MNB: a likviditás hiánya nem lehet a hitelezés gátja

VG: A vállalati hitelezés évek óta csökken. Miért csak most hoztak ilyen intézkedéseket?
Nagy Márton: A hitelkínálatra a hitelezési hajlandóság és képesség hat. Az előbbit az befolyásolja, hogy a bankok mennyi kockázatot vállalnak, erre a jegybank nincs ráhatása. Csak a hitelezési képességen és ezen belül is kizárólag a likviditási helyzeten tudunk javítani. A bankok 2008 végén és 2009 elején nem voltak képes hitelezni, de a probléma likviditási helyzetük javulásával megoldódott, ezután már a hajlandósággal voltak problémák. Most ismételten a képesség is előtérbe került, ezért léptünk most.

VG: A kormány is sürgeti a jegybankot a lazításra. Leülnek a vállalati hitelezés fokozásáról tárgyalni?
N.M.: A kormány képviselője ott ül a monetáris tanácsban, ismeri, ami ott elhangzik. Másrészt nagyon sok olyan kiadványunk van, amely a vállalati visszaesés okait vizsgálja, és számos javaslatot is tettünk a probléma megoldására. A kormány idáig sok eszközzel élt a hitelezés élénkítése tekintetében. Az állami hitelgaranciák nyújtása még nemzetközi összehasonlításban is magasnak számít. Ezen a téren nem lehetünk elégedetlenek. Inkább az a kérdés, hogy ha az állam pénzt akar költeni a vállalati hitelezés élénkítésére, akkor mi a legjobb eszköz: állami garancia, az MFB hitelezési aktivitásának fokozása, vagy célzottan a kamattámogatás növelése. Mi azt látjuk, a hitelgarancia a legjobb eszköz. Ezen eszközökkel átmenetileg enyhíteni lehet a bankok alacsony hitelezési hajlandóságából adódó negatív hatásokat. Hosszú távon persze arra lenne szükség, hogy a hazai bankrendszer tőke- és forrásvonzó-képessége és hitelezési hajlandósága megerősödjön. A magyar bankrendszer most veszteséges.

VG: Mennyivel csökkentek a Magyarországra juttatott anyabanki források?
N.M.: 2010-ben és 2011-ben is közel 6-6 milliárd euró külföldi forrás áramlott ki a bankrendszerből. A csökkenő gazdasági aktivitás miatti kisebb finanszírozás, valamint a hazai forrásokra való egyre nagyobb támaszkodás miatt ez részben természetes folyamat. Ugyanakkor a külföldi források csökkenése nagyon gyors. Ennek egyik oka, hogy az eurózóna bankrendszere likviditási és tőkehelyzetét eszközeik, köztük a leánybanki hitelek csökkentésével javítja. A fennmaradó likviditás, ami a leánybankok között allokálható, teljesen természetes módon azokba az országokba kerül, ahol az több hasznot hoz. Ha a hazai bankrendszer terhei (bankadó, végtörlesztés) a jövőben csökkennének és a szektor számára a működési környezet is kiszámíthatóbbá válna, akkor visszanyerhetnénk versenyképességünket.

VG: Miért likviditás-bővítő eszközökhöz nyúltak, miért nem a kamatcsökkentéshez, hiszen ahol bevezették hasonló eszközöket előbb levitték nulla közeli szintre az alapkamatot?
N.M.: A kamat főként keresleti problémát képes oldani, mi azonban inkább kínálati problémákat látunk a vállalati piacon. Másrészt a nulla kamatszint nem elérhető, hiszen a kockázati felár 500-550 bázispont, ennyit kell fizetni egy külföldi befektetőnek, hogy finanszírozza az ország adósságállományát. A másik probléma persze az, hogy még nem értük el a 3 százalékos inflációs célt. Cél fölötti inflációnál lazítani szembemegy a jegybank alapvető céljával, árfolyamgyengítő hatása pénzügyi stabilitási kockázatokat vet fel. Ezért van szükség új eszközökre. Ebből a fedezetbővítés igen, a kétéves hitel viszont önmagában nem bővíti a likviditást, hiszen ez likvid értékpapírral fedezett, ez az eszköz a bankok forráslejárati összhangját javítja.

VG: Miért lett változó kamatozású a hitel, hiszen az EKB-nál a hasonló típusú hitel fix kamatozású?
N.M.: Az EKB hároméves hitelt ad fix kamat mellett, a jegybank viszont olyan konstrukciót alakítana ki, amely változó kamatozású, ráadásul a vállalati hitelezés élénkítésének feltételéhez van kötve.

VG: Mekkora eredményt lehet ettől az eszköztől várni?
N.M.: Nehéz megmondani, de ha meglesz a hajlandóság a hitelezésre, akkor ez az eszköz abban tud segíteni, hogy a likviditás hiánya ne legyen a hitelezés gátja.

VG: A csomag része a jelzáloglevél-kibocsátás liberalizálásának ötlete. Ezt viszont azonnal fúrni kezdték azok a pénzügyi csoportok, amelyeknek van jelzálogbankjuk, és a PSZÁF is hangot adott az aggodalmának prudenciális szempontból.
N.M.: Ha az univerzális modell elkészül, a bank meg tudja spórolni egy jelzálogbank költségét, és a közvetítés költségét is, amit a másik jelzálogbank elkérne a refinanszírozásért. Ez 50-80 bázispontot jelenthet. Ha így olcsóbbá válik a finanszírozás, a lakossági jelzáloghitelek kamata is mérséklődhet. Természetesen fontos, hogy az átmenet akadálymentes legyen. Biztosítani kell, hogy az új és régi rendszerben kibocsátott jelzáloglevelek között ne legyen különbség a minősítésben, és az univerzális modell is pont olyan szigorú prudenciális garanciákat adjon, mint a korábbi modell.

VG: Ez technikailag hogyan oldható meg?
N.M.: Erre nagyon sok példa van a nemzetközi gyakorlatban. A kereskedelmi bankon belül el kell különíteni azokat a hiteleket, amelyek mögé jelzáloglevelet tettek, annak érdekében, hogy a jelzáloglevél-vásárlók követeléseit mindig ki lehessen elégíteni. Bár jelenleg nem látni a forint alapú jelzáloghitelek felfutását, szeretnénk addig meglépni a váltást, hogy amikor a piac már elindul, ez a lehetőség már segítse felfutást. Ezt támogatná a jegybank is jelzáloglevél-vásárlással. Emellett ne felejtsük el, hogy a végtörlesztés során számos háztartás forint alapú jelzáloghitelből váltotta ki korábbi devizahitelét, így egyszerre 300 milliárd forintos potenciál generálódott. Igen fontos az is, hogy az átlátható hitelezés során nemcsak referenciakamathoz között termékek, hanem fix kamatú jelzáloghitelek is megjelenjenek a piacon. Ez utóbbihoz egy jól működő jelzáloglevél-piacra van szükség.

VG: Mikorra teremtődhetnek meg a jogszabályi feltételek?
N.M.: Reálisan három hónaptól egy évig terjedő idő alatt lehetne mindezt kidolgozni, biztosítani a szigorú prudenciális szabályokat. Azok a bankok persze, amelyek korábban beruháztak egy jelzálogbankba, most joggal mondhatják, hogy befektetésük értéke csökken. Ha viszont átállunk az univerzális kibocsátásra, akkor olcsóbb lesz a lakossági jelzáloghitelezés, ez pedig nem egyes bankok, hanem az egész nemzetgazdaság érdeke.