BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Történelmi csúcson a forinthitelek

A lakosságnak nyújtott forintkölcsönök és lekötött betétek kamata emelkedett májusban, igaz, a hitelek iránti kereslet is nőtt, a forintalapúak állománya történelmi csúcsra ugrott.

Emelkedtek májusban egyes háztartásoknak kínált banki hitelek hitelköltség-mutatói – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) napokban publikált adataiból. A fogyasztási hitelek olyan drágák lettek, mint 2010 első negyedében, és a lakáskölcsönök árazása is több mint egyesztendős csúcsra került. A fogyasztási kölcsönökre a bankok átlagosan évente 22,59 százalékos terhet tettek májusban, a lakáshiteleknél pedig az átlagos hitelköltség-mutató 10,57-ra ugrott. Az áremelkedés mögött – könnyen lehet – a kereslet erősödése is állhat, mind a fogyasztási, mind a lakáscélú hitelek szerződéses összege nőtt ugyanis az ötödik hónapban, de szerepet játszhatott benne az is, hogy emelkedni kezdtek a forrásköltségek.

A kereslet élénkülését mutatja, hogy a forintalapú kölcsönök állománya május végén újabb történelmi csúcsra került, a háztartásoknak már csaknem 2900 milliárdnyi hazai valutában denominált banki adósságuk volt. Ez persze még mindig jóval kisebb, mint a lakosság devizahitel-állománya, amely május végén – főleg a svájci frank erősödése miatt – ismét megközelítette az 5400 milliárd forintot. Forintalapú lakáshitelből mindenesetre májusban több mint 18 milliárd forint értékű szerződést írtak alá, ez a múlt év szeptembere óta a legmagasabb érték, és fogyasztási hitelből is sok fogyott, utoljára a tavaly karácsonyi bevásárlások idején vett fel több kölcsönt a lakosság.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.