BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ha jó a hangulat, senkit nem érdekel az IMF-sztori

Ma reggel 282 forintig emelkedett rövid időre az euró árfolyama, azonban most már újra 281 forinton kereskednek az euróval. Az elmúlt hetekben 278,5-282 forint között kereskedtek a devizapárral, és ha nem jön komolyabb, új hír, akkor ebben a sávban maradhat a következő napokban is a kurzus – írják az Erste Bank elemzői.

Péntek délelőtt kisebb gyengülés látszott a forintpiacon, az euróval szembeni jegyzések a 281-es szint fölé szaladtak. Délután azonban ismét korrekció következett be az erősebb irányba. A ma reggeli nyitásban ismét kisebb gyengülés látszik. A forint relatíve jó pozícióját még mindig nagyban támogatja a jó külpiaci hangulat, további erősödésre azonban csak limitált teret látunk. Az IMF tárgyalások megszakadásáról szóló hírekre továbbra sem nagyon reagál a kurzus. Ma reggel Varga Mihály főtárgyaló úgy nyilatkozott, hogy ha a nemzetközi környezet nem változik, akkor 2013-ban biztosan meg tudjuk újítani a lejáró adósságot. Hozzátette, hogy bár hivatalos tárgyalások nem folynak az IMF-el, vannak egyeztetések, melyeknek fő témáját a pénzügyi szektort érintő adóterhek jelentik.

A hét utolsó napján az állampapírok másodlagos piacán vegyes irányú, de csak kisebb mértékű hozamváltozások következetek be. A héten a diszkont aukciókra figyelhet leginkább a piac.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon EUR/USD devizapár értéke 1,2979-ről 1,2986-ra emelkedett. A devizapár mozgására jelentős hatást gyakorolt, hogy a német parlament megszavazta a görög segélyprogramot, így a kedvező amerikai makro adatok ellenére is tudott erősödni az euró. Német újsághírek szerint ma arról tárgyalhatnak az eurózóna pénzügyminiszterei, hogy Portugália számára is jóváhagyjanak egy adósságenyhítési programot. Vegyesen zártak a tengerentúli piacok pénteken, a kezdeti esést a nap második felében emelkedés váltotta fel, így sikerült nulla közelébe erősödnie az indexeknek (Dow 0,03 százalék, Nasdaq -0,07 százalék, S&P 500 0 százalék).

A hétvégén több amerikai jegybankár is megszólalt, és ellentétes véleményeket fogalmaztak meg. Narayana Kocherlakota, Minneapolis-i Fed elnök szerint a monetáris kondíciók túl szigorúak, és Charles Evans Chicago-i Fed elnök is a további lazítás mellett érvelt. Charles Plosser Philadelphia-i Fed elnöke viszont azt mondta, nem lesz könnyű a pénznyomtatást leállítani. Elhúzódhatnak a tárgyalások a fiscal cliffel kapcsolatban, John Boehner szerint nem haladtak előre a megbeszélések, és úgy tűnik, nagyon különböznek az álláspontok. Ázsiában vegyes nyitást láthattunk ma reggel.

Kína kivételével a tőzsdék mérsékelt emelkedést tudtak felmutatni. A Nikkei értéke 0,13 százalékot emelkedett, miközben a Hang Seng 0,35 százalékot, a Shanghai index pedig 0,66 százalékot csökkent. Kínában PMI adatokat publikáltak, melyek a vártnál kismértékben jobbak lettek. Az árupiacon az arany árfolyama 1725,69 dollárról 1714,8 dollárra csökkent a pénteki kereskedés során. Az olaj árfolyama viszont emelkedést mutatott, 87,66 dollárról 88,91 dollárra. Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Az USA-ban a Chicagoi beszerzési menedzser index 49,9 pontról 50,4 pontra emelkedett novemberben, ami megfelel a konszenzusnak. A személyi kiadások októberben 0,2 százalékal estek vissza az előző havi 0,8 százalékos emelkedés után. Május óta nem láttunk ilyen gyenge adatot. A személyes jövedelmek nem változtak októberben az előző havi 0,4 százalékos növekedés után. A konszenzus 0,2 százalékos bővülés volt.

Az előző havi 2,5 százalékról 2,2 százalékra csökkent novemberben az infláció az Eurózónában. Az elemzők 2,4 százalékot vártak.

Angela Merkel egy vasárnapi interjúban arról beszélt, hogy érdekből, és nem szolidaritásból támogatja országa a görög válság kezelését. A kancellár azt mondta azt teszi, ami Németországnak a legjobb. Görögország távozása az euró övezetből sokkal több pénzbe kerülne, mint a segélyprogram finanszírozása. A Bundestag pénteken nagy többséggel megszavazta a görög mentőprogramot. Jövőre 730 millió eurós lyukat üthet a költségvetésben a görög segélyprogram, a görögök 44 milliárd eurót kapnak.

A Moody’s egy fokozattal leminősítette az európai stabilitási alapot (ESM), amit a korábbi francia leminősítéssel indokol. „Aaa”-ról „Aa1”-re rontotta az osztályzatot, és negatív kilátást hagyott érvényben.

Heti kitekintő:

USA: ma teszik közzé az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser index novemberi adatát, a piaci konszenzus szerint a bővülés/zsugorodás határát jelző 50 pont felett stabilizálódhatott a mutató (51,7 pont). Szerdán az ADP munkapiaci jelentés esedékes novemberre vonatkozóan, emellett az ISM szolgáltató szektorbeli beszerzési menedzser indexnek szintén a novemberi számait és az ipari rendelésállomány októberi adatait publikálják. Csütörtökön a szokásos heti munkanélküliségi statisztikákról kapunk képet. A hét pénteken a novemberre vonatkozó átfogó munkapiaci statisztikák adataival zárul. A konszenzus szerint a mezőgazdasági szektoron kívül foglalkoztatottak száma 90 ezer fővel nőhetett a megelőző havi 171 ezer fő után. Az adatokat jelentősen befolyásolta a Sandy hurrikán kedvezőtlen hatása. A munkanélküliségi ráta a konszenzus szerint a megelőző havi 7,9 százalékos szinten maradhatott. Szintén pénteken teszik közzé a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének előzetes decemberi adatait. A konszenzus enyhe csökkenést jelez előre: 82 pontra a novemberi 82,7 pont után. 

Eurózóna: PMI indexek lesznek a héten novemberre vonatkozóan. Emellett csütörtökön ismét összeül az EKB, hogy döntsön a kamatokról. Nem várható változtatás az irányadó ráta 0,75 százalékos szintjében. A kamatcsökkentés valószínűsíthetően téma lesz az ülésen, ennek ellenére valószínűbb forgatókönyvnek tűnik, hogy a jegybank egyelőre kivár a további monetáris enyhítéssel. A kamatdöntés mellett a jegybank legfrissebb gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzéseit is megismerhetjük. Ezek vélhetően valamelyest gyengébbek lesznek a korábbiaknál, de ez most még vélhetően erre hivatkozva nem fogja a tanács csökkenteni a kamatot.

Magyarország: Az előttünk álló héten az októberre vonatkozó előzetes külkereskedelmi forgalmi és ipari termelési adatokra lesz érdemes figyelni csütörtökön, illetve pénteken. Emellett szintén pénteken teszi közzé a KSH a harmadik negyedéves GDP adatok részletes bontását. A háztartások fogyasztási kiadásai vélhetően tovább csökkentek, illetve negatívban maradhatott a beruházási ráta is. A kedvezőtlen gazdasági kilátások, illetve a szűkös hitellehetőségek nem igazán sugallnak gyors áttörést ezen a területen az elkövetkező negyedévekben sem. Az egyetlen pozitívum, hogy a nettó export továbbra is pozitívan járulhatott hozzá a GDP-hez, azonban figyelembe véve, hogy továbbra sem érkeznek érdemi konjunktúra-javulásra utaló jelek az Eurózónából, önmagában a pozitív nettó export vélhetően nem lesz elég a növekedési ráták pozitívba billentéséhez.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.