BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó hírt hozott Bernanke, de mégsem láthattunk száguldást

Tegnap pozitív üzenetet hozott Ben Bernanke – írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Az „Operational Twist” helyett jön 45 milliárd friss pénz a piacokra, ennyiért fog a Fed államkötvényeket vásárolni havonta. Ez elvileg egy elégé pozitív hír a részvénypiacok szempontjából, mégsem láthattunk száguldást. Ugyanakkor a dollár tulajdonosoknak már inkább rossz hír, amit az EUR/USD kereskedésben láthattunk is. Ráadásul kitörés gyanús az állapot. Előbb 1,35-ig, majd 1,45 mehetne az árfolyam negyedéves illetve éves időtávon.

A DAX tegnap szintre kúszott 7.600 pont környékén. Viszont itt húzódik egy trendvonal, és egy ellenállás is van itt, ráadásul a rövidtávú indikátorok is kissé óvatosságra intenek. Vagyis úgy tűnik, hogy tényleg megálló lehet itt, talán egy kis visszaeséssel. A folytatás tekintetében viszont bikák vagyunk a DAX vonatkozásában, a BUX esetén pedig tovább tili-tolizhatunk itt a 200 napos mozgóátlag alatt.

USA, Európa:

- A nap végére elromlott a hangulat a tengerentúli piacon. Bár a nap első felében még emelkedni tudtak az indexek, de zárásra mínuszba fordultak (Dow -0,03 százalék, Nasdaq -0,27 százalék, S&P500 0,01 százalék).

- A várt 0,5 százalék helyett 0,9 százalékkal csökkentek az importárak az USA-ban novemberben. A csökkenés az üzemanyagok piacán bekövetkezett áresésnek tudható be.

- A Fed a kamatdöntő ülését követően tegnap este bejelentette, hogy havi 40 milliárd dollár értékben határozatlan ideig folytatja a kötvényvásárlási programját, illetve a kifutó kötvénycsere program (Operation Twist) helyett, havi 45 milliárd dollár értékben vásárol főként hosszabb futamidejű kötvényeket. Ettől az intézkedéstől a hosszú kamatok csökkenését várja a jegybank. Az irányadó rátát nem meglepő módon a 0-0,25 százalékos sávban hagyta a kamatdöntő testület és várhatóan 2015 közepéig ezen a szinten maradhat az alapkamat. Az újabb kötvényvásárlási programot Jeffrey Lacker richmondi Fed elnök nem szavazta meg.

- A közlemény szerint a gazdaság továbbra is mérsékelten nő, de a munkaerő piaci problémák még mindig súlyosak, a beruházások lassultak, viszont a fogyasztás nőtt. A monetáris lazítás addig folytatódhat, amíg a munkanélküliségi ráta 6,5 százalék alá nem csökken vagy az infláció 2,5 százalék fölé kapaszkodik, tehát mostantól nem időponthoz, hanem makrogazdasági mutatókhoz köti a Fed a program végét. Az inflációs és a növekedési előrejelzéseket is lefelé módosította a Fed.

- A The Wall Street Journal szerint az Apple ázsiai gyártókkal együttműködve teszteli az új televízió készülékét, ami megerősíti azt a pletykát, hogy az Apple következő terméke egy TV lesz.

- Tegnap hosszú tanácskozás után megállapodtak az uniós pénzügyminiszterek a közös bankfelügyelettel kapcsolatos részletekről. A német és a francia ellentét úgy tűnik megoldódott. Az EKB fogja felügyelni azokat a bankokat, amelyek legalább 30 milliárd euró eszközállománnyal rendelkeznek, vagy a bank mérlegfőösszege eléri az ország GDP-jének ötödét, de a kisebb intézmények esetén is beavatkozhat. Az új felügyelet márciusban elindulhat, de a rendszer teljes működése csak jövő év végére várható.

- A várt 30 milliárdnál többet, 31,9 milliárd értékű görög papírt ajánlottak fel a befektetők, ennek ellenére 10 milliárd helyett 11,3 milliárd euró kölcsönre lesz szüksége az országnak a tervezett leíráshoz.

- Az állami irányítás alá vont spanyol bank, a Bankia ötezer ember elbocsátását tervezi, így eleget tesz Brüsszel követelésének.

- Ma számos makroadat jelenik meg az USA-ban: a kiskereskedelmi forgalom novemberi értékét, a termelői árindexet, és a szokásos heti munkapiaci adatokat fogjuk megtudni 14:30-kor. A spanyolok és a görögök tartanak ma kötvényaukciót.

- Ma kezdődik a kétnapos Európai Uniós csúcstalálkozó Brüsszelben.

Olaj, arany:

- Tegnap a Brent típusú kőolaj ára 111 dollár fölé emelkedett, míg az USA-ban késő délután a Fed pesszimista kijelentései és a költségvetési vita nyomán csökkentek az árak.

- Az arany ára 1.700 dollár alá zuhant, mivel a befektetők aggódnak a fiskális szakadék miatt, miután tegnap nem sikerült előrelépni a kérdésben a demokraták és a republikánusok között.

Devizák:

- A tegnapi bejelentések nem tettek jót a dollár árfolyamának, ugyanis a Fed korábbinál gyengébb gazdasági prognózisa és az ennek következtében várhatóan elhúzódó QE3-is a dollár gyengülésének irányába hatott. Ráadásul a költségvetési szakadékkal kapcsolatos nyilatkozatok is inkább azt mutatták, hogy a megállapodásra nagyon szükség van, de az legfeljebb csak az utolsó pillanatban születhet meg. Az EUR/USD árfolyam tegnap 1,3005-ről 1,3074-re emelkedett és ma reggel is további dollárgyengülés figyelhető meg, oly mértékben, hogy már az 1,31-es ellenállást próbálja meg áttörni az árfolyam.

- Nyugodt, érdemi elmozdulásoktól mentes napot láthattunk a forinttól. Az EUR/HUF árfolyamban kismértékű gyengülés volt tapasztalható, az árfolyam 282,03-ról 282,69-re változott.

Távol-Kelet:

- A Nikkei 1,69 százalékot emelkedett, miközben a Hang Seng 0,21 százalékot, a Shanghai index pedig 0,95 százalékot csökkent.

- Az egyetlen meghatározó gazdasági adat az volt, hogy Dél-Koreában a várakozásoknak megfelelően 2,75 százalék maradt a 7 napos repo kamatláb nagysága.

- Japánban a hétvégén tartják a választásokat és az előrejelzések szerint ismételten új miniszterelnöke lesz az országnak, 2008 óta már a hatodik. A választások megnyerésére jelenleg legesélyesebb politikus korábban arról beszélt, hogy jelentős méretű gazdaságélénkítésbe kezdene.

- A japán jen gyengülésének hatására elsősorban az exportáló vállalatok teljesítettek jól, a Sharp árfolyama 6,38 százalékot, a Panasonic 7,85 százalékot, a Sony pedig 6,36 százalékot emelkedett.

Határidős piacok: A határidős indexek többsége a pozitív tartományban van ma reggel.

Vállalati hírek

- A horvát miniszterelnök tegnap megerősítette, hogy Horvátország csak az Ivo Sanader elleni per jogerős döntése után kezdeményezi az INA részvényesi szerződésének módosítását. A MOL szerint nekik nem kellett kenőpénzt fizetni 2009-ben az INA megszerzéséért, mert a horvát vállalat a csőd szélén állt és a MOL volt az egyetlen vevőjelölt.

- Hét magyar bankot (köztük az OTP-t és az FHB-t) vett leminősítési felülvizsgálat alá a Moody’s. A felülvizsgálat oka a kedvezőtlen környezet és az egyre csökkenő eredménytermelő képesség.

Magyar Telekom: Nyilvános meghallgatást tartott tegnap a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság. Világossá vált, hogy a hatóság szerint nincs verseny a piacon, míg a jelenlegi szereplők szerint van. Elhangzott, hogy új frekvenciákat fognak piacra dobni a 800 és a 2.600 MHz közötti tartományokban, de a 900-1800-2100-es MHz-es frekvenciák újraosztását is tervezik. Árfolyamhatásra nem számítunk.

- A Magyar Telekom igazgatósága 2013. január 1-jei hatállyal kinevezte Walter Goldenits-et a társaság műszaki vezérigazgató-helyettesévé.

- A Richter Gedeon 18.813 darab saját részvényt osztott ki bónuszrészvény programja keretében. A cég emellett 9.395 darab saját részvényt vásárolt tőzsdén kívüli forgalomban. A társaság saját részvény állománya 2012. december 12-én 90.878 darab, csoport szinten 101.428 darab.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.