BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ha romlik a hangulat, a régióban a forint gyengül leginkább

Tegnap további gyengülést szenvedett el a forint, az EUR/HUF kurzus egy rövid időre 283 fölé is került, majd nap végére 283 forintnál állt meg a devizapár. Ma reggel a javuló nemzetközi hangulatban a forint is erősödni látszik valamelyest, reggel 282,7 körül kereskedtek a devizapárral – írják az Erste Bank elemzői.

Gyengülést mutatott tegnap is a forint, azonban ezzel nem volt teljesen egyedül, hiszen a lengyel zloty is gyengülést mutatott hétfőn is és tegnap is. Összességében egyébként érdekes képet láthatunk, hiszen bár az amerikai piacokon nem volt olyan jó a hangulat, mint Európában, de azért összességében mégis viszonylag jó hangulatról beszélhetünk. A forint és a zlotyi mégis gyengült, összességében azonban a forint gyengült nagyobb mértékben. Ez azonban annyira nem meglepő: Magyarország továbbra is a térség egyik legkockázatosabb országa, és ezért jó hangulatban a forint erősödése a régiós átlagnál nagyobb, rosszabb hangulatban viszont a gyengülés szokott az áltagnál nagyobb lenni. Ma reggelre egyértelműbbé vált a hangulatjavulás, ez pedig szerencsére a forint árfolyamában is érezteti hatását.

Tegnap az ÁKK nem mért nagyobb hozamváltozást, egyedül az 5-10 éves lejáratokon tapasztalt 2-3 bázispontos hozamnövekedést. A tegnapi 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukció viszonylag jól sikerült, hiszen a megelőző két alkalommal ellentétben ezúttal sikerült a felkínált, 50 milliárd forintnyi mennyiséget értékesíteni.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon az EURUSD devizapár tovább emelkedett, és a nyitó 1,3054-ről az árfolyam 1,3094-ig került feljebb. A nap folyamán sikerrel tört át egy ellenállási szintet is az árfolyam. Az euró erősödésének hátterében a csökkenő európai és növekvő amerikai kockázatok állnak. A görög államkötvény visszavásárlási terv bejelentése után jó hangulat alakult ki az európai kötvénypiacokon is. A spanyol 10 éves hozam 5,22 százalékig süllyedt, ami tavasz óta nem látott érték, az olasz hozamok pedig 4,4 százalékig estek, ami két éve nem látott szint. Az amerikai tőzsdéken tovább csorogtak lefelé az árfolyamok (Dow -0,1 százalék, Nasdaq -0,17 százalék, S&P500 -0,17 százalék). A tegnapi nyilatkozatok alapján a republikánusok és demokraták álláspontja ismét távolodni látszott a költségvetési szakadék kezelése kapcsán, ami nem kedvezett sem a dollárnak, sem az amerikai részvényindexeknek.

Jelentős emelkedés volt tapasztalható ma reggel a távol-keleti piacokon. A Shanghai index értéke 2,83 százalékot emelkedett és ezzel ismételten a lélektani 2.000 pont fölé került az értéke. A Hang Seng index 1,45 százalékot, a Nikkei 0,39 százalékot emelkedett az amerikai csökkenés ellenére is.

Az árupiacon a kőolaj három napi esés után ma reggel erősödni tudott a kínai gazdaságból megjelent hírek hatására, mely szerint a kínai vezetés kész további eszközök bevetésére, hogy fékezze a gazdaság lassulását. A WTI jegyzése hordónként 88,9 dolláros szinten állt ma reggel. Az arany is némileg erősödni tudott, 1.705 dollárra unciánként, köszönhetően a gyorsabb növekedési várakozásoknak. A piac 1.650 dollár alatt vételi lehetőséget lát. A határidős indexek a pozitív tartományban vannak ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Barack Obama a Bloomberg TV műsorában John Boehner republikánus politikus elképzeléseit kritizálta. Szerinte olyan megállapodásról szó sem lehet, hogy a gazdagok adóját nem emelik. A republikánusok tíz év alatt 800 milliárd dolláros adóbevétel növekedést javasolnak reformok formájában, 2200 milliárd dolláros javaslat másik fele pedig kiadáscsökkentésekből állna össze.

A tegnapi Ecofin ülésen nem született megegyezés az európai bankunióról a német és francia ellentét miatt. A jövő héten folytatódnak a tárgyalások, és akár még idén megszülethet a döntés.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.