BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óvatosságra intenek az OTP és Mol papírokkal

Április eleje óta kapott új erőre az érdeklődés a hazai eszközök iránt, amely széles palettát fed le. Nem csupán a magyar állampapírok iránt élénkült meg a kereslet, hanem a forint is nagyobb sebességbe váltott, emellett a Mol és az OTP párosa is újabb lendületet vett felfelé. Ez véleményünk szerint csak részben köszönhető annak, hogy a negyedév végével az eddig partvonalon állók visszatértek volna a hazai parkettre.

A sajtóhírek komoly PR-jelenlétről számolnak be külföldi befektetői körökben, amelyek ráadásul egy jól eladható sztorival kecsegtetnek (Széll Kálmán-terv, egészségesebb makropálya). Az Equilor elemzői szerint inkább ez utóbbinak köszönhető a hirtelen jött érdeklődés, a történettel kapcsolatban azonban óvatosságra intenek.

Nem a befektetési sztori alapjaival kapcsolatban vannak aggályai a befektetési tanácsadónak, hanem az elmúlt napokban látott tempó mértéke az, miatt higgadtságra intik a befektetőket Ezalatt a néhány nap alatt ugyanis sem külföldön, sem belföldön nem változott annyit a politikai/gazdasági berendezkedés, ami ekkora fordulatot hozott volna a szentimentben.

„Ebből adódóan látunk még teret a ralira, de a felívelés sebessége vélhetően lassulni fog a következő hetekben. Mindazonáltal nem változott az a véleményünk, hogy a kottát továbbra is a külföldi piaci mozgások írják, így mindenképpen figyelemmel kell kísérni a globális eseményeket is” – áll hétfői hírlevelükben.

A magyar olajtársaság és az OTP Bank papírjai hétfőn is folytatták múlt héten indult emelkedési pályájukat. A Mol részvényei nem sokkal fél tíz előtt 0,86 százalékkal 25570 forintra, az OTP papírjai 0,55 százalékkal 6356 forintra erősödtek nyitás óta, fél tíz után a pénzügyi szolgáltató papírjai mínuszba fordultak.

A Magyar Telekom részvény árfolyama is gyengülést mutat: nyitás óta 0,32 százalékos gyengüléssel 612 forinton áll. A vezető részvények közül a Richter is gyengül, a papírokért nyitás óta 0,71 százalékkal kérnek kevesebbet 9:35-kor 38225 forintot. Az Equilor sajtóértesülésekre hivatkozva az írja az új gyógyszeripari szabályozás a koleszterinszint-csökkentő gyógyszerekre fókuszálhat, melyek a Richter forgalmának megközelítőleg 20 százalékát teszik ki, míg az Egis esetében jóval alacsonyabb ez az arány. Végleges döntést még nem hoztak, de a hírek alapján még több lépés várható, hogy a deficites gyógyszerkassza egyenlegét többletté varázsolják.

Az OTP árfolyama pénteken 11 havi csúcsra ért, 6 ezer forint fölött forognak jelenleg a papírok. Lendületbe jött a Mol is, a papír árfolyama átvitte a 24 ezer pontos ellenállást.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.