BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

150 embert küld el a Reebok

Az Adidas csoporthoz tartozó Reebok 150 állást szüntet meg, mivel a leányvállalat értékesítési adatai tartósan elmaradnak a várakozásoktól, és ezért úgy látszik, hogy költségcsökkentésbe kezdenek.

- A Posco megvásárolná az ArcelorMittal kanadai leányvállalatának 15 százalékát. A vételár 770 millió euró lehet, ami részvényenként 50 centet jelentene, vagyis semmiképpen sem elhanyagolható nagyságú.

- Az ArcelorMittal javára ítélt pénteken az amerikai feljebbviteli bíróság, mely szerint az Usibor szabadalma nem csak melegen hengerelt, de hidegen hengerelt acél melegen sajtolására is vonatkozik. A cég az autóipar számára gyárt Usibor acéltermékeket. A technológiát főleg szerkezeti és biztonsági alkatrészeknél alkalmazzák. A hír kedvező, de árfolyamhatással nem jár.

- A Banco Santander megkapta a helyi hatóságok hozzájárulását, hogy létrehozza Lengyelország harmadik legnagyobb bankját. A lengyel leányt, a Zachodnit fogják összeolvasztani a Kredyt bankkal, így az új bank kombinált eszközértéke 33 milliárd dollár lesz (szeptemberi adatok szerint). A 900 fiókteleppel rendelkező új banknak 3,5 millió ügyfele lesz. Az engedélyek jóváhagyása pozitív a vállalat számára, bár várható volt, hogy nem fog versenyhatósági aggályokat felvetni az egyesülés.

- A BASF erősíti jelenlétét Ázsiában és Kínában a fém fröccsöntés területén (igen már fémes és kerámia jellegű anyagokat is tudnak fröccsönteni). A BASF nem magát a fröccsöntést csinálja, hanem az ehhez szükséges speciális alapanyagot (Catamold) állítja majd elő a Tajvanon létesítendő új gyárában. 2013-től évi 5 ezer tonna lesz a termelés. A gyár azért Tajvanon épül, mert a kereslet 50 százalékát jelenleg ez a régió képviseli, sőt ez még akár 60 százalékra is nőhet az elkövetkező nyolc évben. Ráadásul Kínában, Sanghajban egy technikai támogató központot hozott létre a cég. A fém és kerámia fröccsöntési alapanyag elég szerteágazó felhasználhatósággal rendelkezik, ezek közül talán az autóipar a legfontosabb.

- A Daimler csoporthoz tartozó Mercedes 2,9 éves kötvényt bocsátott ki 0,8 százalékos hozammal. Sőt, az érdeklődés olyan nagy volt, hogy a tervezett 750 millió euró helyett 1,4 milliárd eurónyit bocsátottak ki. A hír pozitív, de nincs jelentős árfolyamhatása.

- A Fiat célárát 21 százalékkal 3 euróra csökkentette a BNP Paribas érdekeltségébe tartozó Exane befektetési bank.

- Az Infineon lekerült a Goldman konvencionális vételi listájáról, de 7 eurós célárral továbbra is vételen van a papír.

- A Lufthansa vezérigazgatója, Chrostoph Franz felhívta az osztrák leányvállalat figyelmét, hogy csupán a költségek visszaszorításával nem lehet igazi profitot termelni. A vezérigazgató szerint az AUA (a Lufthansa osztrák leányvállalata) a következő évben már pozitív üzemi eredményt fog elérni, de sok az egyszeri tétel, figyelmeztetett a vezérigazgató.

- Európa ötödik legnagyobb légitársaságának, a Turkish Airlines-nak az árfolyama jelentősen emelkedett, miután bejelentették, hogy a következő évtől kiterjesztik az együttműködést a német Lufthansa-val. Elképzelhető, hogy a Lufthansa az ázsiai járatainak többségét a Turkish-sel szeretné lebonyolítani, míg ő az amerikai piacra koncentrál, egy ilyen jellegű megoldás mindkét fél számára költségmegtakarítási előnyökkel járna.

- A Nokia eladta a központját az Exilionnak és egyúttal vissza is bérelte azt. A tranzakcióval 170 millió euró friss forráshoz jutott a vállalat. A technikai jellegű lépéssel javult a Nokia finanszírozási képessége. A vállalat jelenleg még kedvező finanszírozási helyzetben van, de az elmúlt negyedévekben gyorsan égette a készpénzt, ezért a mostani lépést tekinthetjük akár megelőző jellegűnek is.

- A Nokia bejelentette, hogy megállapodást kötött a China Mobile-lal és még idén forgalmazni kezdik a Lumia 920-as sorozatot. A hír pozitív, hiszen egy jelentős piacon kezdődik meg az értékesítés, ugyanakkor a bejelentés nem váratlan, ugyanis már korábban is jelentek meg hírek az alakulóban lévő megállapodásról.

- A Telefonica már korábban elkezdte egységes szervezetbe csoportosítani dél-amerikai operációját annak érdekében, hogy tőzsdére vihesse azt. Most már a részletek is ismertek, a Telefonica a cég 10-15 százalékát fogja eladni, és ebből 6 milliárd euró bevételre számítanak, vagyis a valóságban valószínűleg közelebb lesz a 15 százalékhoz az értékesített részesedés. A hír pozitív, ugyanis ezáltal a spanyol telefontársaság jelentősen csökkentheti a jelenlegi magas eladósodottságát. A társaság pillanatnyilag 66 milliárd euró hitellel rendelkezik, ez 10 százalékkal lenne csökkenthető az IPO eredményeként.

- A Shindler Unit leányvállalata, az Inventio beleegyezett, hogy ejti a pert a Thyssenkrupp Elevator ellen, mely szerint a WTC és Times Square-nél lévő liftjeik szabadalmat sértenek. A jogi csata egyébként a két legnagyobb felvonógyártó között zajlott volna. A hír pozitív a Thyssenkrupp számára, de az esetleges pozitív árfolyamhatás csak mérsékelt lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.