BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pluszban nyitott a tőzsde - A Mollal jó lesz vigyázni

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 286,47 pontos emelkedéssel, 22.447,63 ponton nyitott hétfőn. Az index a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 1,29 százalékkal erősödött.

A legfrissebb piaci adatokat itt megtekintheti!

Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője elmondta: emelkedésre számítanak, kezd megnyugodni a hangulat, mivel az erőműben sikerült a hűtést helyreállítani, s Líbiában sikereket értek el a támadó koalíciós erők.

Elmondta azt is, félő, hogy hosszú távon patthelyzet alakul ki Líbiában, ami az olajárakat magasan stabilizálja, ez pedig kedvezőtlenül hathat a világgazdaság válságból való kilábalására. Ez azonban egyelőre még nem befolyásolja a pozitív tőzsdei várakozásokat.

 Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője kifejtette: a hétvégén mind Japánból, mind Líbiából kedvező hírek érkeztek, ezért hétfőn folytatódhat a "visszapattanás" a világban, így a magyar tőzsdén is, a BUX akár határozottabb plusszal is kezdheti a napot.

Úgy vélte, egyedül csak a Mol esetében szükséges az óvatosság, mivel a kitermelésének 13 százalékát adó Szíria is bekerült hírekbe, aminek egyelőre nem tudni, milyen hatása lehet.

Lendületes erősödéssel nyitottak hétfőn a főbb európai tőzsdék.

A londoni FTSE-100 index 0,98 százalékos, a frankfurti DAX index 1,88 százalékos, a párizsi CAC-40 index 1,51 százalékos nyereséggel kezdte a kereskedést hétfőn.

Pénteken az indexek már a második egymást követő napon nyereséggel zártak, hat napig tartó veszteséges szakasznak vetve ezáltal véget: az FTSE-100 22,02 ponttal, 0,39 százalékkal 5.718,13 pontra, a DAX 7,52 ponttal, 0,11 százalékkal 6.664,40 pontra, a CAC-40 24,01 ponttal, 0,63 százalékkal 3.810,22 pontra erősödött.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.