BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folytatódott az olasz szappanopera

Tovább folytatódott az olasz szappanopera, azonban tegnap nem sokkal lettünk okosabbak – írják az Erste elemzői.

Továbbra is teljes a bizonytalanság, a háttérben lassan beindulhatnak az alkudozások, aminek az eredményeként akár még valami érdekes eredmény is születhet, például egy Grillo-Berlusconi páros, de ez majd csak a folytatásból derülhet ki. Addig is marad a találgatás és az izgalom. Délutánra az olasz politikusok helyét átvették a jegybankárok és Bernanke-ra irányult a figyelem, aki jó szokásához híven most is megnyugtatta a piacokat, ugyanis megismételte a már számtalanszor elhangzott kijelentést, vagyis hogy az eszközvásárlási program egészen addig marad életben, amíg a munkaerőpiacon nem látnak érdemi javulást. Úgy látszik, a piacok továbbra is szeretik ezt a mondatot és a kedvező amerikai makroadatokkal együtt ismét örömmel töltötte el a befektetőket. Amerika és Ázsia már emelkedni tudott, remélhetőleg mára Európában is megnyugodnak a kedélyek és itt is elérkezik az emelkedés. A mai napra optimistán tekintünk és emelkedésre számítunk a hazai piacon is.

USA:

- Bizonytalanul indult a kereskedés a tengerentúli börzéken, záráshoz közeledve azonban talpra álltak az indexek, és a pozitív tartományban fejezték be a kereskedést (Dow 0,84 százalék, Nasdaq 0,44 százalék, S&P500 0,61 százalék).

- Az ingatlanpiacról jó hírek érkeztek, januárban ugyanis 15,6 százalékkal nőttek az új lakás-értékesítések. A várt 380 ezer helyett 437 ezer lakást értékesítettek, miközben a novemberi 369 ezres adatot 378 ezerre módosították. 2008 júliusa óta nem volt ekkora emelkedés.

- A Conference Board fogyasztói bizalmi index februári értéke is pozitív meglepetést okozott a piacoknak, az előző havi 58,4 pontról 69,6 pontra emelkedett a mutató, míg a konszenzus 62 pont volt.

- A Richmond-i Fed index februári értéke is sokkal jobb lett a várakozásoknál, az előző havi -12-ről 6-ra emelkedett a mutató, miközben a várakozás -4 volt.

- A Home Depot tegnap publikálta negyedéves számait, a profit 1 milliárd dollár volt, ami részvényenként 68 centet jelent, miközben a várakozás 64,4 cent volt. Az árbevétel 14 százalékkal, 18,2 milliárd dollárra emelkedett, ami magasabb a 17.7 milliárd dolláros várakozásnál. A negyedéves osztalékot 34 százalékkal, 39 centre fogja emelni a társaság. A papír árfolyama 5,7 százalékkal emelkedett.

- Ben Bernanke tegnapi meghallgatásán arról beszélt, hogy az eszközvásárlások kedvező hatásai nyilvánvalóak, a jegybankelnök szavai alapján úgy tűnik, hogy a Fed egyelőre nem változtat a laza monetáris politikáján. Két hét múlva lesz a következő kamat-meghatározó ülés, ahol a monetáris kondíciókat valószínűleg nem fogják megváltoztatni.

- Az Apple ma tartja éves közgyűlését, ahol a társaság osztalékpolitikája is szóba kerülhet, illetve arról is szó eshet, hogy a technológiai óriás mit kezd a hatalmas készpénzállományával.

- Tartós cikkek rendelés állománya, függőben lévő lakásértékesítések, és jelzáloghitel igénylések lesznek ma a legfontosabb makroadatok.

Európa:

- Rossz hangulat uralkodott tegnap a nyugat-európai börzéken, a piacok erős eséssel zárták a kereskedést (FTSE100 -1,34 százalék, DAX -2,27 százalék, CAC40 -2,67 százalék).

- A Moody’s tegnap piaczárás után figyelmeztette Olaszországot, hogy tovább ronthatja az államkötvények besorolását, amit a választások bizonytalan kimenetével indokol. A hitelminősítő tavaly nyáron rontotta két fokozattal, „Baa2”-re az ország minősítését, ami két fokozatnyira van a befektetésre nem ajánlott sávtól.

- Olasz kötvényaukció lesz ma, 6,5 milliárdot szeretnének értékesíteni 2017 és 2023-ban lejáró papírokból. A napokban erős hozamemelkedés volt a bizonytalan választási eredményekre, a tízéves hozzam 4,9 százalék fölé szaladt, pedig nemrég még 4,2 százalék volt.

Olaj, arany:

- Az amerikai nyersolaj ára 92,76 dolláron állt ma reggel, ami az idei év legalacsonyabb ára.
- Az arany bár kismértékben visszaesett, 1,609 dolláron volt ma reggel. Az aranyat az EU válság feléledése miatti félelmek mozgatták az elmúlt napokban.

Devizák:

- A forint a tegnapi negatív hangulatban gyengült az euróval szemben és a nyitó 294,05-ös árfolyam zárásra 295,16-ra emelkedett. A forint gyengülése két óra után, vagyis a kamatdöntést követően gyorsult fel, azonban annak nem a várt kamatcsökkentés volt a kiváltó oka, ugyanis a régiós devizák esetében is hasonló mozgást tapasztaltunk.

- A dollár gyors erősödése megállt tegnap, és az EUR/USD árfolyam szinte változatlan maradt. A nyitó 1,3063-ról mindössze 1,3061-re csökkent az árfolyam. A kedvező amerikai makroadatok erősíthették volna a dollárt, azonban ezt Bernanke szavai kioltották, ugyanis immáron sokadik alkalommal megismételte, hogy a QE3 addig tart, amíg arra szükség van, így kissé lehűtötte azokat a félelmeket, hogy a vártnál korábban befejeződhet, vagy lassulhat az eszközvásárlás.

Távol-Kelet:

- A Nikkei 1,27 százalékkal csökkent, azonban negatív teljesítményével egyedül maradt a piacon. A Hang Seng 0,03 százalékot, a Shanghai index 0,68 százalékot emelkedett felbuzdulva az amerikai makroadatokon és Bernanke szavain.

- Japánban a kiskereskedelmi forgalom év/év alapon 1,1 százalékkal csökkent, azonban ez még így is kisebb visszaesés, mint amire számítottak.

Határidős piacok: Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Vállalati hírek

- Holnap hajnalban teszi közzé IV. negyedéves eredményét a Magyar Telekom.

- A Kúria tegnap helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék azon döntését, amelyben megsemmisítette a frekvenciatender eredményét, így nem indulhat el a negyedik mobilszolgáltató. A döntés értelmében a már működő három szolgáltatónak is fel kell hagynia a frissen vásárolt frekvencia használatával, ami a Vodafone-t érintené a legérzékenyebben. A hír kismértékben kedvező a Magyar Telekomra nézve, de a Kúria döntése nem okozott meglepetést.

- A tegnapi MOL konferencia beszélgetés kevés újdonságot tartalmazott. Molnár József vezérigazgató megerősítette, hogy a cég hajlandó tárgyalni a gázüzletág eladásáról. A MOL a terveknek megfelelően halad a költségcsökkentési programmal: tavaly 150 millió dollárt sikerült megtakarítani, az idei cél 400 millió dollár. A társaság nem közölte, hogy mennyi osztalékot fizethet a tavalyi eredmény után, de úgy tűnik a tavalyi 454 forint részvényenként idén is meglehet, sőt elképzelhető némi emelés is. A cég nem vár jelentős romlást az idei környezetben az elmúlt évhez képest. Jelentős, részvényárat befolyásoló bejelentés nem történt tegnap.

- A PannErgy bejelentette, hogy a Lazarus csaknem 2 millió darabos részvényállománya kényszerlikvidálásra került. A tranzakció után a Lazarus érdekeltsége megszűnt a PannErgy-ben, ezzel az elhúzódó likvidáció kockázata megszűnt.

- Később a PannErgy bejelentette, hogy az Albrecht Ottó által birtokolt ONP Holding SE, több mint 2,6 millió darab részvényt vásárolt és ezzel 12,51 százalékos tulajdonosi részesedést szerzett. Az ONP a PEGE (PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt) tulajdonosa is, vagyis a két társaság között már korábban is volt üzleti kapcsolat. Feltétezhetően többek között a Lazarus által eladott részesedést vásárolta meg az ONP.

- Az E-Star két leányvállalata, az E-Star ESCO és az E-Star Polska névértéken visszavásárolta a maradék fennálló követelést is a Raiffeisen Banktól. A tranzakció után a bankhitelek állománya 80 millió forintra csökkent. Meglátásunk szerint a hitel visszavásárlási program eredményeként nőtt a megegyezés esélye a társaság hitelezőivel.

- A BASF tegnap ismertette a negyedéves eredményét, majd az azt követő sajtótájékoztatón további érdekes részleteket tudhattunk meg. Ilyen például, hogy a vállalat nem tervez visszavásárlásokat, ugyanis véleménye szerint az osztalék kifizetés, illetve a beruházások növelésén keresztül nagyobb értéket tudnak teremteni a befektetők számára. A kutatás-fejlesztésre fordított kiadás nagyságát 5%-kal növelnék. Vizsgálják annak lehetőségét, hogy újabb közös vállatokat hozzanak létre Ázsiában, elsősorban Kínában. A BASF már eddig is jelentős ázsiai kitettséggel rendelkezett, ezek növelése pozitív a vállalatra nézve, ugyanis főleg a Távol-Keleten lehet gyors gazdasági növekedésre számítani. A vállalat arról is beszámolt, hogy továbbra is elérhetőnek tartja 2015-ig szóló célkitűzéseit. A vitaminok piacán egy komolyabb árcsökkenés volt megfigyelhető globálisan, a társaság a közeljövőben igyekezni fog visszaállítani ezek magasabb árazását.

- A Bayer bár csak holnap fogja közzétenni eredményét, már jelezte, hogy 1,9 eurós osztalék kifizetést tervez végrehajtani. Ez pedig jócskán meghaladja a tavalyi 1,65 eurót, illetve az elemzők által várt 1,8 eurónál is. A vártnál jobb osztalék előterjesztésnek pedig ezen túlmenően is pozitív üzenete van, ugyanis azt vetíti elő, hogy az eredményre sem nagyon lesz panasz, ugyanis egy gyenge eredményből ritkán fizetnek várt fölötti osztalékot. A pozitív hírre áremelkedésre számítunk a mai nap folyamán.

- A Deutsche Bank a jelenleginél aktívabb szereplővé igyekszik válni a török piacon. A hír pozitív, azonban árfolyamhatásra egyelőre nem számítunk. Az európai bankok körében egyre inkább terjed az a stratégia, hogy Ázsiában illetve Latin-Amerikában terjeszkednek, ahol sokkal nagyobb tere van még a pénzügyi fejlődének, illetve a társadalom összetétele is lényegesen fiatalabb. Ebbe a stratégiába illik bele a törökországi terjeszkedés is.

- A Nokia Siemens Networks kapott megbízást az E-Plus-tól az LTE hálózat kiépítésére Németországban. A társaságnak 19 millió felhasználója van, vagyis komoly piaci részesedéssel rendelkezik a 82 milliós országban. Az iparági trendek eredményeként egyre sűrűbben jelentenek be 4G, illetve LTE hálózatfejlesztést, illetve kiépítést a telekommunikációs társaságok. A hír pozitív a vegyesvállalatra nézve.

- A Telefonica cseh leányvállalata ma reggel publikálta negyedéves számait, a nettó profit 39%-kal lett gyengébb, mert az ügyfelek kevesebb hívást kezdeményeztek, illetve a piaci verseny miatt csökkenő hívásdíjak is negatívan érintették a nyereséget. A nettó profit 1,76 milliárd koronára zuhant a tavalyi 2,87 milliárd koronáról, az árbevétel pedig 5%-kal, 12,8 milliárd koronára esett. Az elmúlt három hónapban növekedést mutattak az előfizetések, és a piaci verseny ellenére valamennyi kulcsterületen növekedést ért el a cég, mondta a pénzügyi igazgató.

- A Telefonica német leányvállalata is a reggeli órákban publikálta a tavalyi év számait. Az árbevétel 5,21 milliárd euró lett, a várt 5,22 milliárd euróval szemben. Az OIBDA 1,28 milliárd volt, ami jobb az 1,27 milliárd dolláros várakozásnál. Az osztalékjavaslat 500 millió euró, és az elkövetkező években tovább szeretné növelni a társaság a fizetendő osztalék mértékét.

Gazdasági hírek

- Az MNB Monetáris Tanácsa a vártnak megfelelően 25 bázisponttal 5,25 százalékra csökkentette az irányadó rátát.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.