BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A forint a bizalomromboló gazdaságpolitikával is vonzó

A tegnapi megingást követően újfent izmosodik a forint, az euróval szembeni kurzus 276 forint alatt is járt reggel, majd nemrég kicsivel 277 forint alatt járt a devizapár. A tegnapi bejelentések fényében kérdéses, hogy tartósan tovább tud-e erősödni a forint, azonban rövidebb időtávon nem zárható ki a forint további izmosodása, írják az Erste Bank elemzői.

A tegnapi kormányzati bejelentések hatására a forint gyengülni kezdett, később azonban stabilizálódott a kurzus, és ma reggel már újra a forint erősödését lehet megfigyelni. A jó külpiaci hangulat, és a rengeteg „ingyen pénz”, amit a nagy jegybankok szolgáltatnak, folyamatosan keresi a jó megtérülést és a továbbra is viszonylag magas kamat miatt a forint a bizalomromboló gazdaságpolitika mellett is vonzónak tűnik a befektetők szemében.

Ráadásul a tegnapi csomaggal a költségvetési hány is tarthatónak látszik, bár a gazdaság növekedése érdemben rosszabb lehet az általunk korábban várt 1 százaléknál, és az infláció is a vártnál magasabb lehet. Továbbra is tartjuk, hogy a jelenlegi forintárfolyam kissé erős, és év végéig némi gyengülésre számítunk. Ezt a várakozásunkat a várható kamatcsökkentések is alátámasztják.

A kötvénypiaci befektetők is elbizonytalanodtak a tegnap bejelentett újabb költségvetési kiigazítástól, s így felfelé korrigáltak a kötvényhozamok a megelőző napok dinamikus hozamcsökkenései után. A görbe 3-15 éves szakaszán 19-23bp-al kerültek feljebb a referenciaszintek, míg a diszkont hozamok gyakorlatilag nem változtak. A ma reggeli nyitásban visszafogott kereskedés zajlik, elsősorban a 12 hónapos DKJ aukcióra figyelhetnek a befektetők.
 
Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon továbbra is kitartott a jó hangulat, ami az euró erősödését eredményezte. Az EUR/USD árfolyama 1,3054-ről 1,3119-re emelkedett. Az euró erősödéséhez nagymértékben hozzájárult, hogy a Moody’s nem minősítette le spekulatív kategóriába a spanyol államkötvényeket. Alábbhagyott a lendület a tengerentúli börzéken, az emelkedő széria azonban nem tört meg, de csak enyhe pluszban zártak a piacok. Tegnap is folytatódott a gyorsjelentési dömping, nyitás előtt több társaság is jelentett, s a jelentések ma is folytatódnak.

Ázsiában a Nikkei 2,08 százalékot, a Hang Seng 0,79 százalékot, míg a Shanhai index 1,35 százalékot emelkedett. Az árupiacon a dollár gyengülése segítette az elmúlt napokban az arany emelkedését, de tegnap már inkább csak oldalazást láthattunk 1.750 dollár környékén. A mai kereskedésben sem volt lényeges mozgás az aranyban.

Az olaj tegnap egy szűk sávban oldalazott a 20 és 30 napos mozgóátlag között, 92 dollár környékén. Az oldalazás negyedik napja tart. Vegyes képet mutatnak ma reggel a határidős indexek.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Az USA-ban a kiadott építési engedélyek száma szeptemberben 2008 júliusa óta nem látott magasságba emelkedett, a várt 810 ezer helyett 894 ezer lett. A megkezdett házépítések adat is jól alakult, az elemzők 770 ezerre számítottak, ezzel szemben 872 ezer új ház építésébe kezdtek szeptemberben.

A KSH közleménye szerint a bruttó bérek 3,8 százalékkal nőttek a nemzetgazdaságban augusztusban, míg a nettó keresetek növekedése 1,1 százalékos volt. A versenyszektor bruttó bérindexe 6,6 százalékos növekedést, míg a költségvetési szektoré 2,6 százalékos visszaesést mutatott éves szinten. A kiemelten figyelt mutató, a rendszeres keresetek éves emelkedése a versenyszektorban minimális mértékben lassult augusztusban, 7,9 százalékra a júliusi 8 százalékról.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.