában szokásos módon a majdani gyártó cég első körben várhatóan alig néhány százas szériát készít a Hug Chairből, hogy ezzel is fokozza az érdeklődést. Nem ritka, hogy egy-egy keresett bútor, lakberendezési tárgy, táska vagy más dizájntermék vevői kénytelenek hónapokat, éveket is várni a tárgy leszállítására. Részben ez magyarázza azt, hogy egészen friss alkotások is „műkinccsé” válnak, megjelennek a másodlagos, aukciós piacon (lásd keretes írásunkat). Később persze az igények függvényében sor kerülhet további sorozatok legyártására, ám egy-egy példány eladási ára ekkor sem csökkenhet a 12-15 ezer eurós induló árszint alá – mondja Asztalos Gabriella.

A mintapéldány magyarországi műhelyben, a pomázi Futurus Kft.-nél készült. Ennek vezetője, Sándorfi Tamás képes volt megbirkózni a 360 fokban meghajlított faváz elkészítésének problémáival, amit a tervező által megkeresett más európai gyártók nem vállaltak. A fémtalpat is hazai mester, a székesfehérvári Bundik Attila készítette. A majdani sorozatgyártás megszervezésébe a tervezőnek nincs beleszólása, de egy nagy dizájncég számára is fontos lesz, hogy a mintadarabéhoz hasonló színvonalon készüljön el minden egyes Hug Chair – mutat rá Asztalos Gabriella. Így aztán lehetséges, hogy a későbbi gyártás is Magyarországon valósul meg.

A magyar bútortervező sikere azért különösen figyelemreméltó, mert diplomája megszerzése után ez volt az első terve, és nem számított rá, hogy azonnal megnyeri a szingapúri vásár díját. A New York-i International Contemporary Furniture Fair és a milánói Salone Internazionale del Mobile fiataloknak szóló szatellitrendezvénye mellett ez a világ feltörekvő bútortervezői számára a legfontosabb fórum. Asztalos Gabriella a New York-i vásárra is beadott egy tervet, de erről még nem született döntés.

Friss bútorok az aukciókon

A nemzetközi aukciósházak az utóbbi időszakban egyre több kortárs tervező alkotását is felveszik dizájnárveréseik anyagába. A bécsi Dorotheum például tavaly november 23-án a jutalékokkal együtt közel 50 ezer euróért értékesítette a dél-koreai Gimhongsok „Crushed Love” elnevezésű ülőbútor-együttesét, amely 2009-ben készült, természetesen nagyon alacsony példányszámban.

Ez az ár egy súlycsoportban van a bécsi, londoni vagy New York-i dizájnárveréseken legtöbbre értékelt 20. század közepi tervezők (Pierre Jeanneret, Jean Prouvé stb.) bútoraiéval.

Ez az ár egy súlycsoportban van a bécsi, londoni vagy New York-i dizájnárveréseken legtöbbre értékelt 20. század közepi tervezők (Pierre Jeanneret, Jean Prouvé stb.) bútoraiéval.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.