BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ünnepi hangulatban a forint a hétfői gyengülés után

A hétfői nagy gyengülés után az elmúlt két napban stabilizálódni, kissé erősödni tudott a hazai fizetőeszköz árfolyama. Most körülbelül a 200 napos mozgóátlag környékén hullámzik a kurzus. Lefelé 284-285, felfelé 290 forint körül látunk szinteket – írják az Erste Bank elemzői.

A forintpiac láthatóan megnyugodott a hétfői turbulencia után, most már inkább a nemzetközi hangulat változásai mozgatják az árfolyamot. Tegnap délelőtt és kedden egészen támogató volt a külpiaci környezet a pozitív amerikai költségvetési hírekre, de azóta újabb, negatív hírek érkeztek az amerikai költségvetéssel kapcsolatban, ez pedig ma reggel negatívan hat a forintra. Az is igaz persze, hogy a mozgás meglehetősen szerény.

Az állampapírpiacon tegnap érdemi hozamcsökkenés volt tapasztalható. Az éven túli lejáratú hozamok 10-11 bázisponttal estek az ÁKK adatai szerint. Ma délelőtt 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukciót tart az adósságkezelő, a tervezett mennyiség 50 milliárd forint.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacokon tegnap a kezdeti dollárgyengülés nap végére a zöldhasú erősödésébe csapott, így végül a reggeli nyitó szintje közelében fejezte be a kereskedést a kurzus. Az EUR/USD reggel 1,3226 körül állt. Az amerikai részvényindexek lefelé vették az irányt a kerekedés végére a költségvetéssel kapcsolatos negatív hírek miatt (Dow Jones: -0,7 százalék, Nasdaq: -0,3 százalék, S&P500: -0,8 százalék). Az esést az váltotta ki, hogy Obama visszautasította a republikánusok legújabb javaslatait. Egyelőre nem kerültek közelebb a politikusok a költségvetési szakadék ügyében, de a befektetők továbbra is bíznak a mielőbbi megállapodásban.

Az ázsiai piacokon Az elmúlt napok jelentős emelkedése után csökkenést mutatott ma a Nikkei, mely 1,19 százalékkal mérséklődött. A Hang Seng árfolyama 0,27 százalékkal csökkent, miközben a Shanghai index 0,22 százalékos emelkedést tudott felmutatni. A csökkenés annak ellenére következett be, hogy a japán jegybank további 119 milliárd dollár értékű eszközvásárlási programot hirdetett meg. Azonban a várakozásokkal ellentétben nem tett közzé a közép- és hosszú távú inflációs célra vonatkozó prognózist. A jegybanki alapkamat nagysága változatlan maradt.

Tegnap tovább erősödött a kőolaj világpiaci ára köszönhetően a kedvező hangulatnak, a Brent 113 dollár fölé nőtt. A várakozás erős, hogy 2013 jelentős gazdasági fellendülést fog hozni, ami emeli a kőolaj keresletét. Az arany ára 1.670 dollár alá esett a csökkenő kockázatkerülő magatartás nyomán. Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

A tegnapi nap során John Boehner benyújtotta a B tervnek nevezett javaslatot, ami a demokraták korábbi javaslatára adott válasz. E szerint nem 400.000 dollártól, hanem csak 1 millió dollár fölött lépne életbe a magasabb adókulcs. Obama szóvivője erre azt nyilatkozta, hogy a republikánusok által benyújtott javaslat elfogadhatatlan. Ennek ellenére az elnök kitart amellett, hogy a szűk határidő ellenére karácsonyig megegyeznek.

Az Ifo gazdasági hangulat index második hónapja javul Németországban, a mutató 101,4 pontról 102,4 pontra emelkedett, miközben a várakozás 102 pont volt. zó tilalom.”

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.