BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Támasz környékén billeg a BUX - Nagy bajok lehetnek

Míg ünnepeltünk, sok minden történt. Egy kis örömöt hozhatott az életünkbe, hogy az Új Demokrácia és a szocialisták 11-16 fős többséget szereznének az új parlamentben, a hétvégi felmérés szerint – írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Így volt is öröm hétfőn, amelyet hamar lelohasztott az, hogy a Bankiának nem 9, hanem 19 milliárd euróra van szüksége. Csak nehogy a végén kiderüljön, hogy nem egyessel, hanem mégis csak 9-essel kell kezdődni annak a számnak. Akkor aztán tényleg nagy baj lenne. Így is megbüntették a spanyol meg az olasz állampapírokat, hiszen az előbbi esetében a 10 éves kötvény hozama 6,5 százalék közelébe ugrott, míg az utóbbi esetén 5,5 százalék környékéről 5,7 százalék fölé emelkedett.

Vagyis a görög megnyugvás ellenére növekszik a feszültség Európában. Mindenesetre, a reggel az optimizmus jegyében telik, mivel a kínai kormány elkötelezettnek látszik a gazdaság élénkítésére. A kínai pénzügyminisztérium ugyanis támogatni fogja az energiatakarékos termékeket, hogy a növekedés fenntartható maradjon. Ennek most örülnek Ázsiában. Különben az európai indexek és a BUX is támasz környékén billeg már egy ideje. Így illene elrugaszkodni innen, mert ha nem sikerül, akkor nagy bajnak nézhetnénk elébe.

USA, Európa:

- Enyhe esést könyvelhettek el a múlt hét utolsó kereskedési napján a tengerentúli indexek (Dow -0,6 százalék, Nasdaq -0,07 százalék, S&P500 -0,22 százalék).

- A tegnap nyitva tartó európai piacok a negatív oldalon zárták a kereskedést (CAC40 -0,16 százalék, DAX -0,26 százalék).

- Az egyik legnagyobb spanyol bank, a Bankia 19 milliárd eurós állami segítséget kért pénteken. A hírre a 10 éves spanyol kötvényhozam 6,5 százalék közelébe száguldott.

Olaj, arany:

- A kőolajat a 90 dolláros szint állította meg múlt héten, és az árfolyam elrugaszkodott felfelé. Az emelkedés azonban nem volt túl erőteljes, a reggeli órákban is alig 91 dollár felett kereskedtek a kőolajjal.

- Az arany tegnap tovább emelkedett, és megérintette a 20 napos mozgóátlagot, amely egyelőre megállította a kurzust. Az emelkedés erőtlen, a trend lefelé mutat, ezért a pozitív korrekció után a további esésnek nagyobb a valószínűsége.

Távol-Kelet:

- Stabil emelkedéssel folytatják a hetet a vezető ázsiai indexek (Nikkei 0,51 százalék, Hang Seng 0,72 százalék, Shanghai 1,18 százalék).
- Újabb monetáris élénkítésre számítanak a piaci szereplők, a ma reggeli hírek szerint, ez táplálhatja az emelkedést.

- A Credit Suisse szerint 315 milliárd dolláros élénkítés jöhet, amely fele a 2008-as csomagnak.

- Japánban az áprilisi munkanélküliségi ráta (4,6 százalék) enyhén magasabb lett a vártnál (4,5 százalék).

- A kiskereskedelmi forgalom áprilisi értéke 5,8 százalék lett a várt 6 százalék helyett, ami lényegesen alacsonyabb az előző havi 10,3 százaléknál.

- A technológiai szektor a legerősebb, a Panasonic közel 4 százalékos pluszba lendült arra a hírre, hogy 4.000 fős leépítést tervez a cég.

Devizák:

- A múlt heti lokális maximumhoz képest több forintot is erősödött a hazai fizetőeszköz, miután    303,5-ről dél felé vette az irányt. A tegnapi kereskedésben 297-nél is járt a kurzus, és megközelítette a 200 napos mozgóátlagot. Ha a korrekció folytatódik, akkor a 20 napos mozgóátlagot (293,6) is megérintheti az árfolyam, de negatív forgatókönyv esetén a forint újra elindulhat a gyengülés irányába.

- A dollárt leginkább oldalazás jellemezte az elmúlt napokban. Az 1,25-ös szint felett araszol napok óta a kurzus, és egyelőre nincsenek korrekcióra utaló jelzések.

Határidős piacok: Mind az európai, mind az amerikai határidős indexek a pozitív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

- A PannErgy 2012. május 25-én 4.108 darab saját részvényt vásárolt 597 forintos átlagáron. A tranzakciót követően a társaság 3.343.852 darab saját részvénnyel rendelkezik, ami a kibocsátott teljes részvénymennyiség 15,88 százaléka.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.