BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ha a Fed nem nyomtat több pénzt, gyengülhetnek az állampapírok

Tovább gyengült ma reggel a forint a pénteki gyengülést követően. Azonban az elmúlt időszakban sokszor előfordult, hogy reggel a forint gyengülését követően délután erősödést láthattunk, és lehetséges, hogy ez fog ma is bekövetkezni. Egyelőre 291 forintnál állt reggel az euró árfolyama. Felfelé támaszt 292 forintnál, majd 295 forintnál látunk, míg lefelé 288 forintnál lehetne az első megálló a forint erősödése esetén – írják az Erste Bank elemzői.

A forint egyelőre nem tudott tartósan 290 alatt maradni az euró ellenében, a csütörtöki erősödést pénteken és a mai reggelen is gyengülést láthattunk. November vége óta gyengülő trend alakult ki az árfolyamban. A kilátások pedig nem arra utalnak, hogy a forintnak különösképpen erősödnie kellene a következő hetekben, hónapokban. Az alapkamat további csökkentése várható a következő néhány ülésen, és az MNB új vezetése is várhatóan laza monetáris politikát fog követni, sőt: a várakozások szerint még „rá is fog kapcsolni”, ami nem megszokott eszközök alkalmazását jelentheti. Ez várhatóan nem fog jót tenni a forintnak. A külkereskedelmi mérleg többlete támasztja ugyan a forintot, de ebben a jelenlegihez képest nagyon komoly javulás nem várható.

Az állampapírpiacon pénteken intenzív hozamemelkedés bontakozott ki, az ÁKK 25-40 bázispontos hozamemelkedést mért az éven túli lejáratoknál. Lehetséges, hogy a Fed likviditásbővítő politikája a vártnál hamarabb véget ér, ez pedig nem lenne túl pozitív a magyar állampapírpiac számára, amely az előző év második felében sokat profitált a nagy jegybankok lazító politikájából. Az ettől való félelem jelent meg a pénteki hozammozgásokban.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacokon a dollár még csütörtökön erősödött egy látványosabbat az euróval szemben, a 20 napos mozgóátlagot törve 1,305-ig. A pénteki kereskedés szintén dollárerősödéssel indult, de 1,30-ról visszapattant az árfolyam és 1,307-ig emelkedett, így összességében egy emelkedő napot láthattunk. A ma reggeli órákban pedig ismét a dollár kerekedett felül, és 1,30 közelébe erősödött vissza az euróval szemben.

A vártnak megfelelő munkapiaci adatnak köszönhetően mérsékelt pluszban zártak a vezető tengerentúli indexek. Az év első hete meglehetően jól sikerült, az S&P 500 index például 2007 óta nem látott magasságokba emelkedett (Dow 0,3 százalék, Nasdaq 0,1 százalék, S&P500 0,5 százalék). A héten indul a vállalati gyorsjelentési szezon. Vegyesen mozognak a távol-keleti piacok, a leggyengébben a japán tőzsde teljesített (Nikkei -0,83 százalék, Hang Seng -0,03 százalék, Shanghai 0,22 százalék).

A WTI Texas kőolaj ára kismértékben ingadozott a múlt hét után, ami az elmúlt négy hónap legnagyobb heti emelkedését hozta. A jegyzés 93,7 dollár körül mozgott, míg az északi-tengeri Brent a 114 dollárt ostromolta. Az arany ára ma reggel nem változott, 1.659 dollár körül volt unciánként, a múlt hét folyamán azonban jelentős mértékben veszített értékéből. Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Tengerentúli médiaforrások megerősítették, hogy még január vége előtt lemondhat Timothy F. Geithner amerikai pénzügyminiszter.

A KSH a reggeli adatai szerint az ipari termelői árak novemberben az általunk várt 1,9 százalék helyett 2,9 százalékkal csökkentek egy év alatt. Ezen belül a belföldi értékesítés árindexe 0,6 százalékos emelkedést, az exportértékesítés indexe 5,2 százalékos csökkenést mutatott. Az exportnál az alacsonyabb éves dinamika jelentős részben a tavalyi évhez képest erősödő forint következménye. A havi árcsökkenés 0,6-0,7 százalékos volt, ami a vártnál kisebb termelői élelmiszerár emelkedésre, és a vártnál erősebb olajárcsökkenésre vezethető vissza. A vártnál kevésbé markáns élelmiszerár emelkedés és a kormány rezsiár csökkentő politikája abba az irányba mutatnak, hogy a fogyasztói árindex a kabinet által várt 5,2 százalék helyett jóval, akár 1 százalékkal is alacsonyabb lehet idén, még akkor is, ha az élelmiszerárak egy részének emelkedése (pl. a sütőipari termékek esetében) a jelzések szerint még nem történt meg.

A vártnak megfelelő lett a szolgáltatóipari beszerzési menedzser index pénteken az eurózónában. A mutató 47,8 pont lett, ami megfelel az elemzői várakozásnak. Az amerikai ISM index viszont pozitív meglepetést okozott, az index decemberi értéke 54,7 pontról 56,1 pontra emelkedett, a konszenzus pedig 53,5 pont volt.

Heti kitekintő:

Egyesült Államok: a tengerentúlon a múlt heti esemény- és adatdömping után nem sok fontos új információ megjelenésére számítunk, már ami a gazdasági adatközléseket illeti. Csütörtökön a szokásos heti munkanélküliségi statisztikák esetleg befolyásolhatják a piacok alakulását. Az előző heti 372 ezer fő után 366 ezer fő újonnan munkanélküli segélyt kérővel számolnak az ezt követő elemzők.

Európa: az öreg kontinensen a hét legfontosabb eseménye a csütörtöki EKB kamatdöntés lehet. Az alapkamat maradhat ugyan 0,75 százalékon, de nem lenne meglepő, ha valamilyen módon a jegybankárok utalnának arra, hogy a következő néhány ülés valamelyikén az alapkamatot tovább csökkentenék. Ez azonban, ha így lesz, valószínűleg ki fog merülni egy 25 bázispontos kamatcsökkentésben.

Magyarország : itthon a holnapi ipari termelési és államháztartási statisztikák, illetve a szerdai külkereskedelmi mérleg adatok lehetnek a figyelem középpontjában. Az ipar kibocsátása valószínűleg novemberben is érdemi éves csökkenést fog mutatni az október 3,8 százalékos esést követően, bár a havi teljesítmény várhatóan jobb lesz az októberi gyászos, -3,8 százalék után. Az államháztartás központi alrendszere 2012 első 11 hónapjában valamivel több, mint 690 milliárd forintos deficitet halmozott fel pénzforgalmi szemléletben, míg az éves előirányzat 576 milliárd forint. Azonban a decemberi hónap általában jelentős többletet szokott mutatni (leginkább az ilyenkor szokásos társasági adó beáramlás miatt) ezért a célt elérhetőnek tartjuk. Eközben a külkereskedelmi mérleg az októberi, közel 650 millió eurós többlet után 700-750 millió euró közötti többletet mutathatott novemberben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.