BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem találja irányát a forint

Keresi az irányát az EURHUF, nem látszik kialakulni egyértelmű tendencia. Bár tegnap összességében erősödni tudott a forint, a mai nyitásban ismét gyengülés látszik, s elképzelhető, hogy ma is az amerikai piacnyitás ad majd határozottabb irányt a kereskedésnek. Továbbra is a 295-ös szint látszik megfogni a devizapár esetleges további emelkedését. Lefelé a 290-es szint, illetve alatta a 287 körül álló 200 napos mozgóátlag látszik fontosabb támasznak – írják az Erste Bank elemzői.

Jelentősebb napon belüli mozgást mutatott be a forint is, ugyanis míg a délelőtt folyamán gyengült hazai fizetőeszközünk és úgy tűnt, hogy nem fogja tudni kivenni a részét a kedvező nemzetközi hangulatból, addig a délutáni órákra javult a helyzet, s amerikai tőzsdei rally már támogatta a forintot is. A hazai devizának végül kismértékben, de sikerült erősödnie az euróval szemben nap végére. A mai nyitásban azonban ismét inkább gyengülés látszik.

A tegnapi 3 hónapos DKJ aukción a maximális hozam 5,54 százalék lett. A papír iránt közepes kereslet mutatkozott, az ÁKK az előzetesen tervezettnek megfelelően 50 Mrd forintnyit bocsátott ki. Az állampapírok másodlagos piacán a diszkont hozamok alig változtak, a kötvényeknél enyhe, 3-4bp-os hozamcsökkenés következett be. Ma 12 hónapos DKJ aukció lesz.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon a tegnapi napot jelentős gyengüléssel kezdte a dollár, ami azonban nap végére a kedvező amerikai adatoknak köszönhetően átcsapott erősödésbe. Az EUR/USD devizapár értéke 1,3204-ről 1,3186-ra változott. Az amerikai döntéshozók elfogadták a költségvetési szakadékkal kapcsolatos megállapodást, aminek köszönhetően nagyot rallyztak a vezető tengerentúli indexek (Dow 2,36 százalék, Nasdaq 3,06 százalék, S&P500 2,51 százalék). A piacot egyelőre nem érdekli az adósságplafon emelése és a kiadáscsökkentés körüli bizonytalanság, de a következő hónapokban emiatt akár komoly nyomás alá is kerülhetnek. A Moody’s hitelminősítő reagált az intézkedésekre, szerinte további lépéseket kell tenniük a döntéshozóknak a költségvetési hiány csökkentése érdekében, különben fennmarad az adósbesoroláshoz tartozó negatív kilátás. Kiemelkedően teljesítettek a pénzügyi részvények, a Bank of America 3,6 százalékkal, a Citigroup 4,3 százalékkal emelkedett. A technológiai vállalatok közül az Apple 3,2 százalékkal került feljebb. Az európai piacokon is tombolt a bika, 2 százalék felett zárt valamennyi fontos piac (FTSE100 2,2 százalék, DAX 2,2 százalék, CAC40 2,55 százalék).

Ázsiában a Nikkei 0,7 százalékot, a Shanghai index pedig 1,6 százalékot emelkedett, miközben a Hang Seng index értéke 0,08 százalékkal csökkent. Az ázsiai piacok emelkedésének fő oka továbbra is a pozitív nemzetközi hangulat, de némileg rásegített a kínai nem-ipari szektorra számított beszerzési menedzser index kedvező alakulása is.

Az árupiacon a WTI Texas ára kismértékben esett tegnap az előző három nap emelkedése után, mivel a befektetők profitot realizáltak. A kurzus jelenleg 92,6 dolláron áll. Az arany ára viszont kismértékben (unciánként 1.685 dollárra) nőtt, mivel a befektetők az ösztönző programok folytatására számítanak. Az amerikai határidők a negatív tartományban vannak ma reggel, míg az európaiak vegyes képet mutatnak.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Az USA-ban az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser index decemberi értéke a novemberi 49,5 pontról 50,7 pontra emelkedett. Az adat kissé jobb az 50,5 pontos várakozásnál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.