BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az MNB folyamatosan tovább csökkentheti a kamatot

Enyhe erősödést mutat a forint már három napja. Hétfőn még 292 forint felett is járt az euró árfolyama, azóta azonban 291 forint alá bukott a közös európai fizetőeszköz árfolyama. Összességében nyugodt hangulatban telt a kereskedés a héten eddig, komolyabb bejelentés nem mozgatta meg az árfolyamot. Felfelé az első szint 292,5 forint körül, a 20 és 30 napos mozgóátlagoknál, majd 294-295 forintnál látható, lefelé pedig 290, majd 288 forint körül látunk szinteket – írják az Erste Bank elemzői.

A megelőző napi kisebb erősödés után tegnap nem változott lényeges mértékben a forint árfolyama, a nap nagy részében 291 körül ingadozott az EURHUF. A német ZEW index javította a nemzetközi piaci hangulatot, a tőzsdék is emelkedtek, ebből azonban a forint nem nagyon tudott profitálni. A hazai tényezők, köztük leginkább a jegybankelnök-váltás továbbra is a figyelem fókuszában vannak, amelyek meghatározhatják az elkövetkező napok mozgásait.

A tegnapi 3 hónapos DKJ aukción a maximális hozam 5,19 százalék lett. A papír iránt magas, 150 Mrd forintot meghaladó kereslet mutatkozott, az ÁKK így 65 Mrd forintra emelte a kibocsátott mennyiséget, ami 15 Mrd forinttal lett magasabb az eredetileg tervezettnél. Az állampapírok másodlagos piacán jelentősebb hozamcsökkenés látszott a görbe teljes szakaszán. A diszkont hozamok 9-13bp-al, a kötvényhozamok 13-22bp-al kerültek lejjebb. Kivárás jöhet ma a holnapi kötvényaukciók előtt.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon nagyot emelkedett a német és az európai uniós ZEW index is tegnap, ami a részvénypiacokon túl optimizmust váltott ki az euró piacán is. Az euró 1,3351-ről 1,3388-ig erősödött a dollárral szemben. A hétfői szünet után tegnap jó hangulatban indult a tőzsdei kereskedés az USA-ban. Az optimizmus zárásig kitartott, és újabb csúcsokra erősödtek az indexek (Dow 0,39 százalék, Nasdaq 0,69 százalék, S&P500 0,74 százalék). A nyugat-európai piacokon egész nap kitartott a hegymenet, és zárásra méretes pluszban zártak az indexek (FTSE100 0,96 százalék, DAX 1,62 százalék, CAC40 1,88 százalék).

Ázsiában a Nikkei 0,84 százalékot, a Hang Seng 0,38 százalékot, a Shanghai index pedig 0,51 százalékot emelkedett a ma reggeli kereskedésben. A vártnál jobban bővült az export Japánban januárban, az előző évhez képest 6,4 százalékos növekedés volt látható. Az export megugrásában közrejátszott, hogy Kínával ismételten éledezni kezdtek a külkereskedelmi kapcsolatok. Az árupiacon az arany árán további nyomás van, jelenleg 1,605 dollár unciánként a nemesfém ára. A befektetők inkább a kockázatos eszközök felé néznek, ezért fordulnak el az aranytól.

Az amerikai könnyű kőolaj ára 96,8 dollár volt ma reggel, a befektetők a mai amerikai készletadatokra várnak, amelyek várhatóan 2,4 millió hordó kőolajkészlet emelkedést mutatnak. Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Ma reggel a Magyar Nemzet arról ír, hogy a kormány és a bankok között informálisan tárgyalások folynak arról, hogy a hitelezést élénkülhessen. Ez összhangban van a legutóbbi kormányzati nyilatkozatokkal. Értesülések szerint a bankadóból kapnának a pénzintézetek visszatérítést. Az újság ma reggel emellett azt is írja, hogy az MNB is részt venne a programban, és a pénzek megmozdítását „többek között” a kéthetes betét kamatának csökkentésével lehetne elérni. A kéthetes kötvény (betét már évek óta nem létezik) kamata maga a jegybanki alapkamat, ennek radikális csökkentése komoly tőkemenekítést indíthatna meg. Az óvatos kamatcsökkentésnek azonban lehet tere, tekintettel arra, hogy Karvalits Ferenc alelnök szerint magát az MNB-t is meglepte a múlt heti gyenge GDP-adat. Egyelőre azt várjuk, hogy a következő három ülések összesen 75 bázisponttal, 4,75 százalékra csökkenhet az irányadó ráta.

Az USA-ban az NAHB házár index a várt 47 pont helyett 46 pontra esett februárban az előző havi 48-as érték után.

A német ZEW hangulat index jelentősen meghaladta az előzetes várakozásokat, és három éves csúcsra emelkedett. A januári 31,5 pontról 48,2 pontra ugrott a mutató, miközben az elemzők 35 pontra számítottak. Az eurózóna egészére vonatkozó gazdasági hangulat index pedig 31,2 pontról 42,4 pontra ugrott.

Az olasz parlamenti választások előtt pár nappal a németek aggódnak, hogy esetleg Silvio Berlusconi alakíthat ismét kormányt. Berlusconi közölte, ha ő jut hatalomra, akkor visszavonná Mario Monti jelenleg kormányfő reformjait.

Erste-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.