BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szépen erősödött a forint

Szépen erősödött ma reggel a forint, a közös európai fizetőeszköz egy egységéért 281 forint alatt kértek nemrég. A következő szint így 280 forintnál, majd ez alatt 278 forintnál látható. Felfelé 282, majd 284-285 forint körül látunk szinteket – írják az Erste Bank elemzői.

Egész szépen teljesít a forint ma reggel, amiben a külpiaci hangulatjavulásnak is lehet szerepe, hiszen a görög adóssághelyzetben javulás állt be a hitelezők megegyezésével. Ezzel együtt is, a forint tűnik a legerősebbnek a régióban a reggeli erősödéssel, bár a lengyel zlotyi, a román lej és a cseh korona is minimális mértékben erősödik. Az S&P leminősítése tehát egyelőre hidegen hagyja a forint árfolyamát. A mai kamatdöntés vélhetően 25 bázispontos enyhítést fog hozni, aminek lehetőségét a forint stabilitása is megerősíti.

Az ÁKK tegnap némi hozamemelkedést mért a péntek délutáni szintekhez képest, ami nem meglepő a leminősítést követően. A hozamok emelkedése azonban nem mondható számottevőnek: 2-7 bázisponttal emelkedtek a hozamok.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon nem volt érdemi mozgás az EUR/USD piacán. Az árfolyam 1,2973-ról 1,2972-re változott, vagyis minimális mértékű dollárerősödés volt látható. Azonban ma reggel már az euró erősödése figyelhető meg, miután az éjszaka folyamán Görögország megegyezett az EU-val és az IMF-el. Vegyes hangulatban telt a kereskedés tegnap az amerikai piacon, a technológiai papírokat tömörítő Nasdaq tudott emelkedni. Piacmozgató makro- és vállalati hírek nem láttak tegnap napvilágot (Dow -0,33 százalék, Nasdaq 0,34 százalék, S&P500 -0,22 százalék).

Ázsiában a Nikkei 0,36 százalékot, a Hang Seng pedig 0,23 százalékot emelkedett. Közben a Shanghai index értéke 1,26 százalékot csökkent és ez által beesett a lélektanilag fontos 2.000 pontos érték alá.

Az árupiacon az arany árfolyama a pénteki jelentős emelkedés után tegnap kissé visszakorrigált, ennek eredményeként árfolyama 1751,5 dollárról 1748,65 dollárra csökkent. Az olaj piacán is kismértékű csökkenés volt tapasztalható. Árfolyama 88,21 dollárról 87,74 dollárra mérséklődött, de továbbra is a 30 napos mozgóátlag fölött helyezkedik el. A határidős piacok pozitívban vannak ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

A korábban elhatározott 120 százalék helyett 124 százalékra kell csökkentenie a GDP arányos államadósságot Görögországnak, ebben állapodott meg az IMF és az euro övezeti országok képviselői a hajnali órákban. A megállapodással lehetővé vált, hogy az ország rövidesen megkapja a 44 milliárd eurónyi segítséget (ami már tartalmazza a 31 milliárd eurót is, amiről sok vita folyt mostanában). A tárgyaláson arról is volt szó, hogy a hitelek kamatát is csökkentik (100 bázisponttal), illetve 10 évre befagyasztják a kamatfizetést. A döntést azonban még az euro övezeti országok egy részében a parlamentnek is el kell fogadnia.

Erste-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.