BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A tegnapi jelentős forintgyengülést ma már némi erősödés követi

Nagyot gyengült tegnap a forint, az euró árfolyama nap végére 293 forint fölé került. Ma reggel némi megnyugvás látszik, jelenleg már újra 293 forint alá bukott a közös európai fizetőeszköz kurzusa. A gyengüléssel azonban az EURHUF devizapár nem került ki abból a viszonylag széles sávból, amiben az elmúlt hetekben tartózkodott a kurzus. A sáv felső széle 294-295 forint körül, alsó széle pedig 288-289 forintnál látható – írják az Erste elemzői.

Gyengült tegnap a forint árfolyama, miután a külső piaci hangulat jelentősebben romlott. Zárásra jóval a 293-as szint fölé emelkedett az EURHUF. A német és az EU-s PMI adatok elmaradtak a várttól, délután pedig az amerikai tőzsdéken is negatív volt a hangulat, csökkentek az indexek. Ma reggel erősödés látszik a forint árfolyamában. A 10 órakor megjelenő Elemzés az államháztartásról című MNB tanulmány, illetve a 11-kor megjelenő EU bizottsági prognózis hozhat ma volatilitást a piacra.

A tegnapi kötvényaukciókon összességében közepes kereslet mutatkozott a papírok iránt, az ÁKK végül a tervezettnél 5 Mrd forinttal többet, összesen 48 Mrd forintot bocsátott ki a három kötvényből. A délutáni nem-kompetitív tenderen pedig még 7 Mrd forintnyi kötvény került kibocsátásra. A maximális hozam a 3, az 5 és a 15 éves papírból rendre 5,33%, 5,69% és 6,32% lett. Az állampapírok másodlagos piacán vegyes irányú hozamváltozások történek. A diszkont hozamok 1-5bp-al csökkentek, míg a kötvényhozamok enyhén, 3-4bp-al emelkedtek.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon tegnap is folytatta a dollár a még szerdán megkezdett erősödését, amire rásegítettek a tegnapi gyenge európai makro adatok is. Az EUR/USD árfolyam 1,3283-ról 1,3190-ig csökkent. Gyengén teljesítettek tegnap a vezető tengerentúli piacok, második napja esnek az indexek (Dow -0,33%, Nasdaq -1,06%, S&P500 -0,66%). A nyugat-európai indexek is nagyot estek (FTSE100 -1,62%, DAX -1,87%, CAC40 -2,29%). A tegnapi jelentős esés után ma néhány ázsiai részvényindex már emelkedni tudott, azonban a teljes kép vegyes. A Nikkei 0,68%-ot emelkedett, ugyanakkor a Hang Seng és a Shangai is 0,47%-ot csökkent. Japánban várhatóan a jövő héten kerül sor az új jegybankelnök személyének kilétére, akitől még agresszívebb monetáris lazítást várnak. Az árupiacon kismértékben, 93,11 dollárra nőtt az amerikai kőolaj ára ma reggel, miután tegnap jelentős eladási hullám volt. A készletek 4,1 millió hordóval nőttek az USA-ban, ami meghaladta a várakozásokat. Az arany is emelkedni tudott, a mostani ár 1.582 dollár unciánként. Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Az Európai Bizottság ma késő délelőtt teheti közzé legfrissebb gazdasági előrejelzését. A közlemény magyar szempontból nagyon fontos lehet: valószínű ugyanis, hogy a Bizottság némi elcsúszást fog látni az idei 2,7%-os GDP arányos hiánycélhoz képest, a kérdés azonban ennek mértéke. Szerintünk az idei deficit beavatkozások nélkül 3%-os lehet, azaz a hiánycél tartásához durván 100-150 milliárd forintnyi kiigazításra lehet szükség.

Az USA-ban a Fed kormányzótanácsának tagjai közül tegnap többen is felszólaltak. James Bullard, a St. Louis-i Fed elnök szerint akár már jövőre szigorítani lehet a monetáris kondíciókat, mert a munkanélküliségi ráta a jövő év közepén 6,5 % alá csökkenhet. A San Francisco-i Fed elnökm John Williams szerint viszont egyelőre nem szabad a kötvényvásárlási program visszavonásán gondolkodni. Mindeközben az USA-ban a fogyasztói árak nem változtak januárban. A maginfláció 1,9%-os volt, kissé magasabb a várt 1,8%-nál. A Philadelphiai Fed index februári értéke a várt 1 pont helyett -12,5 pontra zuhant. A mutató tavaly június óta nem volt ilyen alacsony. A Leading Indicators mutató 0,2%-kal nőtt januárban a decemberi 0,5% után, ami megfelelt a vártnak. A használt lakásértékesítési adat pozitív meglepetés volt, 4,9 millió helyett 4,92 millió lakás talált gazdára évesítve januárban. Az Eurózónában a feldolgozóipari beszerzési menedzser index a várt 48,5 pont helyett 47,8 pont lett februárban, a szolgáltatói index pedig a várt 49 pont helyett 47,3 pont.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.