BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mol: A Sanader elleni másodfokú döntés ellentétes lesz az elsőfokúval

A tajvani kormányzati alap részvényvásárlása jelentős emelkedést hozott a Taiex indexben – írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Ázsiában pozitív a hangulat annak köszönhetően, hogy egyre kevésbé félnek a kínai lassulástól. Ráadásul a német export és import adatok is 0,5 százalékponttal meghaladták a várakozásokat, s ez gazdasági élénkülésre utal. Az mintha senkit sem érdekelne, hogy az EU nem egyezett meg a 2014-2020-as költségvetésről, csak bennünket, akiknek a támogatása akár 30 százalékkal is csökkenhet. Különben is, lesz egyezség előbb vagy utóbb, hiszen már ma folytatódnak a tárgyalások. Az elmúlt napok öntéseit követően a pozitív nemzetközi hangulatban a magyar piac is valamiféle emelkedést mutathat ma. Persze az, hogy átestünk a 200 napos mozgóátlagon a folytatás tekintetében nem jelent túl sok jót.

USA, Európa:

- Tegnap hálaadás miatt zárva voltak az amerikai tőzsdék és ma is csak rövidített nyitva tartással üzemelnek. A New Yorki tőzsde (NYSE) például hazai idő szerint csak délután 7 óráig lesz nyitva.

- Amerikában sem tegnap, sem ma nem jelenik meg fontosabb makro adat.

- A tengeren túlon a mai „fekete péntek”-kel kezdődik a karácsonyi vásárlási szezon. Tradicionálisan ezen a napon a legnagyobb a kiskereskedelmi forgalom volumene. Előrejelzések szerint mostantól karácsonyig 586,1 milliárd dollár értékben vásárolnak a fogyasztók, ami 4,1 százalékos növekedés lenne tavalyhoz épest.

- Tegnap több európai adatot is publikáltak. Ezek közül a legfontosabbak az eurózónára vonatkozó PMI adatok voltak, melyek összességében felülmúlták a várakozásokat, azonban a szolgáltató szektorra vonatkozóan némileg elmaradt a remélt értéktől.

- Az eurózónában a fogyasztói bizalom még a vártnál is nagyobb mértékben csökkent. Értéke -26,9 lett, szemben a várt -25,9-es és a legutóbbi -25,7-es értékkel.

- Az eurózónában tegnap délután 4 órakor publikálták a fogyasztói bizalom értékét, ami gyengébb lett. A várt -25,9 helyett csak -26,9-es értéket mutatott.

- Tegnap jelent meg a német kiskereskedelmi forgalom októberi értéke, ami év/év alapon 1,4 százalékos csökkenést mutatott.

- A görög hírügynökség értesülései szerint tegnap este Ciprus, az IMF és az EU képviselői megállapodtak a pénzügyi támogatás feltételrendszeréről. Hivatalos bejelentés a mai napra várható.

- Reggel nyolckor véglegesítettek a német GDP harmadik negyedéves adatait, ami nem okozott meglepetést, a publikált számok megegyeztek az előzetes adatokkal.

- Németországban az export és az import értéke is meghaladta a várakozásokat. A harmadik negyedévben a várt 1 százalék helyett 1,4 százalékos exportbővülést mértek, miközben az import bővülése 1 százalék lett a várt 0,5 százalék helyett.

- 10 órakor az IFO index kerül publikálásra Németországban.

- Ma 12 órakor Nagy Britanniában bocsátanak ki államkötvényeket.

- A HP felvásárlási ügye kapcsán (melynek hatására a héten jelentős mértékben esett a részvények árfolyama) már az FBI is vizsgálatot indított.

- Tegnap lényegi eredmény nélkül zárult az EU-s pénzügyminiszterek találkozója, folytatás ma déltől várható. A tét nem kicsi, hiszen a 2014 és 2020 közötti költségvetésről kell megegyezniük.

Olaj, arany:

- A nyersanyagpiacon csak minimális emelkedés volt tapasztalható, úgy látszik itt is megérződött a tegnapi amerikai szünnap.

- Az olaj árfolyama 87,28 dollárról 87,38 dollárra emelkedett és ezzel továbbra is a 20 és a 30 napos mozgóátlag között helyezkedik el.

- Az arany árfolyamában is csak minimális emelkedés volt tapasztalható. Az arany unciánkénti árfolyama 1728,95 dollárról 1729,55 dollárra változott.

Devizák:

- A forintnak tegnap is sikerült tovább erősödnie az euróval szemben. Az árfolyam tegnap sikeresen küzdötte le a 280-nál található ellenállást és ez által az EUR/HUF devizapár értéke 281,08-ról 279,47-re változott.

- AZ EUR/USD devizapár tekintetében emelkedés volt tapasztalható, az árfolyam 1,2829-ről 1,2884-re emelkedett. Az euró erősödésének hátterében a vártnál jobb európai adatok álltak.

Távol-Kelet:

- A Nikkei 1,57 százalékkal, a Shnaghai index 0,86 százalékkal, míg a Hang Seng 0,59 százalékkal emelkedett.

- Az emelkedésben közrejátszott, hogy a tegnap publikált kínai PMI adat növekedést mutatott és átlépte az 50 pontos értéket.

- A tajvani Taiex index több mint 3 százalékot emelkedett, miután nyilvánosságra került, hogy egy állami alap elkezdte az indexbe tartozó részvényeket vásárolni.

Határidős piacok: A határidős indexek a pozitív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

- A MOL-ban 3 százalékkal rendelkező Dana Gas 920 millió dollár értékben bocsát ki kötvényeket a lejáró sorozat helyett. Így gyakorlatilag minimálisra csökkent a veszély, hogy a fedezetet a MOL részvények eladásával kelljen biztosítaniuk.

- A MOL háttérbeszélgetést tartott tegnap újságíróknak: (i) A horvát privatizációs törvény érelmében a horvát kormánynak a jövő júniusi uniós csatlakozásig 25 százalékra kell csökkentenie részesedést az INA-ban. Ez 19 százaléknyi pakett eladását teszi szükségessé, feltéve, hogy a kormány nem módosítja a vonatkozó jogszabályt, amihez azonban uniós jóváhagyás szükséges. (ii) A jelenlegi részvényesi megállapodás több jogot biztosít a horvát kormánynak, mint egy 25 százalékos részesedés. (iii) A MOL kész tárgyalni a részvényesi megállapodásról. (iv) A MOL 2008-2009-ben vette át az INA irányítását, mivel a cég igen rossz helyzetben volt pénzügyileg. A MOL-nak azért volt szüksége az irányítói jogokra, mivel csak így tudta véghezvinni a szükséges szerkezeti átalakításokat, s az INA így megmenekült a csődtől. (v) A MOL szerint az Ivo Sanader elleni perben a fellebbezés utáni másodfokú döntés ellentétes lesz az elsőfokúval, hiszen a MOL nem érintett a vesztegetésben.

- A BlackRock 5,01 százalékról 4,92 százalékra csökkentette részesedését a Richterben.

- Az E-Star 40 darab már lejárt E-Star 2012/A kötvényt, valamint 30 darab RFV 2014/A és 17 darab E-Star 2015/A kötvényt vett vissza. A lejárt kötvényeket 35 százalékos, míg a többit 25,74 százalékos diszkonton vette vissza a társaság.

Erste-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.