BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az OTP húzta magával a piacokat

A tengerentúli befektetők távolmaradása ellenére nem volt teljesen eseménytelen a tegnapi kereskedés – írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

A hurrikán miatt több vállalat is bejelentette, hogy elhalasztja a harmadik negyedéves gyorsjelentését. A világ másik felén mozgalmas volt a nap, a japán és az indiai jegybank is élénkítő lépéseket jelentett be, de ennek ellenére a pirosban zártak az indexek.

A hazai piacon sem volt unalmas a kereskedés, a BUX a régiós indexekkel szembe ment, és több mint 1 százalékos pluszban zárta a napot. Az OTP húzta magával a piacokat, azonban konkrét hírekkel nehéz alátámasztani a bankpapír kiemelkedő teljesítményét.

A tegnapi nagy fehér gyertyának köszönhetően pozitív irányba billent a technikai kép, és a 18.700 pontos mélypontról visszapattant az árfolyam. Ha kitart a lendület, akkor a 19.500 pontos lokális csúcsot tesztelhetjük vissza. A mai kereskedésben azonban inkább a korrekció lehet az úr, a tengerentúli piacok továbbra is zárva tartanak, ezért nem számítunk nagyobb mozgásra.

USA, Európa:

- A Sandy hurrikán miatt tegnap zárva tartottak a tengerentúli piacok. A kereskedés azonban ma sem folytatódik, utoljára 1888-ban volt olyan, hogy időjárási okok miatt két egymást követő napon zárva tartottak a piacok.

- Fontos vállalati jelentés nem látott napvilágot, de egy makro adatot érdemes kiemelni. A személyi kiadások 0,8 százalékkal növekedtek a várt 0,6 százalék helyett szeptemberben, az előző havi érték 0,5 százalék volt. A személyi jövedelem pedig a várakozásoknak megfelelően 0,4 százalékkal nőtt.

- Az európai piacok mérsékelt csökkenéssel fejezték be a tegnapi kereskedést (DAX -0,4 százalék, CAC40 -0,76 százalék).

- A német fogyasztói árindex kicsivel magasabb lett az elemzői konszenzusnál, 1,9 százalék helyett 2 százalékkal bővült a mutató.

- Spanyolországban arról szolnak a hírek, hogy az állam a bedőlt hitelek kezelésére létrehozza az ún. rossz bankot, és kb. 63 százalékos diszkonttal vásárolná meg ezeket a hiteleket a bankoktól.

- A tengerentúlon az S&P/CaseShiller házár index augusztusi értékét publikálják. A Ford, a Western Union, és a Valero Energy jelent ma.

Olaj, arany:

- Folytatódik az oldalazás az arany piacán, tegnap szintén egy szűk sávban maradt az árfolyam, igazából csak pár dolláros elmozdulást láthattunk 1.710 dollár környékén. A következő napok kérdése, hogy sikerül-e az árfolyamnak az 1.700 dolláros támaszról fordulnia, vagy tovább esik a 200 napos mozgóátlagig (1.664 dollár).

- A kőolaj árfolyama eséssel reagált a tegnapi eseményekre, 86 dollárról 84,6 dollárig zuhant a kurzus, ahonnan irányt váltott, és zárásra 85,5 dollárig kapaszkodott vissza.

- A Sandy hurrikán miatt több olajfinomított is le kellett állítani. Nyolc nagyobb olajfinomító érintett a viharban, amelyek körülbelül 1 millió hordó olajat használnak fel naponta, így ennek a finomítói kapacitásnak a nagy része kiesik. Ez pedig a finomított termékek árfolyamának emelkedését okozta, miközben a WTI lejtmenetbe kapcsolt.

Devizák:

- A tegnapi kereskedés során jelentős mértékben gyengült a forint árfolyama az euróval szemben. A nyitó 282,08-as szintről az EUR/HUF árfolyam egészen 285,21-ig emelkedett, vagyis mindössze két nap alatt 280 alatti árfolyamról gyengült a forint 285-ös szint fölé. A gyengülés hátterében a hétvégén megjelenő IMF nyilatkozatok állnak, mely szerint továbbra sincs hivatalos időpont a tárgyalások folytatására, melyet még annyival kiegészítettek, hogy a Valutaalapnak nem tetszik, hogy a nemrég bejelentett adóváltozások szembemennek a nemzetközi szervezet korábbi ajánlásaival. A forint gyengülése mellett az állampapírhozamok emelkedése is megfigyelhető volt a tegnapi nap során.

- A dollár erősödni tudott az euróval szemben, és az árfolyam 1,2942-ről 1,2904-re változott. Az árfolyam csökkenésének a hátterében a vártnál nagyobb mértékben bővülő amerikai lakossági fogyasztás és a nagyon gyenge spanyol kiskereskedelmi adat áll.

Távol-Kelet:

- A Nikkei 0,98 százalékot, a Hang Seng 0,62 százalékot veszített értékéből, de a Shanghai index kismértékű (0,18 százalék) emelkedést tudott felmutatni a mai nap folyamán.

- India is csatlakozott azon országok népes táborához, akik a gazdasági növekedés érdekében monetáris lazító intézkedéseket hoznak. Indiában ennek érdekében az eddigi 4,5 százalékról 4,25 százalékra csökkentették a kötelező tartalékrátát, ugyanakkor az repo kamat nagyságát változatlanul hagyták.

- Japánban ma számos gazdasági adat jelent meg. Ezek közül kiemelten fontos, hogy az alapkamat a várakozásoknak megfelelően változatlan maradt és a munkanélküliség mértéke is a vártnak megfelelő, 4,2 százalék lett. Ugyanakkor kedvezőtlen hír, hogy az ipari termelés nagysága év/év alapon a várt 7,1 százalék helyett 8,1 százalékkal csökkent. A Bank of Japan 138 millió dollárral megnövelte eszközvásárlási programjának nagyságát.

Határidős piacok: Az amerikai határidős indexek a negatív, a főbb európai határidők pedig a pozitív tartományban vannak ma reggel.
Vállalati hírek

- Az E-Star további 37 darab 2012/A kötvényt vett vissza a névérték 35 százalékán. A kötvények névértéke 3,7 millió forint.

Gazdasági hírek

- Kamatdöntő ülést tart ma az MNB monetáris tanácsa, az elemzői konszenzus 25 bázispontos csökkentés.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.