BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az EKB vezére fogja eldönteni a forint sorsát

A hét második felére meglehetősen tág sávban 277-288 között mozoghat a forint árfolyama az euróval szemben. Hogy végül az erősebb vagy a gyengébb szint lesz-e a jellemző az legfőképp Mario Draghi beszéde alapján fog eldőlni – írja elemzésében Karsai Péter, a Commerzbank elemzője.

EUR/HUF (279,50 – 283,50): A hétfői piaczárás előtt kialakult 277,60-as mélypontot tegnap kora délután is próbálta áttörni az árfolyam, sikertelenül. Nap végére már közel másfél százalékkal gyengébb lett a kurzus. A korrekció döntően a forint piacán volt jellemző, a zloty és a korona is gyengült, az euróval szemben, de korántsem ekkora mértékben. A 280-as szint fölé történt visszagyengülés vélhetőleg egy természetes piaci folyamatnak tudható be, mégpedig a korábban nyitott fx pozíciók lezárásának.

A 280 feletti szinteket megerősítette a ma hajnalban publikált kínai beszerzési menedzser index, ami 50,1 értéket mutat, a várt 50,5-ös szinttel szemben. Ez az adat pedig azt sejteti, hogy a világ második legnagyobb gazdasága még nem fogott padlót, további visszaesés várható, remélhetőleg csökkenő meredekséggel.

Ma és holnap, de még pénteken is fontos adatok, és események lesznek: Fed, illetve EKB kamatdöntő ülés után az amerikai munkaerő piaci számokat fogják közölni, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A hét második felére meglehetősen tág sávban 277-288 között mozoghat a forint árfolyama az euróval szemben. Hogy végül az erősebb vagy a gyengébb szint lesz-e a jellemző az legfőképp Mario Draghi beszéde alapján fog eldőlni.

EUR/USD (1,2250 – 1,2370): A Fed a mai kamatdöntő ülésén várhatóan nem fogja bejelenteni a QE3-as programot. Főleg azért nem, mert az EKB részéről múlt csütörtökön érkezett utalás arra vonatkozóan, hogy mindent megtesznek az euró védelmében, és ez csak holnap derül ki konkrétan, hogy mi lapulhat Draghi úrék tarsolyában, illetve azért, mert csak pénteken fog kiderülni, hogy milyen állapotban van a tengerentúli munkaerőpiac. Az EUR/USD árfolyama 1,23 fölé szökkent, és a ma esti Fed kamatdöntésig, sőt várhatóan az EKB sajtótájékoztatóig ezen a szint közelében maradhat, főleg abban az esetben, ha az európai összesített PMI számok nem lesznek túlságosan rosszak. Ma reggel a dollár/forint árfolyam 228 környékéről indítja a napot.

CHF/HUF (233,00 – 236,50): Svájcban ma nemzeti ünnep van, de természetesen ettől még az EUR/CHF árfolyamát szokásos módon őrizni fogják az 1,2010-es szint körül. A frank forint árfolyamát hasonlóan az EUR/HUF kurzusához magasabban jegyzik, ma reggel már 234,50 forintot ért egy svájci frank.

Commerzbank-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.