BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

10 nap emelkedés után esett a BUX

10 nap után eljött a csökkenés a magyar piacon is – írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Persze ahhoz képest, hogy mennyit emelkedtünk, a tegnapi csökkenés nem mondható jelentősnek. Ugyanakkor a technikai indikátorok alapján a rövidtávú korrekció még nem mondható befejezettnek. Így enyhe további csökkenés elképzelhető, különösen annak fényében, hogy az elmúlt napok csökkenéseit és a pozitív ázsiai zárást követően Európa és az USA indexei is mintha ma emelkedni akarnának. Ráadásul az Alcoa eredménye enyhén jobb lett a várakozásoknál, melyet kitörő örömmel fogadott a piac, persze ez azután kissé olvadozott. Mindenesetre a reakció jónak volt mondható, ez pedig további pozitív folytatást sugall, ugyanakkor a rövidtávú korrekció még nem fejeződött be. Ellentétben az USA-val, Németországban a DAX befejezte a korrekciót, s igazándiból kész az emelkedésre, amelynek be kéne következnie hamarosan (talán még a 20 napos mozgóátlagot leteszteli). Ha nem ez történne, annak komolyabb negatív üzenete lenne a piac számára.

USA:

- Rossz hangulatban telt a kereskedés a tengerentúlon, a nap elején intenzív esés vette kezdetét a piacon, a nap második felében korrigálni próbáltak a piacok, de nem sikerült a pozitív tartományba kapaszkodniuk zárásra (Dow -0,41 százalék, Nasdaq -0,22 százalék, S&P500 -0,33 százalék).

- A bevétel szintjén a várakozásokat felülmúló, profit tekintetében pedig megegyező eredményeket publikált tegnap az Alcoa, aminek köszönhetően 1,1 százalékot emelkedett zárás után az árfolyam. 5,9 milliárd dolláros bevétele volt a cégnek az elmúlt negyedévben, ami jobb mint az 5,6 milliárd dolláros konszenzus, de a bázisnál valamivel kisebb. A részvényenkénti profit a várakozásnak megfelelően 6 cent lett, a tavalyi év azonos időszakának 3 centes veszteségével szemben. A saját 2013-as eredményére nem adott előrejelzést a társaság, de az alumíniumpiacon 7 százalékos keresletbővülésre számít.

- Nagyot esett tegnap a Boeing árfolyama (2,6 százalék), miután napvilágot látott, hogy a legújabb Dreamliner 787-es gépe füstölni kezdett. A Japan Airlines üzemeltetésében lévő gépnek üzemanyag szivárgás lehet a problémája.

Európa:

- Jól sikerült tegnap az ír kötvényaukció. A tervezett 2 milliárd euró helyett 2,5 milliárdnyi 5 éves kötvényt adtak el 3,35 százalékos hozam mellett.

- A munkanélküliségi ráta 11,8 százalékra emelkedett az eurózónában novemberben, ami megfelel az elemzői konszenzusnak.

- Ma délben novemberi ipari termelést publikálnak a németeknél.

Olaj, arany:

- Tegnap 4 centtel csökkent a kőolaj ára az Egyesült Államokban annak a hírnek a hatására, hogy az amerikai készletek 2,4 millió hordóval nőttek, míg a piac 2 millió hordó emelkedésre számított.

- Az arany erősödni tudott és 1,661 dollárig nőtt a kurzus a korábbi szintekről. A befektetők növekvő kínai keresletre számítanak.

Devizák:

- Tegnap erősödéssel zárt a dollár az euró ellenében. 1,311-ről 1,308-ig süllyedt az árfolyam, az előző napi emelkedést követően. A reggeli kereskedésben oldalazás látható, nem igazán tudott 1,308 környékéről elmozdulni a kurzus.

- Nem volt túl nagy izgalom a forint piacán tegnap, a délelőtti kereskedésben 293 forintig emelkedett a kurzus, ahonnan irányt váltott és 291,6 süllyedt zárásra. Ma reggel 291,7 körül oldalazott a kurzus.

Távol-Kelet:

- A japán tőzsde az egész kereskedés során emelkedni tudott, a kínai piacokon azonban már felemás a hangulat (Nikkei 0,68 százalék, Hang Seng 0,41 százalék, Shanghai -0,05 százalék).

- Reuters források szerint a japán jegybank a január végi ülésen kormányzati nyomásra rögzíteni fogja a 2 százalékos inflációs célt, és további monetáris élénkítésről is szó eshet majd.

- A jen gyengülni kezdett a hírre, ami kedvezett az exportőr vállalatoknak.

Határidős piacok: A főbb amerikai és európai határidős indexek a pozitív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

- A Kúria február végén tárgyalja a negyedik mobilszolgáltatóval kapcsolatos beadványt, írja a Napi Gazdaság. Az újság úgy tudja, hogy lemondott az MPVI Mobil elnöke és vezérigazgatója is, ami azt sugallja, hogy csökken az esélye a cég piacra lépésének. A hír enyhén pozitív a Magyar Telekomra nézve.

- Az Erste Befektetési Zrt tulajdonrésze 5,4 százalékról 1,73 százalékra csökkent a PannErgyben, miután eladott 675.000 darab részvényt.

- A Nomura 11,5-ről 12 euróra emelete az ArcelorMittal-ra megfogalmazott célárfolyamát. Az ok az, hogy a Nomura magasabb vasérc árakat vár idénre, mint korábban.

- Az ArcelorMittal január 20-án indítja újra a termelést a nyugat-franciaországi Dunkerque-ben levő öntödéjében. Mint emlékszünk, ez a francia kormány „hathatós” közbenjárásának köszönhető.

- A BofA-Merrill Lynch elemzője semlegesről alulteljesítőre minősítette le az Axa papírjait.

- A Banco Santander brazil részlegét eladásról semlegesre minősítette fel a Banco BTG.

- A Bayer meggondolta magát, s most már nem akarja eladni diabétesz egységét, mondta a Bayer Healthcare egység vezérigazgatója, Jörg Reinhardt. A vezér elmondta, hogy különböző opciókat is megvizsgáltak, s ebből az jött ki, hogy az a legjobb, ha az egység tulajdonosa a Bayer marad.

- A Bayer egyik leányvállalata megállapodást írt alá a mikrobiológiai növényvédelemmel foglalkozó Prophyta nevű német társasággal annak felvásárlásáról. A felvásárlással a Bayer főként növénynemesítéssel foglalkozó CropScience részlege tovább bővíti portfolióját, és segíti a céget abban, hogy piacvezetővé váljon például a vetőmagok területén és innovatív növényvédelmi megoldásokkal jelenjen meg a piacon. A tranzakció heteken belül lezárulhat, de a pénzügyi részletek egyelőre nem ismertek. Az akvizíció nemcsak az amúgy is sikeres zöldség és gyümölcs termesztéssel kapcsolatos kutatásokat erősíti, de a szabadalmaztatott szilárd fázisú fermentációval és az élő gomba spórák kialakításával kapcsolatos szakértelem segítheti a céget, hogy újabb innovatív megoldásokkal jelenjen meg a piacon.

- 2012-ben 40 százalékkal 326.444 darabra bővült a BMW csoport kínai értékesítése. A decemberi eladások még ennél is erősebbek voltak, több mint 70 százalékkal tudott bővülni a BMW.

- BMW, Daimler, Fiat: Nyugat-Európában 8,2 százalékkal zuhantak a gépjármű értékesítések 2012-ben az előző évhez viszonyítva, így összesen 11,8 millió darab autó talált gazdára. A második félévben tovább gyengült az autópiac, és a 2013-as év is nehéznek ígérkezik. Idénre további 3,2 százalékkal, 11,4 millió darabra eshetnek vissza az értékesítések.

- Az IFR Awards nyertese a BNP Paribas lett, amely elnyerte az „Év bankja 2012” címet.

- Csehország második legnagyobb közműszolgáltatója, az Energeticky & Prumyslovy Holding azt jelentette be, hogy napokon belül egy szlovák közművállalat 49 százalékát fogja megvásárolni az E.ON és GDF Suez cégektől. Az EP Holdingnak cseh, német, lengyel érdekeltségei is vannak, és most a szlovák Slovensky Plynarensky Priemysel AS egy részét is megvásárolhatja. Az árat egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A tranzakciót a szlovák kormánynak is jóvá kell hagynia, aki az ország meghatározó gázipari vállalatának, az SPP-nek 51 százalékos tulajdonosa. Az E.ON a részesedést a működési költségek és az eladósodottság csökkentése miatt adja el. Eddig már több mint 14 milliárd eurónyi eszközt értékesített a társaság.

- A The Economic Times arról számolt be, hogy a Nokia indiai kirendeltségét lerohanta a helyi adóhatóság 20 fős akciócsoportja. A hatóságok 547 millió dollárt keresnek a cégen, ami részvényenként 11 centet jelent, de az árfolyam ennél nagyobb mértékben, mintegy 17 centet, azaz 6 százalákot zuhant. Különben nem a Nokia az egyetlen, akit vegzál a hatóság, hanem más cégekkel is hadilábon áll (pl. Vodafone). A Nokia elmondta, hogy 1995 óta van Indiában és mindig betartotta a törvényeket és együttműködött az adóhatóságokkal.

- A tajvani TPK Touch Solutions beperelte a Nokia-át szabadalmi jogok bitorlása miatt. Részletek egyelőre nem ismertek, de valószínűsítjük, hogy nem jelentős a dolog. A TPK több más céget is beperelt. A per úgy tűnik, hogy a Nokia 610-hez köthető.

- Cseh újsághír szerint a milliárdos Petr Kellner által irányított PPF csoport gondolkozik a legnagyobb cseh telekommunikációs cég, a Telefonica cseh leányvállalatának felvásárlásán.

- Az UBS bank a top részvényei közé választotta az Intesa és az Unicredit részvényeit. Ugyanakkor az eredményvárakozásokat 9 százalékkal csökkentették, s megjegyezték, hogy a makrogazdasági környezet még veszélyt jelenthet a cégekre nézve.

Gazdasági hírek

- Matolcsy György szerint az MNB-nek is ugyanazokat az eszközöket kellene használnia, amit a Fed vagy az EKB, utalva ezzel az állampapír vásárlás szükségességére. Matolcsy György eséllyel pályázhat Simor András márciusban megüresedő székére az MNB elnöki posztján.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.