BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb haladék a lakástulajdonosoknak

Nagy örömmel fogadták a lakástulajdonosok, hogy a magyar parlament a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása mellett szavazott, így az érintettek az áprilisi határidő helyett július 1-ig kapnak haladékot. Ez elsősorban azokra vonatkozik, akik az elmúlt években svájci frankban vettek fel hiteleket, a svájci valuta 2008 óta tartó értéknövekedése ugyanis jelentősen megnövelte a jelzáloghitelesek havi törlesztőrészleteit.

Persze azzal érvelhetnénk, hogy a moratórium meghosszabbítása – mind a jelzálogosok, mind pedig a bankok esetében – csak az elkerülhetetlent késlelteti. Az utóbbiak hitelállománya jelentősen romlott az elmúlt évek során, miután a befagyott háztartási hitelek aránya 10 százalék fölé emelkedett. A bankok céges hitelportfóliója sem áll jobban; a 2010. szeptember végi (legfrissebb rendelkezésre álló) adatok alapján 12 százalék fölé emelkedett a bedőlt hitelek aránya. Mivel ezeket az adatokat a Magyar Nemzeti Bank publikálta, így elképzelhető, hogy mind a céges, mind pedig a háztartási állománynál nagyobb ez az arány.

Bár a magyar bankok számos intézkedést hoztak portfólióik rendezésére, mégis úgy tűnik, hogy ennél jóval többre lesz szükség. A jelzáloghitelek nagy részének hitel/érték aránya közben 100 százalék fölé emelkedett, miután a lakáshitelek forintértéke (elsősorban az erősebb svájci frank miatt) jelentősen megnőtt, az ingatlanárak pedig folyamatosan csökkennek. A háztartási szektor igencsak megszenvedte ezt az időszakot. A szomszédos országokhoz képest erősen visszaesett a magyar fogyasztás, ugyanis a háztartási jövedelmeknek sokkal nagyobb része ment rá az erősebb svájci frankban jegyzett hitelek törlesztésére.

Az érintett jelzálog-hitelesek némi haladékot kaptak az elmúlt negyedévek során. A moratórium így ideiglenesen megkímélte a leginkább eladósodottakat, a tavalyi év közepe óta pedig a forint is stabilizálódott a svájci frankkal szemben. Az Orbán-kormány tisztában van azzal, hogy a frankhitel törlesztések elnyúlása súlyos következményekkel jár, konkrétan a háztartásokra és általánosságban a gazdaságra nézve. Így aztán örvendetes fejlemény, hogy a – jelzálog-tulajdonosok, a kormány és a bankok közti – terhek megosztása érdekében jelenleg egyeztetések folynak a bankok és a kormány között.

Jogi nyilatkozat és Kockázati figyelmeztetés

Jogi nyilatkozat: A fenti szöveg marketing kommunikációs célra készült. Nem tartalmaz és nem is értelmezhető úgy, hogy tartalmaz befektetési javaslatot vagy befektetési ajánlatot, illetve pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tranzakcióra vonatkozó ajánlatot, vagy arra vonatkozó megbízást. A múltbéli eredmények nem garantálják, és nem jelzik előre a jövőbeli eredményeket. Az FxPro nem veszi figyelembe az Ön személyes befektetési céljait, se pénzügyi helyzetét. Az FxPro nem foglal állást és nem vállal felelősséget a közzétett információ pontosságáért, se annak teljességéért, se olyan befektetésből származó veszteségért, melyet az FxPro bármilyen alkalmazottja, vagy egy harmadik fél által szolgáltatott javaslatból, előrejelzésből, vagy egyéb információból származik. Ez a szöveg nem a pénzügyi elemzés függetlenségét támogató jogi követelmények alapján készült és nem képezi tárgyát a pénzügyi elemzés terjesztésének előmozdítását tiltó rendelkezéseknek sem. A szövegben foglalt véleménynyilvánítások előzetes értesítés nélkül bármikor módosíthatók. A leírtakban foglalt vélemény sok esetben személyes jellegű, és nem mindig tükrözi az FxPro véleményét. Jelen közlés csak az FxPro előzetes engedélyével sokszorisítható illetve terjeszthető.

Kockázati figyelmeztetés: A CFD-k, melyek tőkeáttétes termékek, nagy kockázattal járnak és a teljes befektetett tőke elvesztését vonhatják maguk után. Éppen ezért a CFD-k nem minden befektető számára alkalmasak. Ne kockáztasson többet, mint amennyit kész elveszíteni. Mielőtt megkezdené a kereskedést, győződjön meg róla, hogy megértette az ezzel járó kockázatokat és egyben vegye figyelembe saját tapasztaltságának mértékét is. Ha szükséges, keressen fel független tanácsadót.

Az FxPro Financial Services Ltd tevékenységét a CySEC engedélyezi és szabályozza (engedélyszám: 078/07) FxPro Financial Services, Karyatidon 1, Ypsonas, Limassol 4180 Cyprus

Kockázati figyelmeztetés: A CFD-k, melyek tőkeáttétes termékek, nagy kockázattal járnak és a teljes befektetett tőke elvesztését vonhatják maguk után. Éppen ezért a CFD-k nem minden befektető számára alkalmasak. Ne kockáztasson többet, mint amennyit kész elveszíteni. Mielőtt megkezdené a kereskedést, győződjön meg róla, hogy megértette az ezzel járó kockázatokat és egyben vegye figyelembe saját tapasztaltságának mértékét is. Ha szükséges, keressen fel független tanácsadót.

Az FxPro Financial Services Ltd tevékenységét a CySEC engedélyezi és szabályozza (engedélyszám: 078/07) FxPro Financial Services, Karyatidon 1, Ypsonas, Limassol 4180 Cyprus -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.