BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elemző: Matolcsy letesz az unortodoxiáról, hogy megfeleljen az EU-nak

Ötödik egymást követő napon erősödött tegnap a forint, ma reggel azonban van némi gyengülés, ami önmagában azért egyáltalán nem meglepő egy ilyen jelentős izmosodás után. A 277 forintos szintig esett az EUR/HUF devizapár, innen ma reggel kicsit elemelkedett a kurzus. A ma délelőtti kormányzati bejelentések még megmozgathatják az árfolyamot. Lefelé szinteket 277, majd 275 forintnál látunk, felfelé 278-280-282 forintnál sorakoznak a szintek, írják az Erste Bank elemzői.

Tegnap folytatta a forint az erősödést, ma reggel azonban kisebb megtorpanás látszik. A délelőtti kormánybejelentés okozhat izgalmakat, véleményünk szerint jó eséllyel pozitív lehet a bejelentés. Ekkor a forint is tovább erősödhet. Mindazonáltal továbbra is úgy véljük, hogy a várhatóan tovább csökkenő jegybanki alapkamat miatt nem valószínű, hogy tartósan 280 forint alatt maradjon az euró árfolyama.

A tegnapi 3 hónapos DKJ aukción 6,15 százalékos maximális hozam alakult ki, a papír iránt jelentős, 130 Mrd forintot meghaladó kereslet mutatkozott. Az ÁKK így 60 Mrd forintra emelte a kibocsátott mennyiséget, az eredetileg értékesíteni kívánt mennyiség „mindössze” 45 Mrd forint volt. Az állampapírok másodlagos piacán ismét csak csökkentek a referenciahozamok. A mérték a diszkont papírok esetében 2-11bp-os, a kötvényeknél 13-26bp-os volt.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon az euró jelentősebb mértékben tudott erősödni a dollárral szemben, az EURUSD árfolyam 1,2949-ről 1,3054-re emelkedett. Az euró erősödését elsősorban a javuló német ZEW index segítette, illetve az a hír, hogy Németország készen áll elővigyázatossági hitelkeretet nyújtani Spanyolország számára. A Moody’s hitelminősítő megerősítette a spanyol besorolást, de a kilátás továbbra is negatív. Az USA tőzsdéin jó hangulatban telt tegnap a kereskedés, a kedvező vállalati gyorsjelentések segítették az emelkedést (Dow 0,95 százalék, Nasdaq 1,2 százalék, S&P500 1,03 százalék).

Ázsiában a Nikkei 1,15 százalékot, a Hang Seng 1 százalékot a Shanghai index értéke 0,53 százalékot emelkedett. A tegnapi naphoz hasonlóan ma is főleg az exportorientált cégek emelkedtek jelentősebb mértékben. A japán miniszterelnök a mai napra rendkívüli kormánygyűlést hívott össze annak érdekében, hogy megtárgyalják egy gazdaságélénkítés lehetőségét.

Az árupiacon az olaj árfolyama 91,76 dollárról 92,09 dollárra emelkedett, miután az Európai Unió újabb szankciókat léptetett életbe Irán ellen. Lényegében minden tranzakciót megtiltottak az európai és az iráni bankok között. Az arany árfolyama 1737,5 dollárról 1747,6 dollárra emelkedett, ezzel megállni látszik a csökkenő trend. Az árfolyam a legutóbbi kitörést jelző fehér gyertya talpáig csökkent, és onnan fordult. Vegyes képet mutatnak ma reggel a határidős indexek. Az amerikai indexek jellemzően a negatív tartományban tartózkodnak, miközben Európában inkább a pozitív irány dominál.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Az USA-ban a fogyasztói infláció némileg emelkedett szeptemberben, a várt 1,9 százalék helyett 2 százalék lett az éves adat. Az ipari termelés a vártnál jobb lett, 0,4 százalékkal bővült szeptemberben, míg a várakozás 0,2 százalék volt, az előző havi 1,4 százalékos zsugorodást követően.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ma reggel értesülések szerint újabb költségvetési kiigazításról tehet bejelentést. A sajtó úgy tudja, Brüsszel nem elégedett a közel két hete bejelentett, mintegy 400 milliárd forintos csomaggal, és nagyobb megszorítást szeretne. A hiánycél GDP arányosan 2,7 százalékra emelésébe azonban belementek az európai hatóságok a hírek szerint. (A korábbi 2013-as cél 2,2 százalék volt). Korábban is érzékelhető volt, hogy a kormány a túlzottdeficit-eljárást komolyan veszi, hogy ne essen el Magyarország uniós pénzektől. Ha a hírek igazak, akkor ez újabb bizonyíték lehet erre. Ebben az esetben pedig a kiigazítás valószínűleg nem fog „nem megszokott” lépéseket tartalmazni, mivel ezeket az európai hatóságok nem díjazzák (és az IMF sem). Ha pedig ez igaz, akkor a magyar piacok további lendületet kaphatnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.