BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Félhet-e a hazai piac a japán cunamitól?

A befektetők figyelmét a japán földrengés okozta károk és azok gazdasági hatásai kötötték le az elmúlt héten. A hét végére valamelyest javult a piaci hangulat, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) azonban enyhe gyengüléssel zárta a hetet.

A BÉT részvényindexe, a BUX 22.161,16 ponton zárt pénteken, 78 ponttal, 0,35 százalékkal alacsonyabban az előző heti záró áránál. A forgalom mintegy 51 milliárd forint volt a mindössze három munkanapból álló héten, míg az előző héten 62,2 milliárd forint értékben születtek üzletek.

A hétfőn és kedden zárva tartó magyar börze a hét elején kimaradt a japán földrengés okozta piaci pánikból. Szerdán mindössze 1,5 százalékos veszteséget szenvedett el a BUX, csütörtökön pedig már a nemzetközi piacokon is valamelyest enyhült a nyomás, emelkedtek a tőzsdeindexek, és ez a magyar piacot is felfelé húzta.

Pénteken is jó hangulat jellemezte a részvénypiacokat. Ehhez hozzájárult, hogy enyhültek a japán nukleáris válsággal kapcsolatos aggodalmak, továbbá a G7 országok központi bankjai összehangolt devizapiaci beavatkozást hajtottak végre a jen gyengítése érdekében. A magyar piacon is pozitív volt a hangulat a hét utolsó kereskedési napján, ám a zárás előtti percekben mínuszba csúszott az index, amit a hétvége előtti pozíciózárások okozhattak.

A piaci elemzők többsége úgy véli, hogy a befektetői bizalom megingása a japán katasztrófa miatt átmeneti lesz, és hosszabb távú hatása valószínűleg nem lesz a részvénypiacokra.

A BÉT-en a vezető részvények vegyesen teljesítettek az elmúlt héten. A Mol és a Magyar Telekom erősödött, míg az OTP és a gyógyszergyártók árfolyama csökkent. Az 51 milliárd forintos összforgalomból az OTP részvények adásvétele 52 százalékot tett ki, a Mol 25 százalékkal, a Magyar Telekom 5,4 százalékkal, a Richter pedig 10,3 százalékkal részesedett.

A Mol egy hét alatt 1,9 százalékkal erősödött, 23.050 forinton zárt pénteken. Az OTP részvények ára 1,95 százalékkal 5.370 forintra csökkent. A Magyar Telekom árfolyama 0,7 százalékkal 574 forintra emelkedett. A Richter részvények ára 1,92 százalékkal 36.780 forintra csökkent, a másik gyógyszeripari részvény, az Egis 0,49 százalékos gyengüléssel, 19.100 forinton zárta a hetet.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.