BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Japán katasztrófa - Eddig nem látott, horrorisztikus becslés

Japán közölte, hogy 25 trillió jenbe (309 milliárd dollárba) kerül majd az ország újjáépítése a pusztító földrengés és cunami után.

A költség Japán 2010-es gazdasági termelésének mintegy 6 százalékának felel meg, és ez az eddigi legnagyobb összegű becslés a korábbi 200 milliárd dolláros számítások után. A Világbank Szerint Japánnak öt évébe fog kerülnie az újjáépítés. A kormány szerint az infrastruktúrában okozott kár és a Fukusima térségében lévő atomerő jövője körüli bizonytalanság kisiklathatja Japán törékeny gazdasági élénkülését.

Az ország ugyanis energiahiánnyal szembesül és nehézségek mutatkoznak a termékek országon belüli szállítása és exportja tekintetében is. Elemzők szerint a növekedés addig nem áll helyre, amíg meg nem oldják az infrastrukturális problémákat és a gyárak nem kezdenek teljes kapacitással működni.

A Reuters jelentése szerint az Egyesült Államok az első olyan ország, amely nem enged be élelmiszert Japán sugárzás sújtotta övezetéből. Amerika szerdán közölte, hogy leállítja a tej, zöldségfélék és gyümölcsök behozatalát a sugárfertőzés miatt. A régióban található országok: Kína, Malajzia, Szingapúr és Dél-Korea viszont egyelőre csak ellenőrzik az importált termékeket és fontolgatják a tiltás bevezetését. A Világbank adatai szerint az élelmiszer adja a japán export 1 százalékát.

A Japánban történt földrengés, cunami és nukleáris válság okozta emberi és gazdasági kár miatti bizonytalanság szerdán hatással volt az ázsiai részvényekre, az euró pedig gyengült a Portugáliában tartandó parlamenti szavazás előtt, ami a kormány bukását idézheti elő.

Nem arról van szó, hogy a piac ignorálja a fundamentális adatokat - hangoztatta Takashi Hiroki, a Monex Inc. vezető stratégiája. "Egyszerűen még nem ismerjük azokat, mert számos japán vállalat még gyűjti az információkat a katasztrófa alatt elszenvedett károkról. Az értékpapírpiacon érzékelhető idegesség és volatilitás támogatást nyújtott a japán államkötvényeknek, és az irányadó tízéves határidős papírok jegyzése 0,33 ponttal 139,73 pontra, míg a 10 éves hozam 3 bázisponttal 1,215 százalékra csökkent.

Ugyanakkor a Brent minőségű olaj ára az ázsiai kereskedelemben barrelenként 116 dollár közelében volt, miután 0,6 százalékkal emelkedett szerdán, miután a Jemenben növekvő feszültség emelte azokat a biztonsági kockázatokat, amelyekkel az olajtermelés szembesül az arab félszigeten, ahol a világ legnagyobb olajmezői találhatók.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.