BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Míg ünnepeltünk, a világ csúnyán viselkedett

Míg ünnepeltünk a világ csúnyán viselkedett – írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

A DAX-nak jó nagyokat esett, és az amerikai piacon is az aggodalom lett az úr. A DAX a tegnapi napon betöltötte azt a rést, amely 7.172 és 7.182 pont között van, és még szeptember elején keletkezett. Ugyan innen fordulhat az árfolyam, de az erős támasz szint megsemmisült. Ez rossz hír a folytatás tekintetében, hiszen azt sugallja, hogy további esések jöhetnek. Ráadásul az index értéke most már mélyen a 20 és 30 napos mozgóátlag alatt van, amely szintén negatív jel. Ma már az európai és az amerikai piacok is emelkedni fognak nagy valószínűséggel, de ez ne tévesszen meg bennünket.

A BUX valószínűleg bepótolja azt a változást, vagy annak egy részét, amelyet az elmúlt napokban láthattunk a nemzetközi piacokon. Támaszt egyébként 18.300 pont környékén látunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy feltétlenül ma fogjuk ezt az értéket elérni.

USA, Európa:

- Rossz hangulatban telt a tegnapi kereskedés a tengerentúli piacokon, a nap eleji mínuszos nyitás zárásig kitartott, így hónapok óta nem látott esésnek lehettünk tanúi (Dow -1,82 százalék, Nasdaq -0,89 százalék, S&P 500 -1,45 százalék).

- Jó harmadik negyedéves eredményt publikált a Yahoo!, melynek köszönhetően 5 százalékkal erősödött tegnap a papír árfolyama. A tavalyi 300 millió dolláros nyereséggel szemben 3,16 milliárd dolláros profitot könyvelt el a társaság, ami részvényenként 35 centet jelent a várt 25 centtel szemben. Bevételi oldalon 1,09 milliárd dollárt könyvelt el a cég, ami megfelel a várakozásoknak. A Yahoo! értékesítette a kínai Alibaba cégben birtokolt részesedését, ami 2,8 milliárd dollárral javította a negyedéves eredményét. A cég új vezérigazgatója, Marissa Mayer azt közölte, hogy a rendkívüli bevétel nagy részét részvény visszavásárlása fogja költeni a vállalat.

- A Facebook árfolyama közel 13 százalékot rallyzott tegnap zárás után, miután a vállalat publikálta negyedéves számait. A bevétel és a profit is megfelelt a várakozásoknak, de a társaság közölte, hogy nagy növekedést ért el a mobil üzletágán, ami eloszlatta a félelmeket, hogy ennek az üzletágnak nincsen jövője hosszútávon.

- Tegnap sajtótájékoztatót tartott az Apple, ahol a várakozásoknak megfelelően bemutatta az iPad Mini névre hallgató táblagépét. A 16 GB-os verziót 329 dollárért lehet megvásárolni, a 499 dolláros iPad készülékkel szemben. A papírok több mint 3 százalékot veszítettek értékükből, mert a befektetők attól félnek, hogy az olcsóbb és valószínűleg alacsonyabb marginnal értékesíthető iPad Mini negatív hatással lehet az iPad értékesítési számaira. Ez pedig ronthatja a cég profitabilitását.

- A DuPont tegnap publikálta számait, amelyek nem lettek túl fényesek. A bevétel 8,14 milliárd dollár helyett 7,33 milliárd dollár volt, ami 11 százalékos visszaesés a bázishoz képest, az EPS pedig 47 cent helyett 44 cent lett, ez 36 százalékos visszaesés a tavalyi számokhoz képest. A cég költségcsökkentési programot indít, és 1500 embert bocsátanak el a következő egy-másfél évben amitől 300 millió dolláros megtakarítást várnak. A menedzsment ráadásul csökkentette az idei évre vonatkozó várakozásait, a korábbi 4,2-4,4 dolláros részvényenkénti profitot 3,25-3,3 dollárra csökkentette a cég az idei évre.

- A Moody’s tegnap öt spanyol tartományt vágott bóvliba: Katalóniát, Andalúziát, Kasztília-La Manchát, Extremadurát és Murciát.

- A Trojka és a görög kormány megegyezett az újabb megszorító csomag részleteiről. Az intézkedések között szerepel az állami alkalmazottak bérének csökkentése, az nyugdíjak csökkentése, és a nyugdíjkorhatár 67 évre történő emelése.

- Ma is számos gyorsjelentés jelenik meg a tengerentúlon: Motorola, Symantec, Boeing, Lockheed Martin.

- A Fed 20:15-kor kamat meghatározó ülést tart, az eurózónából pedig ipari és szolgáltatói beszerzési menedzser indexet publikálnak.

Olaj, arany:

- Az olaj és az arany árfolyama is csökkent a tegnapi nap folyamán a negatív hangulatban. Az olaj árfolyama 89,14 dollárról 86,67 dollárra csökkent. Ma fogják publikálni az USA-ban a kőolaj és benzinkészlet adatokat. Az olaj esetében 1,8 milliós, míg a benzin esetében 0,5 millió hordós növekedésre számítanak.

- Az arany árfolyama 1728,35 dollárról 1707,65 dollárra csökkent.

Devizák:

- A hosszúhétvége alatt összesen 1 százalékot gyengült a forint árfolyama, melynek nagy része a tegnapi kereskedés során zajlott le. A tegnapi nap folyamán a forint árfolyama 279,9-ről 281,53-ra változott. Azonban leginkább majd a mai árfolyammozgás lesz a meghatározó.

- A tegnapi nap folyamán ismét felerősödtek az EU-val és főleg a Spanyolországgal kapcsolatos aggodalmak, miután a Moody’s 5 spanyol tartományt is bóvli kategóriába sorolt át. Ennek hatására a dollár jelentősen erősödni tudott az euróval szemben. Az árfolyam 1,3060-ról 1,2987-re csökkent.

Távol-Kelet:

- A Nikkei 0,67 százalékot, a Hang Seng pedig 0,17 százalékot a Shanghai index értéke 0,07 százalékot esett.

- A kereskedést nagyrészt a pesszimista gazdasági hangulat és a vártnál gyengébb amerikai vállalati hírek befolyásolták.

- A HSBC ma reggel publikálta a kínai PMI index előzetes értékét, ami 47,9-ről 49,1-re emelkedett.

Határidős piacok: A határidős indexek a pozitív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

- Horvátország liberalizálná a földgáz és az áram piacot. Az árakat a szolgáltatók határozzák meg, de az energiahivatalnak azt jóvá kell hagynia. A MOL csoporthoz tartozó INA gáznagykereskedelmi leányvállalata, az Priodni Plin 25 milliárd forintos veszteséget ért el az első félévben. A lépés tehát pozitív a MOL számára, hiszen horvát gáznagykereskedelmi egység legrosszabb esetben is nullszaldós lehet a jövőben. Az intézkedés hatása néhány száz forint MOL részvényenként, ami már részben beárazódott pénteken, amikor megjelent a hír.

- Az OTP 2012. október 18-án 17.421 darab törzsrészvényt értékesített javadalmazási politikája keretében. Így a bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 4.241.308 darabra (1,51 százalék) változott. Ezzel egyidejűleg Takáts Ákos vezérigazgató-helyettes OTP részvény-tulajdona 17.421 darabbal nőtt, aki ugyanezt a mennyiséget 4,170 forintos átlagáron értékesítette, így a tulajdonában lévő OTP részvények mennyisége 153.347 darabra (0,05 százalék) változott. Dr. Utassy László igazgatósági tag pedig 4.427 forintos átlagáron értékesített 3.272 darab OTP törzsrészvényt szintén 2012. október 18-án, ezzel a tulajdonában lévő OTP részvények mennyisége 271.400 darabra (0,10 százalék) változott.

- Az E-Star a névérték 26 százalékán visszavett 400 darab RFV 2014/A, és 100 darab E-Star 2015/A részvényt. A névérték 40, illetve 10 millió forint. Ma jár le a cég 2012-es kötvénye, mellyel kapcsolatosan mintegy 1 milliárd forintnyi kötelezettsége van az E-Starnak, fedezete azonban nincs rá. Így a cég ma akár csődöt is jelenthet, vagy csődvédelembe menekülhet.

Gazdasági hírek

- A kormány arról tájékoztatott, hogy az unió a két csomagot (397+367 milliárd forint) együttesen is kevésnek tartja. Véleményünk szerint további néhány 10 milliárd forintnyi kiigazításra lehet még szükség, vagyis egyre kisebb a különbség az elvárt és a felajánlott intézkedéscsomag között. Orbán Viktor elmondta, hogy a különbözetet a bankoktól, az energia- és közmű cégektől és a online szerencsejáték adójából szednék  be.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.