BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kicserélik a kártyákat a hazai bankok - százmilliós a kár

Jövő hét elejére a legtöbb, a decemberi adatlopásban érintett és lecserélendő bankkártyát újjal pótolják a hazai bankok. Az ebből eredő kár szektorszinten százmillió forintos nagyságrendű lehet, amelyet a szolgáltatóknak kell viselniük. Az adatlopás körülményeit még vizsgálják.

Jól haladnak a hazai bankok a decemberi kártyaadatlopásból eredő feladataikkal: az érintett bankkártyák túlnyomó részét már lecserélték, és napokon belül minden ügyfél megkapja az új plasztikot - tájékoztatták lapunkat a piaci szereplők. A gyors reagálás ellenére a bankok nem úszták meg olcsón az ügyet: az eddig nyilvánosságra hozott adatok alapján a kicserélt kártyák száma megközelíthette a százezret, így - az egyéb járulékos tételekkel együtt – lapunk kalkulációi szerint csak ebből az egy ügyből eredően százmillió forintos nagyságrendű költségekkel kellett szembenéznie a hitelintézeti szektornak.

Azt ugyanakkor minden hitelintézetnél hangsúlyozták, hogy a gyors, minden létező kommunikációs csatornát kihasználó reakció miatt nagyon kevés illetéktelen tranzakció történt az adatlopásnak tulajdoníthatóan, és ezek költségét is megtérítik a kártyabirtokosoknak: ebből következően az ügyfeleket maximum kis kellemetlenség terheli, de anyagi kár semmiképpen sem. A lecserélt kártyák száma bankonként nagyon eltérő. A K&H közlése szerint például a bank csak néhány kártyáját cseréli le technikai okokból. Az érintett bankkártyák cseréjére várhatóan péntekig sor kerül, és hétfőtől a régi plasztikok már nem is lesznek használhatók.

Néhány darab kártya soron kívüli cseréjéről számoltak be az OTP Banknál is, ahol közölték: a hitelintézet a Visa és a MasterCard nemzetközi kártyatársaságtól kapott jelzést arról, hogy egy külső szolgáltatótól nagy mennyiségű kártyaadatot szerezhettek meg ismeretlen személyek. Mivel az adatszerzésben esetleg érintett bankkártyák közül csak néhánynál merült fel a visszaélés gyanúja, ezért a bank (kockázatelemzés alapján) a tömeges plasztikcsere helyett a bankkártyák kiemelt, folyamatos, napi 24 órás monitoringozása mellett döntött.

Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják – hangsúlyozták a banknáll –, hogy ez a döntés helyes volt, mivel az eset kapcsán csupán néhány OTP-s bankkártya lecserélése volt indokolt. A bank egyébként – tették hozzá – minden olyan ügyfelet kártalanít, akinek a bankkártyájával bizonyítottan jogtalan tranzakciók történtek vagy indokolt a bankkártya soron kívüli cseréje.

A CIB Bank 35 ezer bankkártyát cserélt le az adatokkal való visszaélés gyanúja kapcsán, ebből 500 plasztik azonnali tiltására került sor, ezeket sürgősséggel cserélték – tájékoztattak a pénzügyi szolgáltatónál. A többi kártyánál részleges korlátozást alkalmaztak egyes tranzakciótípusokra – internetes és külföldi, PIN nélküli vásárlások –, így azok használhatók maradtak az új kártya megérkezéséig. A bank már minden érintett ügyfelének kipostázta az új plasztikokat. Az ügyfelek többségének – emelték ki a hitelintézetnél – semmilyen kellemetlensége nem adódott a kártyacserék kapcsán, mert a bankártyákat nem tiltották le, hanem csak részleges korlátozást alkalmaztak egyes tranzakciótípusokra, ami az ügyfelek legtöbbjénél nem érintette a megszokott kártyahasználati módokat.

A CIB-hez hasonló nagyságrendben cserélt le bankkártyákat az MKB Bank is, amely az ügyfeleket SMS-en, e-mailben, telefonon, contact centerén és fióki ügyintézőin keresztül, valamint a bank honlapján is tájékoztatta. A kártyák legyártása a bank tájékoztatása szerint még decemberben megtörtént, azok és a hozzájuk tartózó PIN kódok már az ügyfelek birtokában vannak. Ez- alól az a hozzávetőlegesen 500 MasterCard Gold típusú kártya kivétel, amit plasztik hiány miatt nem tudtak legyártatni. Ezeket a kártyákat a jövő hét végéig megkapják az ügyfelek.

„Az adatlopás nyomán panasz nem érkezett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez, egy-két információkérésről van csupán tudomásunk, ami feltehetően a bankok gyors reagálásának is köszönhető” – tájékoztatta lapunkat Binder István, a felügyelet szóvivője.
Bár a károk megelőzése, illetve elhárítása jól halad, az adatlopás körülményeit tisztázni hivatott vizsgálatok lapunk információi szerint még nem zárultak le. Az eddigi ismereteink alapján csak az a biztos, hogy az adatok nem magyar banktól vagy kártyatársaságtól kerültek ki. A Magyar Bankszövetség tájékoztatása szerint nagy valószínűséggel megállapítható, hogy az adatszerzésben csipes kártyák nem érintettek.

Százmilliós nagyságrendek

Az elmúlt év első felében valamivel több mint 300 millió forintos kár merült fel a bankkártyákkal kapcsolatos visszaélések kapcsán Magyarországon, amelyből 244 milliónyit le is írtak a piaci szereplők – derül ki a Magyar Nemzeti Bank statisztikáiból. Ez a teljes forgalomhoz viszonyítva elenyésző érték. A legtöbb kárt hamisított bankkártyákkal okozzák a csalók, de elég nagy szeletet hasítanak ki a tortából a mobiltelefon és internet útján okozott károk is.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.