BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pluszban nyitott a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,01 pontos emelkedéssel, 22.567,47 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,06 százalékkal erősödött.

Takács Szabolcs, a KBC Equitas Zrt. üzletfejlesztési igazgatója szerint egyelőre nem látszik, hogy az emelkedés miért ne folytatódhatna a részvények piacán, de nem árt az óvatosság, mivel még nem tűnik egyértelműnek az irány a tőzsdéken.

Jelentősebb tengerentúli makroadatok hiányában a magyar piac inkább a nemzetközi eseményekre fókuszálhat. Így nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy kedvezőtlen hírek érkeznek a fukusimai atomerőműről - írja reggeli elemzésében Takács Szabolcs. Hozzáteszi, hogy a befektetők valahogy mégis nyugodtabbnak látszanak, amit jól példáz az ázsiai piacok teljesítménye.

Csáky Attila, az UniCredit Bank Hungary kereskedési igazgatója szerint a hétfői erősödés után picit megpihenhetnek a részvénypiacok, de elképzelhető az is, hogy folytatódik az emelkedés.

A magyar piaccal kapcsolatban kifejtette: a hétfői nap "hőse", a Magyar Telekom árfolyama nem valószínű, hogy ugyanolyan ütemben nő tovább, inkább egy kisebb negatív korrekció várható. A papír előző napi, közel 3 százalékos erősödésében az a piaci spekuláció játszott szerepet, hogy a társaság főrészvényese, a Deutsche Telekom az amerikai érdekeltségének eladásából befolyó pénzből esetleg további részesedéseket vásárolhat. Csáky Attila azonban hangsúlyozta, hogy erről nem volt bejelentés, továbbá a Magyar Telekomot nem említették, mint lehetséges kivásárlási célpontot.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.