BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hiába a jó nemzetközi hangulat, egyelőre gyengül ma a forint

Bár ma reggel jónak tűnik a globális befektetői hangulat, ennek nincs különösebb forinterősítő hatása. Sőt, azt látjuk, hogy ma reggel inkább némi gyengülés következett be reggel, nemrég 294 forint körül állt az euró árfolyama. Egyébként a november óta látható trendvonal alsó felét „ostromolja” jelenleg a kurzus. Ez korlátot jelenthet az euró emelkedésben, ráadásul itt (294-295 között) található egy szint is, ami február elején megfogta a forint gyengülését. Ha ezeket a szinteket átüti felfelé az EURHUF devizapár, akkor további érdemi forintgyengülés is jöhet, de egyelőre az áttörés még nem következett be – írják az Erste elemzői.

A múlt hét közepén látott forintgyengülés óta nem tud igazán megára találni a hazai fizetőeszköz. Ma reggel például hiába tűnik jónak a nemzetközi hangulat, a forint kissé tovább gyengül. A héten egyébként nagyon fontos döntés lesz: kiderül, hogy ki lesz a következő jegybankelnök, ami jelentősen befolyásolhatja a forint pályáját. Nem megszokott intézkedések esetén nem lenne meglepő további forintgyengülés. Kérdéses továbbá az is, hogy meddig hajlandó az MNB vágni a forint alatt az alapkamatot. A csillagok megfelelő együtt állása esetén sikerülhet az irányadó rátát 4-4,5 százalék közé szorítani az év második felében, de nagyon kérdéses, hogy a forint meddig gyengülhet eközben, illetve pontosabban: hogy az MNB meddig tolerálja a forintgyengülést. Abból kiindulva, hogy az év elején, 300-at közelítő árfolyamnál már gyakorlatilag „verbális intervenciót” hajtott végre a kormány, azt gondoljuk, hogy túl nagy forintgyengülést nem akar a kabinet. Ez pedig összhangban van azzal, hogy egyelőre „csak” azt várjuk, hogy áprilisig 4,75 százalékra csökkenti az irányadó rátát a jegybank, utána azonban nem lesz további kamatcsökkentés.

Az ÁKK pénteken vegyes irányú hozammozgásokat mért, melyek mértéke nem volt túl jelentős (abszolút értékben 1-4 bázispont). A 10 éves hozam körülbelül 6,2 százalékon jár, míg a három hónapos diszkontkincstárjegy hozama kicsivel 5 százalék felett áll

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacokon nyugodtság jellemezte az EUR/USD devizapár mozgását. Az euró kismértékben erősödni tudott, ugyanis a vártnak megfelelő német GDP és a vártnál jobb IFO index átmenetileg feledtetni tudta a ma délután három órakor záródó olasz választások miatti aggodalmat. Jó hangulatban telt a hét utolsó kereskedési napja a tengerentúli piacokon, a nyitás után észak felé vették az irányt az indexek, és zárásig kitartott a jó hangulat, ráadásul a zárás előtti órában hajráztak még egyet a piacok. Fontos makroadat nem érkezett pénteken, és ma sem lesznek érdekes makroszámok (Dow 0,87 százalék, Nasdaq 0,97 százalék, S&P500 0,9 százalék). Jó hangulat volt az európai piacokon is (FTSE100 0,7 százalék, DAX30 1,03 százalék, CAC40 2,24 százalék). A japán Nikkei 2,43 százalékot szárnyalt, miközben a többi ázsiai piac is emelkedni tudott, bár ennél lényegesen szerényebb mértékben. A Shanghai index 0,6 százalékot, a Hang Seng pedig 0,2 százalékot emelkedett.

Ma reggel kismértékben, 1.586 dollárra nőtt az arany ára unciánként, míg az USA könnyű kőolaj ára 93,15 dollár volt ma reggel. Az arany esetében továbbra is erős az ázsiai érdeklődés, míg az olaj esetében az iráni eseményekre figyelnek a kereskedők. A határidős indexek a pozitív tartományban vannak ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

A KSH közleménye szerint a hazai kiskereskedelmi forgalom decemberben 0,2 százalékkal tudott nőni egy hónap alatt, ami éves szinten 2,1 százalékos esésnek felel meg. A decemberi forgalmat az internetes és csomagküldő szegmens húzta fel (itt 33 százalékkal nőtt a forgalom éves szinten), ami jól jelzi a decemberi ünnepi forgalmat, illetve a vásárlási szokások változását. A kereslet érdemi gyengeségére utal ugyanakkor, hogy az élelmiszer forgalom 2,7 százalékkal, az üzemanyag forgalom 1,4 százalékkal csökkent éves szinten decemberben. Idén a tavalyinál kisebb forgalom visszaesésre számítunk, éves átlagban növekedés idén sem várható. Reálértéken körülbelül akkora most a forgalom, mint 2003-2004-ben volt.

A megjelenő információk szerint Haruhiko Kuroda, az Ázsiai Fejlesztési Bank korábbi vezetője lehet a japán jegybank új elnöke. Alelnöke Kikuo Iwata lehet, aki már régóta élesen bírálja a japán jegybankot. Mindkettőjüktől agresszív monetáris politikát és gazdaságélénkítést várnak a piaci szereplők. A jen árfolyama ismételten 94 fölé emelkedett.

A HSBC publikálta a kínai PMI nagyságát, ami jócskán elmaradt a várakozásoktól és az előző havi adattól is. A mutató értéke mindössze 50,4, miközben 52,2-öt vártak.

Az Európai Bizottság pénteken közzétett jelentésében 3,4 százalékos költségvetési hiányt lát az idei és a jövő évre is, így valószínűleg további 150-300 milliárd forintos (a GDP 0,5-1 százaléka) kiigazításra lesz szükség, ha ki akarunk kerülni a túlzott deficit eljárás alól.

Heti kitekintő:

USA: meglehetősen sűrű lesz a makronaptár az előttünk álló héten. Kedden az S&P Case-Shiller lakásárindex decemberi, az új lakás értékesítések januári és a Conference Board fogyasztói bizalmi indexének februári adatait teszik közzé. Emellett minden bizonnyal kiemelt figyelem övezi majd Bernanke Fed elnök kedden és szerdán esedékes kongresszusi beszédeit, miután a múlt héten publikált Fed jegyzőkönyvből az derült ki, hogy az amerikai jegybank akár a vártnál is korábban abbahagyhatja eszközvásárlási programját. Szerdán a tartós cikkek rendelésállományának januári és a függőben lévő lakásértékesítések szintén januári számait teszik közzé. Csütörtökön a szokásos heti munkanélküliségi statisztikák mellett a tavalyi negyedik negyedéves GDP felülvizsgált adatai esedékesek. Az előzetes gyorsbecslés 0,1 százalékos évesített visszaesést mutatott, ami negatívan lepte meg a piacot. A felülvizsgált adatoktól azonban kisebb pozitív korrekció várnak az elemzők. Szintén csütörtökön esedékes a Chicagói PMI index februári adata, melynek esetében kisebb csökkenést vár a konszenzus a januári 55,6 pont után. A hét pénteken a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének februári végleges adataival és az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser index szintén februári adataival zárul. Az utóbbi esetében a Chicagói PMI-hez hasonlóan csökkenést várt a piaci konszenzus – a januári 53,1 pontról 52,8 pontra – ami a feldolgozóipari konjunktúra lassulására utal.

Eurózóna: a pénteken esedékes előzetes februári fogyasztói áradatok és szintén pénteken a felülvizsgált februári feldolgozóipari beszerzési menedzser index adatok lehetnek fontosak a piacok számára.

Magyarország : Kedden ismét összeül a Monetáris Tanács. Az újabb 25 bázispontos kamatcsökkentés (5,25 százalékra) gyakorlatilag biztosra vehető, a reálgazdaság kedvezőtlen helyzetének és a javuló inflációs kilátásoknak köszönhetően. A tavalyi 1,7 százalékos recesszió után, az idén sem fog tudni nőni a gazdaság, további 0,2 százalékos visszaesést prognosztizálunk. Amennyiben tehát a mostani relatíve kedvező pozitív külpiaci környezet nem mozdul el negatív irányba, a jegybanki alapkamat szintje hamarosan 5 százalék alá kerülhet.
Kiemelten fontos eseménye lesz a hétnek, hogy várakozások szerint Orbán Viktor miniszterelnök pénteken nevezi meg Simor András utódját a jegybankelnöki székben. A makrostatisztikákat illetően pedig a ma reggeli kiskereskedelmi forgalmi adatok után kedden a november-januári foglalkoztatottsági és munkanélküliségi statisztikákat, csütörtökön pedig a beruházások tavaly negyedik negyedévi és az ipari termelői árak januári adatait teszik közzé.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.