BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A vártnál előbb jöhet az új iPhone

Az Apple felgyorsítaná mobiltelefonjainak frissítését. Eddig körülbelül évente jelentek meg az újabb modellek, és a cég most ennek az időtávnak a felezésére készülhet, ugyanis a hírek szerint az 5S már késő tavasszal, kora nyáron megjelenhet.

- Az E.ON értékesítette a Thüringer Energie nevű leányvállalatát egy állami konzorcium számára. A tranzakció teljes értéke 900 millió euró, ez magában foglalja 400 milliónyi adósság átvállalását is. A tranzakció után az E.ON-nak 10%-os részesedése maradt, de azt is értékesíteni tervezi rövid időn belül. A mostani lépés a tavalyi év közepén bejelentett átszervezésnek a része. Az értékesítésből befolyt összeget a vállalat adósságának csökkentésére fordítja tőkeszerkezetének optimalizálása érdekében.

- Decemberben is jelentősen csökkentek az olasz autóeladások. A Fiat olaszországi értékesítései 20,6%-kal csökkentek az év utolsó hónapjában. A teljes olaszországi autóértékesítési adatokat nézve még kedvezőtlenebb a helyzet, ugyanis 22,5%-os a visszaesés decemberben és 19,9%-os az év egészét tekintve. A Fiat számára sovány vigaszt jelenthet, hogy tudta növelni részesedését hazai piacán, ugyanakkor a trendek továbbra is kedvezőtlenek.

- Pekingben átadták az 57 kilométer hosszú 10-es számú metróvonalat, melynek érdekessége, hogy a Siemens által tervezett vonatautomatizálási rendszerek irányítják, ennek megfelelően működtetésükhöz nem szükséges a metróvezető jelenléte. A technológia lehetővé teszi, hogy a vonatok fékezési távolságra kövessék egymást, ami a hagyományosnál szorosabb követést jelent. A vonal átadásának árfolyamhatása nincsen, bár valószínűsíthető, hogy előre rögzített összegű mérföldkő kifizetések tartoznak hozzá, de a vonal megvalósításának reklámértéke mindenképpen pozitív.

- A hírek szerint az Apple felgyorsítaná mobiltelefonjainak frissítését. Eddig körülbelül évente jelentek meg az újabb modellek, és a cég most ennek az időtávnak a felezésére készülhet, ugyanis a hírek szerint az 5S már késő tavasszal, kora nyáron megjelenhet. A termék életciklus rövidítése kedvezőtlen lenne a riválisok számára, hiszen nekik is fel kell gyorsítaniuk a fejlesztéseiket, ami egyúttal rontja a jövedelmezőséget is. Ez pedig különösen az alacsonyabb profithányaddal dolgozó vállalatoknak lenne hátrányos, mint amilyen a Nokia, a HTC vagy éppen a BlackBerry készülékeket gyártó RIM. Az Apple és a Samsung számára azonban kevésbé lenne érezhető a profithányad csökkenése, ugyanakkor a felgyorsított fejlesztésekkel növelhetnék részesedésüket a piacon.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.