BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A harmadik Matolcsy-csomag miatt esik a forint

Gyengülni látszik ma reggel a forint, az EUR/HUF kurzus 284 felett járt nemrég. Az persze igaz, hogy a kurzus jóval erősebb szinten kezdte a napot, mint amit péntek késő délután láthattunk, kora reggel átmenetileg 283,5 alatt is járt a devizapár. Ezzel az októberi emelkedő trendvonal alá került az árfolyam, de az igazán erős viselkedés az lenne, ha a kurzus 282 alá tudna benézni (itt található egy technikai szint mellett a 30 napos mozgóátlag is). Jelenleg, az újabb költségvetési csomag mellett inkább a gyengülés irányába mutató jelek láthatóak – írják az Erste Bank elemzői.

Nem unatkozhatnak a magyar piacot szemmel tartó befektetők, hiszen pénteken este újabb költségvetési kiigazító csomaggal „lepte meg” a közvéleményt a kabinet. A hatás a forintra vegyes lehet rövid távon: a kiszámíthatatlan és a növekedést tovább romboló intézkedések miatt a befektetők aggódhatnak a hosszú távú növekedés és így közvetve az államadósság fenntarthatósága miatt, miközben az adósságfenntarthatóság szempontjából persze jó hír, hogy a hiány az intézkedésekkel tovább csökkenhet. Ma reggel a forint esetében kissé gyengébb teljesítményt láthatunk, mint más fizetőeszközöknél a régióban, ami azért leginkább a csomag eredménye lehet.

Az állampapírpiacon az ÁKK péntek délután még minimális hozamváltozást mért csak, az éven túli papíroknál vegyes irányú, egy-két bázispontos hozamváltozások voltak csupán.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon a hét utolsó kereskedési napján az EUR/USD árfolyam 1,2781-ről 1,2743-ra változott, az árfolyam a 200 napos mozgóátlagot megközelítve váltott irányt. A dollár erősödésének a hátterében az áll, hogy a pénteki „fiscal cliff”-ről folytatott megbeszélések pozitív visszhanggal zárultak, bár megállapodás továbbra sem történt. A több napos esés után pénteken észak felé vették az irányt az amerikai tőzsdeindexek és sikerült pluszban zárniuk a kereskedést. A Bundesbank elnöke, Jens Weidmann felvetette az újabb görög adósságleírás lehetőségét, amit a német kancellár és a pénzügyminiszter elutasít. A keddi eurócsoport ülésen a görög hitelrészletről dönthetnek a pénzügyminiszterek.

Ázsiában a Nikkei 1,43 százalékot, a Hang Seng pedig 0,28 százalékot emelkedett. A Shanghai index értéke 0,09 százalékkal csökkent. A japán piacokat továbbra is fűtötte a jen gyengülése és a korlátlan mértékű gazdaságélénkítés ígérete.

Az árupiacon az olaj árfolyama emelkedésnek is indult pénteken, 85 dollárról 86,7 dollárig erősödött, majd reggel réssel nyitott, és 30 napos mozgóátlagig, 88 dollárig emelkedett. Az arany kurzusa pénteken egy szűk sávban, 1.706-1.717 dollár között oldalazott. A reggeli órákban emelkedés indult, 0,5 százalékkal a 30 napos mozgóátlagig, 1.724 dollárig kúszott fel az árfolyam. Tovább fokozódott a palesztin-izraeli konfliktus, mert a gázai övezetből rakétákat lőttek ki Tel-Avivra és Jeruzsálemre. Pluszban vannak a határidős indexek ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Az USA-ban az ipari termelés októberben a várt 0,2 százaléknál nagyobb mértékben, 0,4 százalékkal esett vissza, ami a Sandy hurrikánnak köszönhető.

Pénteken a költségvetési szakadékról tárgyaltak egymással a demokraták és a republikánusok. A felek szerint hamarosan lehet megállapodás, a republikánusok hajlandóak tárgyalni a bevételnövelő intézkedésekről. Timothy Geithner pénzügyminiszter azt mondta, hogy közel van a megállapodás, már karácsonykor döntés születhet az adósságkezelő intézkedésekről.

A kormány pénteken újabb költségvetési kiigazító csomagot jelentett be, október eleje óta már a harmadikat. A legújabb csomag 2013-at és 2014-et is érinti, utóbbit amiatt, mert a néhány hete elhangzott ígérettel ellentétben a kormány nem kívánja már megfelezni a bankadót 2014-ben, hanem örökre ezen a szinten fagyasztaná be. A jövő évi költségvetési folyamatokat leginkább az energiacégek adójának 50 százalékra történő emelése segítené, miközben a közműadóból 30 milliárd forintos, az online szerencsejátékok megadóztatásából 10 milliárdos pluszbevételt vár a kormány. A Szerencsejáték Zrt. osztalékát ugyancsak 10 milliárd forinttal növelné a kormány. Ma pontosíthatják a részleteket.

Heti kitekintő:

USA: Hálaadás ünnepe lesz a héten, ennek megfelelően csütörtökön zárva tartanak a piacok, és a pénteken is csak rövidített kereskedés lesz. Fontosabb makroadatokat csak a hét első három napján várhatunk. Ma a használt lakás-értékesítések, holnap pedig a megkezdett házépítések és kiadott építési engedélyek számának októberi adatait ismerhetjük meg. Szerdán teszik közzé a heti munkanélküliségi statisztikákat, a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének végleges novemberi értékét és a Leading Indicators kompozit makromutató októberi adatát.

Eurózóna: csütörtökön az övezet, illetve a nagyobb gazdaságok (német, francia) PMI indexeit ismerhetjük meg, majd pénteken publikálják a német IFO index novemberi értékét. A múlt héten közzétett német ZEW bizalmi index negatív meglepetést okozott, a várt emelkedés helyett ugyanis csökkent a mutató értéke. Valószínűsíthetően ez is hozzájárult ahhoz, hogy az IFO index esetében is csökkenést prognosztizál a piac, 99,3 pontra a megelőző havi 100 pontról.

Magyarország: viszonylag üres lesz a makronaptár a héten. Holnap teszi közzé a KSH a szeptemberi létszám és kereseti statisztikákat. A hét második felében a figyelem egyre inkább a Monetáris Tanács közelgő kamatdöntő ülésére terelődhet, amit a jövő kedden tartanak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.