BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Semmi nem tud igazán segíteni a forinton?

Továbbra is érvényes, hogy a kedvezőbb piaci hangulat hatása is limitált a forint esetében, ez jól látszik a tegnapi árfolyammozgáson is. Az elmúlt napoknál sokkal kedvezőbb hangulat sem tudta a kamatdöntés előtti szintekre visszaerősíteni a forintot – írja Bámli Károly, a Commerzbank elemzője.

EUR/HUF (282,00 – 285,50): A tegnap délután hirtelen kibontakozó  ókedv hatására több mint egy egységet erősödve, 283,70  közelében fejezte be a napot a forint. Ma reggel a 284-es szint körül  indul a nap. Sem a csökkenő magyar munkanélküliségi adat, sem a  várttól elmaradó külker többlet nem hatott érdemben az árfolyamra. 

EUR/USD (1,2870 – 1,3000): A nap végén elfogadott 40 milliárdos  spanyol megszorítás tovább fokozta a gyenge amerikai GDP és a  romló, tartós fogyasztási cikk rendelési adat miatt megfordult  trendet. Az euro ismét 1,2950 közelébe erősödött a dollárral szemben, és a tőzsdék is enyhe pluszban tudtak zárni. A piac értékeli a spanyol költségvetés rendbetételére meghozott  intézkedéseket, illetve azt, hogy az ország mindent meg akar tenni  annak érdekében, hogy ha szükséges lenne, képes legyen igénybe  venni az ESM, illetve az ECB által biztosított eszközöket, melyek  egy rossz piaci hangulatban is lehetővé tennék az ország  elviselhető áron történő finanszírozását.

A spanyol hírek mellett az  olasz miniszterelnök, Mario Monti nyilatkozata is fokozta a jókedvet:  nem zárta ki, hogy a jövő évi választások után is posztján maradna.  Alapvetően jó hangulatban indul a nap. A délutáni amerikai makro  adatok, illetve a már csak piaczárás után megjelenő spanyol banki  stressz tesztek lehetnek hangulatalakítók. 

CHF/HUF (233,00 – 236,00): A javuló hangulat ismét 1,21 fölé  erősítette az eurót, és ez a szintén erősödő forinttal kombinálva  ismét 235 alatti árfolyamot eredményez. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.