BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tegnap öröm, ma már sírás

Tegnap öröm, ma már sírás. Elhalasztották a szavazást a „pénzügyi szakadékról” – írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Persze annak fényében, hogy alapvetően a republikánus verzióról szavaztak volna, s ezt a demokraták úgysem fogadták volna el, érdekes, hogy a piac azért örömmel várta a szavazást. Éppen ezért most annál nagyobb a csalódás. Az amerikai határidős indexek méretes csökkenést mutatnak, s a DAX index is jelentősebb csökkenéssel, de egy százalék alatt, készül nyitni.

Közben Magyarországon örömteli hírek jöttek, hiszen meglepetésre a Fitch stabilra emelte a kilátást a BB+ hoszútávú hitelbesoroláson. Ennek örülhetünk, pláne azután, hogy az S&P korábban egy kicsit elcsépelt bennünket. Habár a kereskedés vége előtt nem sokkal jött ki a hír, ennek ellenére ma már jelentős hatást nem várunk tőle. Ugyanakkor a nemzetközi negatív hangulat valószínűleg lehúzza ma a BUX indexet.

USA:

- Ismét visszatért a jó hangulat a tengerentúli piacra, és mérsékelt emelkedéssel zártak a vezető indexek (Dow 0,45%, Nasdaq 0,19%, S&P500 0,57%).
- A jó makroadatok hajtották felfelé az árfolyamokat, a piacok azonban inkább kivártak, mert a tegnapi hírek szerint John Boehner az éjszakára halasztotta el a szavazást a „B-tervről”, zárás után azonban Boehner bejelentette, hogy a republikánusok elhalasztják a szavazást. A határidő azonban szorít, alig két hetük maradt a politikusoknak a megállapodásra.
- A harmadik negyedéves tengerentúli GDP harmadik felülvizsgálata meglepetést okozott, mert az elemzők által várt 2,8% helyett 3,1%-kal bővült a gazdaság.
- Az először segélyért folyamodók száma 361 ezerre növekedett múlt héten, ami 17 ezerrel haladja meg az egy héttel korábbi 343 ezres adatot, de gyakorlatilag megegyezik az elemzők által várt 360 ezerrel.
- Az Egyesült Államokban 5,04 millió használt lakást értékesítettek novemberben, az előző havi 4,79 millió után. Az adat jónak nevezhető, a várakozás 4,9 millió volt.
- A Philadelphiai Fed index is meglepte a piacokat, a novemberi -10,7 pont után 8,1 pontra ugrott a mutató, ami sokkal jobb a -3 pontos piaci várakozásnál.
- Több makroadatot is publikálnak ma a tengerentúlon: a személyi jövedelem és kiadások mellett a tartós cikkek rendelésállománya és a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe lát napvilágot.

Európa:

- Emelkedő tendenciát mutattak a tegnapi kereskedés során a nyugat-európai indexek, és végül nulla közelében zárták a kereskedést (FTSE100 -0,06%, DAX 0,05%, CAC40 0,07%).

Olaj, arany:

- A pozitív amerikai gazdasági adatokra emelkedett az olaj árfolyama, ami 89,69-ről 90,13-ra változott.
- Az arany árfolyama 1667,3 dollárról 1647,7 dollárra mérséklődött, és a csökkenés során áttörte a 200 napos mozgóátlagot is, ezzel megközelítette az 1630 dollár környékén húzódó ellenállást.

Devizák:

- A forint árfolyama nagymértékben erősödött a tegnapi nap során. Már kora délután az erősödés jelei voltak felfedezhetőek, miután az ÁKK bejelentette, hogy jövőre számol devizakötvény kibocsátással, vagyis a lejáró devizakötvény állományt nem forint forrásból fogja finanszírozni. A forint erősödése azonban csak a Fitch döntése után gyorsult fel, ugyanis a hitelminősítő intézet nem változtatott BB+ besorolásunkon, sőt javított kilátásunkon. Az EUR/HUF árfolyam 286,77-ről 284,92-re módosult.
- A dollár a vártnál kedvezőbb amerikai adatok ellenére tegnap tovább gyengült az euróval szemben, azonban ennek mértéke nem volt jelentős. Az EUR/USD devizapár értéke 1,3227-ről 1,3244-re változott, a ma reggeli órákban viszont már egy komolyabb dollárerősödés fedezhető fel.

Távol-Kelet:

- Hét végére elfogyott a bizalom, melynek hatására a távol-keleti piacok csökkenéssel zárták a hetet. A Nikkei 0,99%-ot, a Hang Seng 0,73%-ot, míg a Shanghai index 0,71%-ot csökkent.
- Jelentősebb makroadat nem látott ma napvilágot Ázsiából, a piacok esése mögött amerikai okok álltak.

Határidős piacok: A határidős indexek néhány kivételtől eltekintve a negatív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

- Az OTP 2012. december 19-én 19.776 darab törzsrészvényt értékesített javadalmazási politikája keretében, így a bank tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 4.285.283 darabra (1,53%) változott. Ezzel egyidejűleg Wolf László vezérigazgató-helyettes OTP részvény tulajdona 18.160 darabbal, 662.800 darabra (0,24%) nőtt.

- Újabb 2.000 darab PannErgy részvényt vett a Benji Invest Kft. 2012. december 19-én 564 forintos átlagáron, így 11,46%-ot birtokol.

Gazdasági hírek

- Az Államadósság Kezelő Központ tegnap nyilvánosságra hozta jövő évi finanszírozási tervét, melyben deviza kötvény kibocsátás is szerepel. Ez megerősíti véleményünket, hogy nem lesz IMF megállapodás.

- A Fitch váratlanul stabilra javította Magyarország kilátásait. A hosszú távú besorolásunk továbbra is BB+.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.