BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fontos szinttel küzd a forint

300 forint felett is járt tegnap este az euró árfolyama – írják az Erste3 elemzői. A januári ipari termelés 1,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, de a havi bővülés jelentős volt.

Gyengült tegnap is a forint, 298 forint alól rövid időre 300 forint fölé emelkedett a hazai fizetőeszköz árfolyama. Ma reggel 300 körül hullámzik a kurzus. A 300-as szint a januári lokális csúcspontot jelenti, 300 fölött ugyanis utoljára tavaly júniusban járt az árfolyam. Mivel rég nem látott szinteken járt tegnap a forint, érdemes megnézni, hogy az elmúlt egy-két évben hogyan alakult az árfolyampálya, mit sugallnak a régebbi szintek. Ezek alapján 307-nél lehet a következő megálló, ha a 300-as szint elesik; a Fibonacci szintvonalak pedig 310-es megállót sugallnak.

Rövid hazai piaci áttekintés:

Nem tudott tegnap megállni a lejtőn a forint. Tegnap este, a feltehetően illikvid kereskedésben rövid időre 300 forint fölött is járt az euró árfolyama, és ma reggel is ezzel a szinttel küzd a devizapár. Miközben az elmúlt napokban a nemzetközi hangulat egészen jó volt, a régióban kiemelkedően rosszul teljesített a forint (talán egyedül a lengyel zloty tegnapi esését lehet kivételként kiemelni, ami a vártnál nagyobb kamatcsökkentés miatt következett be). A forint gyengülésében a devizahiteles mentőcsomaggal, illetve a devizatartalékok esetleges felhasználásával kapcsolatos aggodalmak játsszák a fő szerepet. Ezért, a kormány és a jegybank tudná leginkább elejét venni a forint gyengülésének, ha világosan bemutatnák, hogy hogyan, milyen pontos feltételek mentén képzelik el a mentőcsomagot, ha van ilyen terv.

Az ÁKK tegnap az egy év, illetve annál rövidebb lejáratokon 1-5 bázispontos hozamcsökkenést mért, míg a hosszabb lejáratokon lényegében nem történt hozamváltozás az adósságkezelő információi szerint. Ma 3, 5 és 10 éves államkötvény aukciókat tart az ÁKK, összesen 45 milliárd forint értékben. Ha a kereslet egészséges lesz, akkor nem lenne meglepő, ha az adósságkezelő megemelné az összeget.

Nemzetközi helyzetkép:

Az euró nem tudhat jó napot maga mögött, miután a dollár jelentős erősödésének hatására az EUR/USD devizapár a nyitó 1,3051-ről 1,2967-re csökkent. Tegnap megpihentek a tengerentúli indexek, az egész kereskedés során iránytalanság volt a jellemző, és zárásra sem rajzolódott ki egyértelmű irány a piacokon (Dow 0,3 százalék, Nasdaq -0,07 százalék, S&P500 0,08 százalék). A nyugat-európai börzéken jó hangulatban indult a kereskedés, de a nap második felében elromlott a hangulat, és a DAX kivételével mínuszban fordultak a mutatók. A tegnapi nap végére elromlott a hangulat, ami átragadt Ázsiára is, ahol csak a Nikkei tudott emelkedni (0,3 százalék), azonban nem sikerült áttörnie a lélektani szempontból kiemelt figyelemmel bíró 12.000 pontos szintet. A Hang Seng 0,23 százalékot, a Shnaghai index pedig 0,9 százalékot csökkent. Az arany ára 1.582 dollár körül volt ma reggel, ami lényegében nem jelent változást a tegnapi árszinthez képest. A kőolaj is gyenge maradt köszönhetően a 3,8 millió hordós készletnövekedésnek az amerikai piacon. A WTI ára 90,36 dollár volt ma reggel. Az amerikai határidős indexek pluszban vannak.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

A KSH ma reggeli közleménye szerint a januári ipari termelési adat 2,9 százalékos havi bővülést mutatott, az éves szintű visszaesés pedig 1,4 százalékos lett. Mi ennél valamivel jobb adatra számítottunk, de a havi bővülés még így is jelentősnek mondható. A növekedést a Suzuki gyár egy műszakról két műszakra történő visszaállása, illetve a Daimler gyárban elindult új modell gyártása húzhatta felfelé a termelést. Az idei évben az ipar a tavalyinál némileg jobban teljesíthet, köszönhetően leginkább az autógyártó cégek termelésnöveléseinek.

A Fed tegnap publikálta a Bézs könyvet, ami nem tartalmaz nagy változásokat a legutóbbi riporthoz képest. A 12 körzet jelentése alapján mérsékelt ütemben nő a gazdaság, és több körzet erős autóértékesítésekről, és fogyasztási kiadásokról számolt be. A munkaerőpiacon szerény javulás látható a jelentés szerint. Ezért egyelőre nem várható, hogy a jegybank változtat a kötvényvásárlási programján. Eközben a foglalkoztatottak száma 198 ezer fővel bővült februárban az ADP jelentése szerint, ez pedig jobb a várt 170 ezres értéknél. A korábbi adatot 192 ezerről 215 ezerre korrigálták.

Az eurózóna negyedik negyedéves GDP adata a várakozásoknak megfelelően alakult. 0,9 százalékos visszaesést publikáltak, ami megfelel az előrejelzéseknek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.