BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Negyven napja nem volt ilyen alacsony a csődkockázatunk

A CDS-felárunk is 534 bázispont alá esett, amire negyven napja nem volt példa – írja Karsai Péter, a Commerzbank közgazdásza.

EUR/HUF (286,00 – 290,00): A héten már harmadik napja fokozódik a kockázatvállalási hajlandóság. Hétfő óta a forint több mint két százalékot erősödött az euróval szemben, szépen esnek az állampapírhozamok (pénteken még a 10 éves kötvény átlaghozama 8,45, tegnap már „csak” 8,08 százalék volt), és a CDS-felárunk is 534 bázispont alá esett, amire negyven napja nem volt példa. A nemzetközi hatások érvényesülnek leginkább az euró/forint árfolyamának alakulásában, de mintha erősödne a kereskedők körében a pozitív várakozás az IMF szerződés megkötésével kapcsolatban.

Mindenképpen jó benyomást tesz a piaci szereplők felé Varga Mihály és Simor András közös levele Christine Lagarde-, Olli Rehn-, és Mario Draghinak, amiben tájékoztatták őket az új jegybanktörvényről. Valószínűleg ezért tudott a zlotyval, illetve a koronával szemben is 1-1,5 százalékot erősödni a hazai fizetőeszközünk.

A mai reggelen is erősen nyitott a forint, de egyelőre a 287,20-as szint ellenállt, a nap folyamán további mérsékelt erősödésre számíthatunk, esély mutatkozik a 285 – 286-os szintekre is, főleg, ha a Fed is közrejátszik abban, hogy tovább javuljon a devizapiaci hangulat.

EUR/USD (1,2600 – 1,2750): Nem történt különösebb áttörés, nagyobb horderejű bejelentés a G20-as találkozón, de mégis kitart a jónak mondható globális befektetői hangulat. A tagok udvariasan elismerték az eddigi európai erőfeszítéseket, de több összehangolt lépést tartanak szükségesnek. Majd talán a június végi EU konferencián történik valamilyen bejelentés, bár kérdéses, hogy szűk másfél hét alatt mire tudnak jutni az érintett országok vezető politikusai.

A figyelem a hétvégi görög választások után Spanyolországra, és kisebb mértékbe Ciprusra irányul. A spanyol kötvényhozamok alakulása, valamint a ciprusi bankok feltőkésítésének sürgető kérdése kerül a kereskedők fókuszába, és persze a ma esti Fed kamatdöntő ülés lesz a központi téma. Barack Obama a G20-as konferencián utalást tett a gazdaság lassulása elleni intézkedésekre, így elképzelhető, hogy a Fed támogatni fogja az elnök ezirányú erőfeszítéseit, és bejelent valamilyen gazdaságösztönző intézkedést.

Az EUR/USD árfolyama ezeknek megfelelően 1,27 környékén jár ma délelőtt, míg a dollár / forint kurzusa a 227-es szintnél tartózkodik.

CHF/HUF (238,50 – 241,00): Már tegnap este 240 alá került a CHF/HUF árfolyama, mivel folytatódott a forint az euróval szemben. Az SNB az EUR/CHF árfolyamküszöböt továbbra is őrzi, így 1,2010 környékén áll az EUR/CHF árfolyam.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.