BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elemző: Hiába lesz recesszió Svájcban, a frank nem fog gyengülni

Nincs érdemi áttörés, David Cameron vétója és 6-8 ország időkérése nem hozott átütő sikert, a gyors intézkedés helyett lassú államközi egyeztetés lesz a tagok között, de annyi azért elmondható, hogy legalább az EU17-ek egységesek voltak - írja napi devizapiaci elemzésében Karsai Péter, a Commerzbank közgazdásza.

Amikor még az az információ állt rendelkezésre, hogy a magyarok is háttal állnak az integrációnak, akkor úgy tűnt, hogy elszáll az euró/forint árfolyam, 305-ből gyorsan 309 lett a kurzus. Később a pénteki nap folyamán, ahogy tisztázták a magyar álláspontot, úgy rendeződött vissza az árfolyam a mostanában megszokottnak mondható 300 közeli szintekre. Az unió sok országában lassuló növekedésre, sőt néhol már recesszióra lehet számítani, így a kormány is változtatott a 2012-es terveken. Legjobb esetben is fél százalékos gyarapodásra számíthatunk – írja Karsai.

Az GDP arányos államadósság, illetve költségvetési hiány tartásához következésképpen újabb forrásokat kell találni, amivel kiadást lehet csökkenteni vagy bevételt növelni. Hogy hogyan kívánja ezt teljesíteni a kormányzat, arra hamarosan fény derül, ugyanis a 200 milliárdos költségvetési lyukat mindenképpen be kell tömni. Ezen a héten (keddtől péntekig) megindulnak a hivatalos tárgyalások a magyar kormány az EU és az IMF képviselői között, a fejlemények függvényében sokat mozoghat az árfolyam. Ha gyors együttműködés lesz a tárgyalófelek között, és ez párosul egy viszonylagos jó globális hangulattal, akkor esély mutatkozik a tartósabb 300-alatti euró/forint árfolyamokra - vélekedett.

„A jövőt illetően sok kérdés tisztázódott, de a jelen kihívásaira nem igazán érkezett válaszlépés az EU-csúcs résztvevőitől. Az EFSF-alapot nem sikerült megnyugtatóan felhízlalni, az IMF-en keresztül hozzáférhető 200 milliárd eurós pénz kevés ahhoz, hogy baj esetén az olaszok és a spanyolok párhuzamosan finanszírozva legyenek. Most a piaci szereplők emésztgetik a hétvégi eredményeket, az EUR/USD árfolyamából ítélve nincs a piac elragadtatva. A korábbi 1,34-es szint helyett 1,33-nál tartózkodik ma délelőtt az euro/dollár árfolyama” – áll az elemzősben.

 A kereskedőket nem érte tehát hidegzuhanyként a hír, hogy nem lesz pozitív fordulat. Ma kevés releváns makroadatot publikálnak, a legfontosabb esemény az olasz és a francia kincstárjegy aukció lehet. Itáliában 7, Franciaországban 6,5 milliárd eurós rövidlejáratú papírokat kínálnak megvételre. Nagy kérdés, hogy szükséges lesz-e az EKB-nek színre lépnie az olasz tenderen, és ha igen mekkora összeggel kell beavatkoznia – tette hozzá.

Ahogy sok európai uniós ország, úgy Svájc gazdaságára is igaz lehet, hogy visszaesést fog produkálni, de ettől még nem fog a frank a gyengülés útjára lépni, hiszen a recesszió lehetősége az erős frankból és a romló külső környezetből adódik, nem pedig az eladósodottságból fakad. Az EU-csúcs után nem változott az EUR/CHF árfolyama, és a CHF/HUF árfolyama is 244-246 között van ma reggel.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.